Talán csak számomra nem tűnik evidensnek, hogy szükségképpen filmet kellett forgatni Grace Kelly, az Oscar-díjas amerikai színésznő életéről, aki monacói hercegnővé avanzsálta magát, miután III. Rainier herceg elvette feleségül. Kritika a Grace – Monaco csillaga (Grace of Monaco) című filmről.
Valószínűleg nem csak azért nem tetszett a francia Olivier Dahan rendezte Grace – Monaco csillaga, mert kevés rokonszenvet érzek a néhai Grace Kelly (1929-1982) iránt, akit sem különösebben szimpatikusnak, sem különösebben tehetségesnek, sem különösebben szépnek nem találtam. Amikor először röppentek fel a hírek arról, hogy a valóban remek Piaf (La Vie en rose) című film rendezője, Olivier Dahan filmet forgat az egykori monacói hercegnőről, elsőként Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő neve ötlött eszembe. A külső és a személyiségbeli hasonlóság adott, csupán az egyetlen kivetnivaló az, hogy a 47 éves Kidman jó indulattal megtoldva sem néz ki 34 évesnek, pedig a film cselekménye idején ennyi idős Grace Kelly. Egyébként Kidman még is eltudná játszani a hercegnőt, ha a nézőnek lenne arra ideje, hogy az alakítására ügyeljen, ahelyett, hogy a játékidő legtöbb idejében azon bosszankodna, mennyire buta és nevetséges mese a film, amit néz.
Az idétlen és vontatott történet mellett az pedig már csak hab a tortán, hogy Hitchcock színésznője mentette meg a nyolc százéves Monacói Hercegséget a franciák által előteremtett pusztulástól, mindezt természetesen komoly diplomáciai közreműködés útján. Természetesen mindez nem igaz, éppúgy mint tucatnyi más történelmi szál sem a valóságot mutatja be, de ez a legkisebb baj. Kelly férjét, a monacói herceget alakító Tim Roth ritkán ilyen unalmas egy általa életre keltett szerepben, viszont Frank Langella az udvari lelkészként ha nem is sok színt, de némi magvas gondolatcsírát visz a történetbe. Azt azonban nehéz eldönteni, hogy melyik az igazán nagy hab a tortán: az a pillanat, amikor az álomhercegnő kis kosárkával a vállán a határon állomásozó katonák elé lépdel, amikor a My Fair Lady-re hajazó jelenetben próbál felkészülni arra, hogy a továbbiakban tökéletes monacói hercegnő legyen, vagy amikor Európa krémje előtt egy csodálatos beszéddel meglágyítja a világ szívét.
Próbálom azt mondani, hogy vannak jó oldalai a Grace – Monaco csillaga című drámának, de nem tudom, mivel portréábrázolás és egy adott történelmi kor bemutatásának szempontjából is csúnyán megbukott a film az én mércém szerint. A viszonylag kis költségvetésű alkotás úgy fest, mintha egy egyetemről frissen kikerült elsőfilmes próbált volna gyorsan összedobni egy félsztoriból egy egész filmet egy tehetségtelen operatőrrel és néhány nagynevű színésszel összefogva, de az eredmény sajnos nem több, mint egy szánalomra méltó, élvezhetetlen lányregény. Vagy paródia.
Mészáros Márton
Grace – Monaco csillaga című film plakátja
Mészáros Márton blogja 