Archive for 2014. január

Meghalt Ariel Saron volt izraeli kormányfő

2014. január 12.

2014. január 11-én Tel-Avivban, életének 85. évében meghalt Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök. A politikus nyolc évig, 2006 januárja óta kómában feküdt.

Saron 1928-ban született Izrael területén, az akkor brit fennhatóság alatt álló Palesztinában. 14 évesen belépett egy félkatonai ifjúsági szervezetbe, majd a Hagana titkos katonai szervezetbe, innen pedig az izraeli hadseregbe. Részt vett az 1948-as függetlenségi háborúban, és innentől kezdve Izrael valamennyi fontos háborújában kiemelkedő szerepe volt: az 1956-os szuezi válság, az 1967-as hatnapos háború, az 1973-as jóm kippuri háború, és az 1982-es libanoni háború is a nevéhez köthető, utóbbit védelmi miniszterként irányította.

Az 1977 és 1992 közötti, majd az 1996 és 1999 közötti Likúd-kormányokban többször töltött be különböző miniszteri pozíciókat, 2000-ben pedig pártelnöknek választották. Politikai sikerét nem árnyékolta be, hogy 1983-ban le kellett mondania védelmi miniszteri címéről, miután a kormány által felállított bizottság megállapította, hogy személyesen felelős azért, mert a 1982-es libanoni megszállás alatt az Izraellel szövetséges libanoni katonák több száz palesztin civilt mészároltak le menekülttáborokban.

2001-ben nevezték ki Izrael miniszterelnökévé. Az ő nevéhez fűződik a 2004-es gázai kivonulás. Emiatt több bírálat érte, így úgy döntött, hogy megalapítja a centrista Kádimát. A lépés miatt feloszlott a parlament, új választásokat kellett kiírni. Ezt követően két agyvérzést is kapott, egyet 2005 végén, majd 2006 elején, utóbbi során esett kómába. Utódja Ehud Olmert követte a miniszterelnöki székben.

Néhány tucat palesztin Sharon áthúzott portréját elégetve tüntetett a Gázai övezetben, miután bejelentették, hogy meghalt a volt izraeli kormányfő. Simon Peresz izraeli elnök beszédet tartott Ariel Sharonra emlékezve, és megkoszorúzta a koporsóját is a jeruzsálemi Knesszetben tartott megemlékezésen.

Mészáros Márton 

Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök (1928-2014)

Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök (1928-2014)

Kórházba került a francia elnök megcsalt párja

2014. január 12.

Francois Hollande francia elnök élettársa, Valérie Trierweiller kórházba került rögtön azután, hogy egy francia bulvárlap közhírré tette, hogy az államfőnek viszonya van Julie Gayet francia színésznővel – erősítette meg a hírt Trierweiler kabinetfőnöke 2014. január 12-én.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint “idegi kimerültség miatt” kellett kórházba szállítani Trierweillert. Az elnök sajtófőnöke arról nem beszélt, hogy Hollande feleségének köze lenne a francia elnök néhány napja kirobbant botrányához, de a francia média szerint Valérie Trierweiller a megcsalás híre miatt izgatta fel magát annyira, hogy kórházban kötött ki.

Az 59 éves Hollande elnök 2007 óta él együtt Valérie Trierweiller francia politikai újságíróval, de nem házasodtak össze.

Mészáros Márton

Francois Hollande francia elnök és élettársa, Valérie Trierweiller

Francois Hollande francia elnök és élettársa, Valérie Trierweiller

Asimov ötven évvel ezelőtt látta 2014-et

2014. január 12.

Isaac Asimov (1920-1992), a világ valaha élt legnagyobbnak tartott sci-fi írója a New York Times hasábjain írt arról ötven évvel ezelőtt, 1964-ben, hogy milyennek képzeli az életet 2014-ben. Habár forradalmi víziói nem voltak, néhány elképzelése valóban bevált.

Az Alapítvány-trilógia szerzője úgy vélte, 2014-re az ember még jobban eltávolodik a természettől, és környezetét a neki legkomfortosabbá formálja. Szerinte már teljesen hétköznapi dolognak fog számítani az elektrolumineszcens panelek használata. Ma már ilyen paneleket alkalmaznak a plazmatévéknél, és a világítástechnikában is. Az orosz származású amerikai író azt hitte, a kommunikációs eszközök fejlődése lehetővé teszi, hogy ne csak halljuk, hanem lássuk is azt, akit felhívunk – ez szintén megvalósult a videóchat programok, videóhívások keretében (Skype). Továbbá úgy vélte, a képernyőn nem csak azt a személyt láthatjuk majd, akivel beszélünk, hanem ezen a felületen akár dokumentumokat is tanulmányozhatunk, fotókat nézegethetünk vagy könyvrészleteket olvasgathatunk. Tudjuk, ez már hosszú évekkel ezelőtt megvalósult.

A művész, aki számos művében írt a robotokról, nem gondolta úgy, hogy a robotok átveszik a világ uralmát, sőt még csak azt sem, hogy 2014-re valóban elterjednének magánhasználatra. Asimov jövőképéből viszont nem valósult meg az automata konyhai egység bevezetése, amely szükség esetén vizet forral, kávét készít, pirítóst, vagy rántottát alkot önállóan, emberi segítség nélkül – de a fagyasztott félkész ételekről írt sorai már évekkel ezelőtt bekövetkeztek. Egyúttal úgy képzelte, a magánházak belterében halványan világító falak színét érintésre meg lehet változtatni, de ezek még nem terjedtek el, viszont számos modern házban már mindent központi vezérlés irányít.  Viszont azzal a tervével még legalább újabb ötven évet várni kell, amely szerint az emberek egyes része a tengerek mélyén, mások akár a Holdon építenek ki új kolóniákat.

Mészáros Márton

Isac Asimov orosz-amerikai sci-fi író

Isac Asimov orosz-amerikai sci-fi író

Vészhelyzet esetén – Elsősegély oktatás

2014. január 11.

Dr. Schusterné Vörös Andrea élete során számtalan végzettséget szerzett, elsősorban tanulási vágya miatt, és nem mellesleg azért, hogy életfilozófiájának eleget téve, segítsen másokon, általa jobbá váljanak az emberek. Immáron harminc esztendeje foglalkozik oktatással.

Kezdetben egy nagyvállalat oktatási vezetőjeként tevékenykedett, általános iskolai képzéstől a posztgraduális képzésig, a betanított munkások átképzésétől a konferenciákig terjedően végzett szakmai feladatokat. 1992-ben alapította az Atilos nevű autósiskoláját, amely azóta ezreknek segített elsajátítani a vezetés alapjait, és elsősorban B-kategóriás jogosítványt szerezni, az tanfolyam egyik legutóbbi híres növendéke, Munkácsy Kata, a Barátok közt című napi sorozat Lindáját alakító színészpalánta.

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Andrea iskolájában nívós elsősegély és egészségügyi képzés is folyik. A tanfolyamot Borbély Sándor diplomás mentőtiszt tartja, a képzés során pedig a hallgatók elsajátíthatják szinte az összes lehetséges vészhelyzetben történő javasolt mentéseket. Az eszméletlen beteg ellátásától az újjáélesztésen, a defibrillátor használatán keresztül a különböző balesetek során fellépő vészhelyzetek koordinálásáig számtalan hasznos ismeretanyagot sajátíthatnak el a tanfolyam résztvevői. Magam is részt vettem egy egész napos, reggel kilenctől este hétig tartó képzésen, amelyen többek felsoroltakon kívül a maró anyagok okozta fájdalom csillapítása, égési sérülések ellátása, mérgezések, rosszullétek, törések, agyvérzés, szívroham esetén szükséges intézkedésekig mindent megtanultam, így szinte kizárt, hogy vészhelyzet esetén ne tudjak megmenteni valakit. Ha szükséges, a mentők kiérkezéséig újraélesztem, ha valami megakad a torkán, a Heimlich-műfogást alkalmazom, de még gégemetszést is megpróbálom, akármilyen rémes beavatkozás. Csak érdekességként írom, az előadás során hallott szörnyűségek és a bemutatott kisfilmek miatt kis híján elájultam. Persze, senki ne vegyen komolyan, az elsősegélyképzés ettől még végtelenül hasznos és érdekes.

Ezt a képzést elsősorban azok választják, akiknek szükséges ez a jogosítvány megszerzéséhez, de vannak az Atiloson belül külön baba-mama, szenvedélybeteg, drogos, nyári gyerekbalesetekre szakosodott tanfolyamok, sőt még az idősek ellátásáról is szoktak órát tartani. Előadások hetente vannak, átlagosan tizenöt-húsz ember hallgatja alkalmanként.

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

„Ilyen képzés mindenhol van, de kevés helyen van ilyen színvonalas oktatás, ahol ténylegesen minden be van mutatva: defibrillátor használata, újraélesztés erre készített bábukon (még csecsemő is). Máshol végig veszik az összes kérdést, mondanak hozzá néhány ismeretet, és ennyi. A vizsgához lehet, hogy ez épp elég, ahhoz, hogy átcsusszanhassunk, de az életben nem fogja tudni a hallgató, hogy mi a teendő szükség esetén. Pedig óriási előny, ha tudjuk, hogyan kell megmenteni a gyermekünket, vagy a nagymama rosszulléte esetén tudunk segíteni. Itt személyre szabottan foglalkozunk a tanulókkal, éppen ezek miatt” – mondja Vörös Andrea.

Mészáros Márton

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Elsősegély tanfolyam az Atilos autósiskolában Budapesten 2014. január 9-én (Fotó: Mészáros Márton)

Vaginájából előhúzott fegyverrel randalírozott az írólegenda exe

2014. január 11.

Letartóztatták Cormac McCarthy Pulitzer-díjas amerikai író exnejét, Jennifer McCarthyt, mert egy földönkívüliek létezéséről nyitott vita hevében a vaginájából előrántott fegyverrel fenyegette meg jelenlegi párját– számol be a meghökkentő esetről a Daily Mail című brit lap 2014. január 9-én.

A 48 éves asszonyt Santa Feyben vették őrizetbe. Jennifer McCarthy elismerte, hogy valóban volt nála fegyver a történtekkor. A vitát követően az asszony elviharzott az Aventura Roadon található családi házukból, de rövidesen visszatért, bevonult a hálószobába, ahonnan fehérneműben tért vissza a szobába, ahol az UFÓ-témában folyt a beszélgetés, majd a vaginájába helyezett pisztollyal fenyegetőzött. A hivatalos rendőri jelentés szerint az asszony a fegyvert szexuális segédeszközként használta barátai előtt, és azt kiabálta az általa megfenyegetett élettársának: „Ki az őrült, te vagy én?”

A pisztoly felbukkanása után azt a férfi fejéhez tartotta, azonban a férfi kiütötte a kezéből, és bedobta az WC-be, később a kerti szemetesládába helyezte.

Jennifer McCarthyt vele egy háztartásban élő személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe. Az ötezer dolláros óvadék kifizetése után másnap, január 5-én távozhatott a börtönből. Az asszony 1998 és 2006 között volt Cormac McCarthy Pulitzer-díjas amerikai író, a 21. század legkiemelkedőbb tengerentúli szerzőjének tartott művész felesége.

Mészáros Márton

Jennifer McCarthy és ex-férje, Cormac McCarthy Pulitzer-díjas amerikai író

Jennifer McCarthy és ex-férje, Cormac McCarthy Pulitzer-díjas amerikai író

Ábrahám Edit elhagyja a Barátok köztet

2014. január 9.

Ábrahám Edit színésznő búcsút int a Barátok közt című napisorozatnak – nyilatkozta az érintett az RTL Klub Fókusz című műsorában 2014. január 9-én. A művésznő 16 éven keresztül alakította Berényi Claudiát, a Mátyás király tér szigorú, intrikus üzletasszonyát a másfél milliós nézettségű szappanoperában.

Ábrahám Edit azért döntött a sorozatból való távozás mellett, mert több pihenésre vágyik, és úgy érzi, most van a csúcson. Szeretne minél többet foglalkozni a magánéletével, több időt tölteni a családjával és idegen nyelvet is tanulna, ezek mellett természetesen szívesen tenne eleget szakmai kéréseknek is, játszana színpadon és filmen is, és akár az énekhangját is képezné. A színésznő hozzátette, karaktere nem végleg tűnik el a cselekményből.

Az 56 éves színésznő tizenhét éves korában szerepelt először filmvásznon. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos filmben szerepelt az 1980-as években, a József Attila Színház, Thália Színház, Népszínház, Hököm Színház (Karinthy Színház), Madách Színház és a Vígszínház színpadán is játszott. 1998 óta forgatott a Barátok közt című sorozatban, egyike volt az eredeti szereplőgárdának.

Mészáros Márton

Ábrahám Edit színésznő  (Fotó: Mészáros Márton)

Ábrahám Edit színésznő (Fotó: Mészáros Márton)

Elvis Presley tinédzserként

2014. január 8.

Elvis Presley, a rock and roll hallhatatlan királya egyben a világ egyik legtöbbet fotózott embere is volt, még élt. Azonban a Vanity Fair magazin most közzétett róla egy olyan képet, amelyet eddig még senki nem láthatott, írja a népszerű kulturális-divat magazin 2014. január 7-én.

Wade Jones, egy most ötvenéves Elvis-rajongó Észak-Karolina államból, 1977 óta keres felvételeket Elvisről, 2005-ben pedig Janelle McComb, Presley Mississippiben élő gyermekkori barátja küldött a férfinak egy gyermekkori képet a zenei világ legnagyobb üstököséről.

A felvétel, amelyen Elvis Presley 13 évesen látható, szülővárosában, Tupelóban készült 1948-ban. A későbbi énekes biciklijének támaszkodva, hátraszegett fejjel látható. A család barátai, ismerősei megerősítették, hogy valóban Elvis van a felvételen, és összehasonlítva a fiatalkori felvételeivel, valóban megegyezőek a vonásai.

Mészáros Márton

Elvis Presley amerikai énekes (1935-1977) szülővárosában, Tupelo városában 1948-ban

Elvis Presley amerikai énekes (1935-1977) szülővárosában, Tupelo városában 1948-ban

Húsznál is többen haltak meg az amerikai ítéletidőben

2014. január 8.

Visszavonulóban van Kanada felé a sarkvidéki hideg az Egyesült Államokból, de január végén újabb erős lehűlés várható – tudatta az amerikai meteorológiai szolgálat 2014. január 8-án, hat nappal az ítéletidő kezdetét követően.

A rendkívüli hidegben az elmúlt három napban 21-en vesztették életüket az Egyesült Államokban. A legtöbb áldozat hajléktalan volt, öt ember hólapátolás közben esett össze, az elhunytak között van egyéves és kilencven esztendős is.

A hőmérséklet olyan mértékben hűlt le, hogy január 7-én már mind az ötven tagállamban fagypont alá esett a hőmérséklet, még Hawaiion is. Pillanatnyilag Duluthban és Minnesotában -34-32 Celsius-fok között van az időjárás, de ez is 11 fokos felmelegedést jelent az előző naphoz képest. A rendkívüli időjárás miatt 18 ezer repülőjáratot kellett törölnie, a földgázfogyasztás pedig minden korábbi rekordot megdöntött az Egyesült Államokban.

A meteorológiai előrejelzés szerint két napon belül megindul a hőmérséklet felmelegedése: még eddig egy nap során mínusz 30 fokot süllyedhetett a hőmérséklet, most ennyit emelkedhet majd. Az ítéletidő tényleges 187 millió lakost érintett az Egyesült Államokban.

Mészáros Márton

Rekordhideg az Egyesült Államok tagállamaiban

Rekordhideg az Egyesült Államok tagállamaiban

Scorsese és DiCaprio közös munkájukért kapott díjat

2014. január 8.

Spike Jonze amerikai filmrendező A nő (Her) című filmje kapta a legjobb filmnek járó elismerést az Amerikai Filmkritikusok Testületének (National Board of Review) díjátadó ünnepségén New Yorkban 2014. január 7-én. Jonze-t egyúttal a legjobb rendező díjával is elismerték.

Az amerikai filmkritikusok szövetsége Bruce Dernt tüntette ki Alexander Payne Nebraska című filmdrámájában nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő elismerésével, a 77 éves művész személyesen vette át a díjat. A legjobb színésznő elismerését Emma Thompson kétszeres Oscar-díjas brit színésznő vette át P. L. Travers, a Mary Poppins-könyvek írójának alakításáért a Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks) című filmért.

Will Forte a legjobb férfi mellékszereplő (Nebraska), Octavia Spencer a legjobb női mellékszereplő (Fruitvale Station) elismerését kapta meg, ők is személyesen vették át a díjat. A Fruitvale Station című számos rangos fesztivált megjárt, igaz afroamerikai drámát feldolgozó film rendezőjét, a 27 éves Ryan Cooglert a legjobb elsőfilmes rendezőnek választották.

A legjobb eredeti forgatókönyv díját Inside Llewyn Davis című filmjükért Joel és Ethan Coen kapta, a legjobb adaptált forgatókönyv elismerésével pedig A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street) című új Martin Scorsese-film forgatókönyvét jegyző Terence Wintert tüntették ki.

Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio szintén megjelentek a díjátadó gálán, ahol közös kollaborációjukért Spotlight Award elnevezésű különdíjat vettek át.

Mészáros Márton

Martin Scorsese amerikai rendező és Leonardo DiCaprio amerikai színész az Amerikai Filmkritikusok Testületének (National Board of Review) díjátadó ünnepségén New Yorkban 2014. január 7-én

Martin Scorsese amerikai rendező és Leonardo DiCaprio amerikai színész az Amerikai Filmkritikusok Testületének (National Board of Review) ünnepségén New Yorkban 2014. január 7-én

Ferenc pápa még diktatúrában is népszerű

2014. január 8.

A kommunista diktatúrában senyvedő Kínai Népköztársaságban, ahol nincs vallásszabadság, Ferenc pápát, a katolikus egyház 2013-ban megválasztott egyházfőjét 2013 tíz legfontosabb embere közé sorolták, erősítették meg 2014. január 6-án a hírt.

A Fides hírügynökség értesülései szerint az argentin származású pápát a Kínai Nemzetközi Sajtófórum résztvevői nyílt szavazás keretében a kínai Hainanban, december közepén választották meg a 2013-as év egyik legfontosabb emberének. Ferenc pápa a rangsor harmadik helyén szerepel, mellette Hassan Rouhani iráni elnök, a hatalmából 2013-ban elmozdított Mohamed Murszi egyiptomi államfő, Vlagyimir Putyin orosz vezető és Nelson Mandela, a tavaly elhunyt dél-afrikai Nobel-békedíjas elnök is szerepel.

A szavazás eredménye történelmi, mert pápa vagy más egyházi személyiség még soha nem kapott helyet a kínai sajtófórum éves rangsorolásán. Ferenc pápa Vízkereszt napján, január 6-án felkereste a római Sant’Alfonso Maria de Liguori plébániát, ahol egy élő bárányt helyeztek a nyakába a misztériumjátékban részt vevő művészek, amelyet a pápa nevetve, örömmel fogadott.

Mészáros Márton

Ferenc pápa báránnyal a nyakában Rómában Vízkereszt napján 2014. január 7-én

Ferenc pápa báránnyal a nyakában Rómában Vízkereszt napja alkalmából 2014. január 7-én