Pedofilvád Cliff Richard ellen

2014. augusztus 24.

Kihallgatták, de nem tartóztatták le Cliff Richards Grammy-díjas brit énekest, írja a BBC brit közszolgálati hírmédia 2014. augusztus 23-án. A 73 éves sztárt pedofíliával vádolják.

Cliff Richards, az 1960-as évek egyik legkedveltebb énekese önként jelent meg a dél-yorkshire-i rendőrségen 2014. augusztus 23-án, ahol egy kiskorú fiú molesztálásának vádjával hallgatták ki. A Congratulations és a Summer Holiday előadójának kihallgatására azután került sor az angliai rendőrkapitányságon, miután az énekes önként jelent meg a megadott időpontban. Másfél héttel korábban a hatóságok házkutatást tartottak Richardnál egy közel harminc éve kirobbant botrány ügyében, amelyben az énekes a fővádlott. Az „Anglia leghíresebb keresztényeként” is emlegetett Cliff Richardsot azzal vádolják, hogy 1985-ben egy egyházi rendezvényen molesztált egy kiskorú fiút. A művész az óvadék letételével hagyhatta el szabadlábon a kihallgatótermet.

Cliff Richard szóvivője közleményt adott ki, amelyben azt írja, együttműködnek a hatóságokkal. Egyúttal a sajtóközlemény cáfolja a vádak megalapozottságát. Az 1958 óta tartó karrierje során világszerte 250 millió eladott lemezzel büszkélkedhető Cliff Richard egy tavalyi interjúban vallotta meg, hogy sajnálja, amiért nem alapított családot. A művész hozzátette, ha megnősült volna, és gyermekei születtek volna, valószínűleg nem lett volna képes olyan karriert építeni, amelyet létrehozott.

Mészáros Márton

Cliff Richard brit énekes koncertet ad Londonban 2009-ben

Cliff Richard brit énekes koncertet ad Londonban 2009-ben

Napi egy üveg nedű csúszott le Richárd király torkán

2014. augusztus 19.

III. Richárd angol király életének utolsó szakában a bor játszotta az egyik főszerepet, derült ki abból a minden részletre kiterjedő tudományos kutatásból, amelynek eredményeit 2014. augusztus 19-én ismertették. Az uralkodó nagy lakomákat tartott, és napi egy üveg bort ivott.

A leicesteri egyetem kutatói 2012. szeptemberben egy leicesteri autóparkoló betonja alatt fedezték fel III. Richárd angol király közel ötszáz éven át ismeretlen hollétű földi maradványait. A királyi csontvázon azóta számtalan korszerű eljárást hajtottak végre, illetve a vizsgálatok eredményeképpen arcrekonstrukciót készítettek. A neves British Geological Survey (BGS) és a Leicesteri Egyetem kutatói a középkori uralkodó lábszár- és combcsontjából, bordájából és fogából vettek szövetmintákat. A Journal of Archaeological Science című folyóiratban megjelent tanulmány eredmény szerint III. Richárd szervezetére nagy hatással voltak élete utolsó szakaszában a bőséges lakomák és a napi egy üvegnek megfelelő bormennyiség, amelynek elfogyasztásáról korabeli dokumentumok is említenek.

A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények alátámasztják, hogy a William Shakespeare drámáiból ismert uralkodó gyermekkorában lakóhelyet változtatott, illetve az a történelmi tény is beigazolódott, miszerint fiatalkorában visszatért Kelet-Angliába, aholl innentől kezdve nívós ételeket és italokat fogyasztott. A kutatás bedbizonyítja eggyúttal azt is, hogy III. Richár élete utolsó két évében minden korábbinál több friss vizet, bort és szárnyast fogyasztott.

A York-házból származó király harminckét évesen, 1485-ben hunyt el a Rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában. Odüsszeiája a jövő év elején érhet végére, amikor március 26-án, egy ünnepségsorozat koronázásaként a leicesteri katedrálisban újratemetik.

Mészáros Márton

A 15. században élt III. Richárd király koponyája és portréja

A 15. században élt III. Richárd király koponyája és portréja

Mozi ajánló – Az élet ízei

2014. augusztus 17.

Elképesztően sikeres képregények minden képzeletet felülmúlóan sikeres mozivászonra álmodott adaptációi mellett ezúttal az idei nyár mozis palettáján feltűnt egy szívet és gyomrot egyaránt melengető produkció, Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey) című film, amely dráma és komédia egyben. Kritika.

Az amerikai Richard C. Morais sikerkönyve, az itthon Madame Mallory és a kis indiai konyhafőnöke címre fordított regény a 2010-es év egyik legkedveltebb könnyedebb olvasmánya volt, így Steven Spielberg és Oprah Winfrey úgy döntött, producerként áll a történet filmfeldolgozása mögé. A könyv keresettségét mutatja, hogy alig négy évvel a megjelenése után már szinte a világ összes országában vetítik a mozik a filmet, amely a magyar forgalmazóktól Az élet ízei címet kapta. Van egy tipikus indiai család, akik Mumbaiban üzemeltetnek egy felkapott tradicionális indiai éttermet, azonban csúnya események folyamán kénytelenek elhagyni hazájukat és Európába költöznek, hogy ott a nulláról indulva mindent újrakezdjenek. Főhőseinkkel először a határátkelésnél találkozunk egy túlságosan szentimentális és életidegen jelenetben, azonban néhány erős flashback útján visszajutunk a múltba.

A család magával hozza Indiából az indiai létet, a tradíciót, az pedig a szokásos: a család tipikus szedett-vedett kis csapat, akik nagyon szeretik egymást. Lármásak, harsányak, állandó náluk a csetepaté, amelyet nem tűrhet szó nélkül Madame Mallory, annak a csendes dél-franciaországi kisvárosnak a luxuséttermet üzemeltető “nagysasszonya”, akit történetesen az Oscar-díjas Helen Mirren játszik a vásznon az egyik legcsodálatosabb kiejtésű brit színésznőként tökéletes francia akcentussal. A történet lebutított formában elmesélve a minden apró részletre adó, végletekig illedelmes, precíz és kifinomult Mallory és az ő Michelin csillagos éttermével szemben megvalósuló indiai étterem rivalizációjának enged szabad teret. Ahogy arra már utalást tettem, a két különböző kultúra nehezen fér el egymás szomszédságában, az ellentétek pedig végül vállalhatatlan rasszizmusba csapnak át, amelyek sorsdöntőnek bizonyulnak.

Túlzás lenne azt írni, hogy az ember végig megőrzi jókedvét a film során, ugyanis akárcsak a tragikus nyitánykor, úgy a film bizonyos jeleneteinél a komédiának álcázott sorstörténet és szerelmi szál hirtelen drámaivá válik. Hasonló ugrás az is, amikor a zajos és valamelyest közönséges indiai életvitel bemutatása után hirtelen betekintést nyerünk a párizsi luxusvilágba Hasszán (Manish Dayal) jóvoltából, akinek főzőtehetségét felfedezi a sziklaszilárdnak vélt Mallory is. A francia özvegyasszony mellett a többi karakter is jól felépített (gondolok itt az Om Puri által játszott Papára, vagy Charlotte Le Bonra, a bájos francia lányra), azonban a látványos karakterfejlődések között nincs konkrét átmenet, ami igazolhatná a folyamatot. Ennek ellenére a film mit sem veszt értékéből, szeretjük a stílusát, az ételközpontúságot és a mesés tájakat megcsillogtató operatőri munkát és természetesen a megható történet is ínyünkre van, csak hogy éljek egy finom kis nyelvi játékkal.

Az élet ízei című filmben egy szerethető, könnyed nyári filmet üdvözölhetünk, amely némi manírral, de képes elhitetni velünk, hogy az élet, amelynek bizony külön ízei vannak, valóban szép, akárcsak Benigni filmjének címében. A bizonyos szempontok szerint rendkívül hasonló Csokoládé című filmet is jegyző Lasse Hallström svéd filmrendező alkotása követte a műfaj bevált receptjét, így létrehozva egy olyan filmet, amelyet szívesen néz az ember.

Mészáros Márton

Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey) című film plakátja

Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey) című film plakátja

Andersen-díjat kapott Salman Rushdie

2014. augusztus 17.

Salman Rushdie indiai származású brit író átvette a Hans Christian Andersen-díjat, Dánia legrangosabb irodalmi elismerését a dániai Odensében 2014. augusztus 17-én. A világhírű író könyvei milliós példányszámban kelnek el.

A népszerű indiai származású brit író, Salman Rushdie személyesen vette át a legrangosabb dán irodalmi kitüntetést Mária dán hercegnőtől, Frigyes trónörökös hitvesétől a díj névadójának, a 19. században élt nagy mesemondónak a szülővárosában, Odensében tartott díszünnepségen 2014. augusztus 17-én. Az elismeréssel együtt a díjazott 500 ezer dán korona (kb. 21 millió forint) pénzjutalmat is kap.

Az Andersen-díjat kétévente adják át a legrangosabbnak vélt irodalmi alkotások szerzőinek. A korábbi díjazottak között találjuk a Harry Potter-könyveket jegyző J. K. Rowling brit és Paulo Coelho brazil írót is. A díjat odaítélő zsűri indoklásában kiemelte, hogy az idei díjazott, Salman Rushdie páratlan író, akinek művei hozzájárultak a világirodalom gazdagításához.

A 67 éves Salman Rushdie tiszteletére tartott fogadást biztonsági óvintézkedések mellett rendezték meg. Az író híres könyve, az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regény heves ellenérzést váltott ki a muzulmán hívőkben világszerte. A könyv tartalma miatt Khomeini ajatollah, Irán siíta mohamedán vallási vezetője a szerző megölésére szólította fel híveit, amikor milliós vérdíjjal fatvát bocsátott ki. Az író legújabb könyve, a két éve megjelent Joseph Anton számüzetésének történetét dolgozza fel.

Mészáros Márton

Salman Rushdie indiai származású brit író

Salman Rushdie indiai származású brit író

Életfogytiglan helyett hét év jár az ugandai homoszexuálisoknak

2014. augusztus 17.

Számtalan országban hatályosak a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberekre vonatkozó diszkrimináló törvények. Bizonyos országokban halálbüntetéssel sújthatóak azok az emberek, akik szexuális kapcsolatot létesítenek egy azonos nemű személlyel – a híresen homofób Ugandában azonban 2014 augusztusában változtattak az eddig életben lévő törvényen.

Míg a korábbi jog szerint a homoszexuális kapcsolatot létesítő férfiak esetében életfogytiglani börtönbüntetés volt az elfogadott büntetési forma, addig az ugandai alkotmánybíróság értelmében az ítélet csökkent. Az azonos nemű személlyel kapcsolatot létesítő férfiak hét év börtönbüntetés letöltésére ítélhetőek, a törvénymódosításnak azonban pusztán technikai okai vannak, ugyanis az alkotmánybíróság szerint a törvény elfogadása előtt nem jártak el szabályosan az államférfiak.

Mészáros Márton

Ugandai homoszexuális-szimpatizánsok tüntetése

Ugandai homoszexuális-szimpatizánsok tüntetése

Királyok autója a svéd rally-n

2014. augusztus 16.

XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia királyné is részt vett a Svéd Királyi Rally-n a svédországi Olandban 2014. augusztus 16-án. Az uralkodópár csak megfigyelőként követte az autóversenyt, pedig a király szíve minden autó láttán meglágyul.

A negyvenegy éve uralkodó Károly Gusztáv svéd király elfogadta a hagyományos Svéd Királyi Rally meghívását és hitvesével, Szilvia királynéval közösen részt vett az olandi Strand Hotel Grasmatta szálloda előtt induló futamon. A század első felének tradicionális ruháit viselő uralkodópár képet is készített az első helyezett autócsodával, amely 349 társa felett diadalmaskodott a gyorsasági futamon.

A 68 éves király egyébként élénk érdeklődéssel viseltetik az automobilok iránt, az autócsodálat egyfajta hagyomány a Bernadotte-házban. Az uralkodó legkedvesebb autója a Porsche 911-es, amelyből több is áll a királyi család palotáinak garázsaiban.

Mészáros Márton

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné egy autóversenyen Olandban 2014. augusztus 15-én

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné egy autóversenyen Olandban 2014. augusztus 15-én

Lauren Bacall előtt tiszteleg a Broadway

2014. augusztus 16.

Kialudtak a híres amerikai Broadway fényei Hollywood aranykorának egyik utolsó nagy sztárja, Lauren Bacall amerikai színésznő emlékére 2014. augusztus 15-én. A legendás művésznő 89 éves korában a hét elején hunyt el agyvérzés következtében.

Augusztus második hete két színészhalállal indult: augusztus 11-én kaliforniai otthonában Robin Williams Oscar-díjas amerikai színész vetett véget önkezével életének. A 63 éves filmsztár súlyos drog- és alkoholproblémákkal küzdött, az utóbbi időben depresszióban és kezdődő Parkinson-kórban szenvedett, amelyről csak családját értesítette. Mindezek mellett a szerethető karakterek komikus megformálójának életében anyagi problémák is felléptek. Robin Williams halála után New York színházi negyede is megemlékezett a művészről, egy perc erejéig elsötétültek a Broadway fényei a sztár emlékére.

Bacall szerenádot ad Leonard Bernstein amerikai zeneszerzőnek 1988-ban

Egy nappal Williams után hunyt el New York-i otthonában agyvérzés következtében Lauren Bacall legendás amerikai színésznő, Humphrey Bogart amerikai színészlegenda egykori felesége. Az eredetileg modellként dolgozó, 174 centiméter magas szépség búgó erotikus hangjával és topmodelleket megszégyenítő külsejével hamarosan Hollywood vezető színésznője lett azt követően, hogy 1944-ben megkapta élete első szerepét későbbi férje oldalán. A színészházaspár később tucatnyi filmben játszott közösen, amelyek mind kasszasikerek lettek. A film noir műfajának koronázatlan királynője játszott a Broadwayon is, nagysága előtt tisztelegve a New York-i Times Square több kivetítőjén tűnt fel a képe a neve és születési dátuma és halálozási dátuma mellett.  “A legendákat minden a múlthoz köti, a jelenhez viszont semmi.” – vallotta a színésznő, akinek karrierje hetven évet ívelt át.

Az 1924-ben született híres színészek közül már csak az énekesnőként is népszerű Doris Day és Eva Marie Saint él. Utóbbi a szintén 24′-es születésű Marlon Brando oldalán A rakparton című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki az Oscar-díjat 1955-ben.

Mészáros Márton

Humphrey Bogart amerikai színész és későbbi felesége, Lauren Bacall amerikai színésznő

Humphrey Bogart amerikai színész és későbbi felesége, Lauren Bacall amerikai színésznő

Könyvismertető – Drága élet

2014. augusztus 15.

Vannak olyan énekesek, akikre azt szoktuk mondani, annyira jó hangjuk van, hogy akár a telefonkönyvet is felénekelhetnék. Hasonlóan érzek Alice Munro kapcsán, akinek olyan sajátos és páratlanul szép „hangja” van, hogy engem az sem érdekel már, hogy miről ír. Csak írjon, mert írnia kell egy ilyen nagy tehetségnek. Kritika a kanadai szerzőnő Drága élet című könyvéről.

Rettentően jóleső érzéssel tölt el, hogy él Kanadában egy írónő, akit úgy emlegetnek, mint a „kanadai Csehov” – a rokonított nagy ős, Anton Pavlovics a novella műfajának megújítója és jeles képviselője is egyetértéssel nyugtázná, hogy Alice Munro valóban jogosan viseli az orosz szerzőklasszikus kanadai megfelelőjének kijáró beszédes titulust. Olyan irodalmi érdeklődésű ember pedig elvétve sem akadhat, aki ne tudná, hogy ez a kedves, aranytollú öregasszony a tavalyi évben – Bán Zsófia idézésre méltó szavaival élve – a novella koronázatlan királynőjéből koronázott úrnővé lépett elő, amikor megkapta a legrangosabb díjat, amit író megkaphat széles e világon, az irodalmi Nobel-díjat. Igaz, a most nyolcvanhárom esztendős szerző azóta nem írt, de legutóbbi novellagyűjteménye, az eredetileg 2012-ben kiadott Drága élet (Dear Life) az idei év első felében magyarul is megjelent a szerző állandó magyarországi kiadójánál, a Park Kiadónál.

Az írónő feltehetőleg utolsó kötetében tizennégy történet kapott helyet. A novellák hossza változó, minősége viszont egyáltalán nem. Munro erős kézzel fogva a gyeplőt, gondolatról-gondolatra megőrzi azt a páratlan történetmesélési stílust, amelyet csak a legnagyobbak képesek birtokolni. A történetek mindegyike átlagos történet a maga nemében, nincs benne fülledt erotika, körömrágóan izgalmas krimi szál, csupán arról ír, amit a kötet is címül kapott: az életről. Az élet, legyen akármilyen az út során, a szerző értelmezésében mégiscsak igaz és a mérleg nyele az örömteli események felé billen. Az elmesélések zöme időtlen történet, jórészt bármikor játszódhatnának, csupán a cselekmény és az alapos karakterrajz képes elvinni a hátán az egészet. Kifejezetten eszes és elkeserítő történet az a korban legközelebb játszódó novella, amely a szerző Oda-vissza című korábbi novellájához hasonlóan egy elméje felett az uralmat elvesztő öregasszonyról szól, illetve az a mű, amelyben az idős házaspár a halál lehetséges módjairól és arról beszél, mi következik majd utána.

A Drága élet olvasására készülők ne számítsanak akciódús cselekményre, helyette egy letisztult, érett nő bölcs történeteit kapjuk. A könyv utolsó négy része, amelyet a szerző vonakodva definiál novellának, vallottan önéletrajzi ihletésű. „Azt hiszem, ennél többet (és közelebbit) nem akarok az életemről elmondani” – írja Munro a négy mű előtt. Ezek a zárótörténetek valóban olyanok, mint amilyen egy visszaemlékezés: őszinte, fájdalmas és az idő kopásának nyomán néhol hiányos valamelyest. „Bizonyos dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk – mást se teszünk.” Ez a súlyos utolsó mondat Alice Munro művében, és mély sajnálattal tölt el, hogy azt kell írnom, valószínűleg az utolsó leírt mondat a szerzőnő életművében. A már gyermekként is írásba menekülő, egykoron burgonyahámozás közben alkotó írónő bármelyikünk nagynénije lehetne, az apró részleteket is felelevenítő, mindent precízen megfigyelő és elméjében elraktározó, bölcs nagynéni.

Mészáros Márton

Alice Munro kanadai írónő Drága élet című könyve

Alice Munro kanadai írónő Drága élet című könyve

866 év múlva kihal az emberiség

2014. augusztus 15.

Tudósok már az újkeletű világvége teóriák előtt is megállapították, hogy az emberiség lehetőségei végesek,  és csupán néhány száz éve van addig, míg a környezeti hatások, a túlnépesedés és egyéb okok miatt a lakosság kihal a Föld bolygón. A legújabb kutatások szerint pontosan behatárolható az emberi civilizáció vége: 866 évünk van hátra.

Az előrejelzések szerint nyolcszázhatvanhat év múlva, vagyis 2880. március 16-án keresztezi a Föld pályáját az 1950DA elnevezésű meteor, mely nagy valószínűséggel elpusztítja a Föld felszíni élővilágának jelentős részét – áll az Independent brit napilap cikkében, amely 2014. augusztus 15-én jelent meg. Az űrben száguldó, kilométer átmérőjű “hullócsillag” 14 kilométer/másodperc sebességgel közelít a Föld felé. Felfoghatatlan erősségű becsapódása a földi élet eltűnésével járna, ezért a kutatók kénytelenek lesznek mesterséges módon megváltoztatni a test irányát, azonban jelenkori tudományunk erre még képtelen.

Mészáros Márton

Ahova nem ér emberi kéz (Illusztráció)

Ahova nem ér emberi kéz (Illusztráció)

Negyvenezer nézőt vesztett az új Nemzeti Színház

2014. augusztus 14.

Míg az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház az utóbbi időszakban az egyik legnépszerűbb magyar színház volt, az igazgatóváltás után a teátrum nézettsége rohamosan csökkent. Az első évadban például 40 ezer néző fordított hátat a Nemzeti Színháznak, derül ki a Hír 24 internetes hírportál 2014. augusztus 14-én megjelent cikkéből.

Ötévnyi igazgatói munka után Vidnyánszky Attilát nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójává 2013. július 1-jei hatállyal. A Hír 24 internetes hírportál kérésére a Nemzeti Színház közleményben tudatta a nézőszámokat, amely egyértelműen kimutatja, hogy a teátrum látogatottsága jelentősen csökkent: az előző évadhoz képest negyvenezer nézővel kevesebbet, vagyis nézői harmadát vesztette el. Alföldi utolsó évada, a 2012/2013-as évad összesen 129 ezer nézőt vonzott színházban, míg Vidnyánszky első évada 88 ezer nézőt érdekelt. Ha a jelenlegi igazgató első évadját a korábbi direktor első évadjával hasonlítjuk össze, akkor is 26 ezer fővel kevesebbet könyvelhet el Vidnyánszky Attila.

Mészáros Márton

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója

Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója