Archive for 2014. július

Evangélikus és transzvesztita is volt a zsidó hitközség ügyvezetője

2014. július 11.

Először evangélikus múltja sokkolta a hívőket, most kiderült, hogy transzvesztita előadóként is dolgozott a Budapesti Zsidó Hitközség új ügyvezető igazgatója, Schezoff Dávid, írja az Index 2014. július 8-án.

A napokban választották meg Schwezoff Dávidot a lemondott Zoltai Gusztáv utódjaként a Budapesti Zsidó Hitközség igazgatójának. A Tudózsidó.com megalapozottnak vélt értesülései szerint a 35 éves Schwezoff korábban transzvesztita előadóként „a budapesti LMBTQ közösségben is szép karriert futott be Carol Hore Mohn néven”, néhány kép is megjelent róla, amelyeken kifestve, női ruhába, magassarkú cipőben és rózsaszín parókában látható. Korábban a katolikus egyház képviselőjeként, az alsógödi Szent István plébánia kántora volt.

Schezoff Dávid az ATV érdeklődésére nem cáfolta az értesüléseket, és felhívta a figyelmet az interneten nyilvánosan megtekinthető bemutatkozására: “20 évesen olyan környezethez és légkörhöz kezdtem igazodni, amely 8 éven át meghatározta mindennapjaimat. Habár szellemiségében és lelkileg nem azonosultam teljesen a számomra nem ideális életszemlélettel, mégis több éven át kerestem a boldogulás lehetőségét egy olyan világban, amely nem azonos az én értékrendemmel. 8 év elteltével tudtam szembenézni ezzel a lelki feszültséggel, és – noha véleményem szerint az életben minden helyzet tanítja az embert – korábbi életvezetési döntéseim hibáinak súlyával.”

Mészáros Márton

Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója

Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója

Újraélesztik a Magyar Filmszemlét

2014. július 10.

Két év kihagyás után idén októberben ismét megrendezik a magyar filmszemlét, mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Variety című amerikai lapnak adott interjújában 2014. július 10-én. Az újság azt írja, a magyar film reneszánszát éli.

2012 után újra megrendezik a Magyar Filmszemlét, nyilatkozta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Variety filmes folyóiratnak adott interjújában a most zajló csehországi Karlovy Vary-i filmfesztiválon. Havas már korábban a HVG érdeklődésére beszélt arról, hogy tervei szerint ősszel magyar filmes seregszemlét indítanának.

A magyar filmek legrangosabb seregszemléjének tartott Filmszemlét 1965 óta Magyar Filmművészek Szövetsége rendezte meg, 1983-ig Pécsen, azt követően Budapesten. Az utolsó filmszemlére 2011-be került sor, ekkor anyagi okok miatt szűnt meg a rendezvény (az állami támogatást megvonták), egy évvel később azonban tartottak még egy kisköltségvetésű, díjak nélküli Magyar Filmszemlét, de a bemutatott filmek és az érdeklődők száma is elenyésző volt. „Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén” – írta a Magyar Filmművészek Szövetsége idén kiadott közleményében.

A Magyar Filmszemléket korábban februárban tartották, most azonban logikusabbnak látszik az októberi időpont, mivel ősszel kerülnek bemutatásra olyan filmek, mint Pálfi György Szabadesés című filmje, Mátyássy Áron Víkend című alkotása, Árpa Attila Argo 2 című akció-vígjátéka, Zomborácz Virág Utóélet című produkciója, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje, valamint Fazekas Csaba Swing című zenés filmje is. A Variety.com írása szerint a magyar filmipar felszálló ágban van: a most zajló Karlovy Vary-i filmfesztiválon három magyar nagyjátékfilmet is bemutattak: Pálfi György Szabadesés című filmjének premierjét éppen ma tartották, néhány nappal korábban pedig Zomborácz Virág első játékfilmjét, az Utóélet című produkciót és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című vígjátékát vetítették a csehországi fesztiválon, ahol tavaly magyar film, Szász János A nagy füzet című háborús drámája kapta a fődíjat.

Mészáros Márton

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Jolie és Pitt Máltán forgat közös filmet

2014. július 10.

Kilenc évvel a Mr. és Mrs. Smith című közös filmjük hangos sikere után újra megvalósulni látszik egy közös filmterv Angelina Jolie és Brad Pitt amerikai színészpár főszereplésével – az erről szóló híreszteléseknek Joseph Muscat máltai miniszterelnök adott valóságalapot az US Weekly amerikai magazinnak 2014. július 6-án.

Joseph Muscat máltai kormányfő az US Weekly amerikai magazinnak nyilatkozva árulta el, hogy a készülő film producerei Máltát tűzték ki a film főforgatási helyszínéül. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Mr. Pitt és Ms. Jolie egész családja nálunk fog vendégeskedni, immáron második alkalommal” – árulta el Muscat máltai miniszterelnök. A film címét egyelőre még nem árulták el, de a kormányfő szavaiból kiderül, hogy vélhetően Málta testvérszigetén, Gozón is forgatni fog a sztárpár a nyolc hét alatt, amit az európai szigeten töltenek.

Angelina Jolie még nem forgatott filmet Máltán, viszont Brad Pitt a Z világháború (World War Z) című horrorfilmjét több más helyszín mellett Máltán is forgatta. A család előreláthatólag augusztusban érkezik Máltára, azonban egyéb információk még nem állnak rendelkezésünkre. Angelina Jolie korában a People magazinnak adott interjújában szűkszavúan úgy fogalmazott, egy független kis művészeti próbálkozás forgatókönyvért írta meg néhány évvel korábban, amelyben párjával, Brad Pittel közösen játszana.

Mészáros Márton

Angelina Jolie és Brad Pitt Oscar-díjas amerikai színészek

Angelina Jolie és Brad Pitt Oscar-díjas amerikai színészek

Emma Watson az ENSZ jószolgálati nagykövete

2014. július 10.

Emma Watson brit színésznőt az ENSZ női egyenjogúságért küzdő szervezetének jószolgálati nagykövetévé nevezte ki a világszervezet 2014. július 8-án.

A Harry Potter-filmek korábbi sztárja fiatal nők érdekeit képviseli majd az UN Women nemzetközi szervezetben. A 24 éves Watson egyik első munkája a nemek közötti egyenjogúságot hirdető HeForShe kampányban való részvétel lesz. Egyébként nem Emma Watson az egyedüli híresség, aki kiáll a nők egyenjogúságáért az ENSZ-ben: Nicole Kidman Oscar-díjas amerikai színésznő vagy Badzsrakitijabha Mahidol thaiföldi hercegnő is tagja az ENSZ Nők szervezetének.

“Igazi megtiszteltetés, hogy felkértek az ENSZ női érdekeket képviselő jószolgálati nagykövetének. A nők jogai olyan elválaszthatatlanul kötődnek hozzám, olyan mélyen érintenek és gyökereznek az életemben, hogy el sem tudnék képzelni izgalmasabb lehetőséget” – írta közleményében a 24 éves Emma Watson, aki angol irodalomból az amerikai Brown Egyetemen szerezte meg diplomáját a közelmúltban.

Mészáros Márton

Emma Watson brit színésznő

Emma Watson brit színésznő

Pedofil hírességeket hajt fel a brit kormány

2014. július 8.

Ismert brit személyiségek által évtizedekkel ezelőtt elkövetett pedofil bűncselekmények és azok elkendőzése ügyében indított nagyszabású bűnügyi vizsgálatot a brit kormány, jelentette be Theresa May belügyminiszter 2014. július 7-én.

Theresa May brit belügyminiszter a londoni parlament alsóházban jelentette be a két párhuzamos vizsgálat megkezdését politikustársai előtt 2014. július 7-én. Az elsődleges vizsgálat azt kutatja, megalapozottak-e a vádak, miszerint harminc évvel korábban, az 1980-as években brit politikusok és a közélet más szereplői szervezett módon szexuális bűncselekményeket követtek el gyermekek sérelmére. A másik nyomózás azt kívánja kideríteni, hogy tűnt el annak idején a bűncselekmények elkövetőit névszerűen felsoroló listából több oldal. A szóban forgó kompromittáló aktacsomagot – amely számos ismert brit híresség, politikus és politikai körökben otthonosan mozgó személy nevét tartalmazta – a néhai Geoffrey Dickens konzervatív képviselő juttatta el Leon Brittannek, Margaret Thatcher néhai brit kormányfő egykori belügyminiszterének az 1980-as években. Egy belső kormányzati vizsgálat már a tavalyi évben fényt derített arra, hogy az aktacsomagok közül száztizenegy iratot tudatosan megsemmisítettek.

Napjaink Európájában Nagy-Britanniában a legégetőbb kérdés a pedofil visszaélések bűntettei. A BBC brit televíziós csatorna legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője,  Sir Jimmy Savile brit televíziós személyiség életéről forgatott leleplező filmmel indult meg a lavina a szigetországban: a II. Erzsébet királynő által lovaggá ütött, elsősorban gyermekekkel foglalkozó, életében hihetetlen népszerűségnek örvendő művész pedofil volt, és halála óta több, mint száz olyan nő állítása vált megkérdőjelezhetetlenné, akik azt állítják, hogy Savile kislány korukban molesztálta őket. A lezárult vizsgálat szerint Savile egyike volt a legnagyobb szexuális ragadozóknak a brit bűnügy történetében, legfiatalabb áldozata pedig egy öt éves kislány volt, de gyakran molesztált fiúkat is.

Gary Glitter brit zenész-producert Jimmy Savile évtizedeken át elkövetett súlyos szexuális bűncselekményeinek vizsgálata keretében vették őrizetbe a hatóságok. A közelmúltban nyolc év börtönre ítélték 71 éves Max Cliffordot, a brit média közkedvelt PR-menedzserét fiatalkorú lányok és fiatal nők sérelmére évtizedekkel ezelőtt elkövetett sorozatos szexuális bűncselekmények miatt. A brit szórakoztatóipar másik nagyágyúját, a 84 éves Rolf Harrist ugyancsak most ítélték öt év kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre szintén gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. Stuart Hall brit rádiós és televíziós műsorvezetőt tavaly ítélték el, az idén 85. születésnapját ünneplő Hall tizenhárom kislányt rontott meg kilenc és tizenhét éves koruk között az 1967-1986 közötti időszakban.

Mészáros Márton

Sir Jimmy Savile (1926-2011) brit televíziós műsorvezető gyermekek körében

Sir Jimmy Savile (1926-2011) brit televíziós műsorvezető gyermekek körében

Meghalt Alfredo di Stéfano

2014. július 7.

Elhunyt Alfredo di Stéfano argentin születésű volt spanyol labdarúgó, a Real Madrid legendás futballistája – közölte a The Guardian brit újság 2014. július 7-én. A sportoló halálát szívroham okozta.

Alfredo di Stéfano 2014. július 7-én, 88 éves korában hunyt el a madridi Gregorio Maranón Kórházban, ahol két napja ápolták szívinfarktusa óta. Az ex-labdarúgó állapotáról még a nap elején kedvező hírek érkeztek, de miután a délután folyamán kapott egy újabb szívrohamot, szervezete feladta a harcot.

Az 1926. július 4-én olasz-argentin szülők gyermekeként Buenos Airesben született di Stéfano 1947-től az argentin, 1957 és 1961 között a spanyol nemzeti válogatott játékosa volt. A labdarúgó a Real Madridban a magyar Puskás Ferenc csapattársa volt, szoros baráti kapcsolatot ápoltak. A fénykorában 178 centiméteres, “Szőke Nyíl” becenevet kiérdemlő Di Stefanó később edző lett, majd a Real Madrid spanyol labdarúgóklub tiszteletbeli elnöke. Az idős sportcsillag tavaly jelentette be publicistáján keresztül, hogy feleségül veszi nála ötven évvel fiatalabb barátnőjét, a 36 éves Gina Gonzalezt. Alfredo di Stéfano állapota idős kora ellenére sem mutatott hanyatlást: 2005-ben szívrohamot kapott, de ezt követően tünetmentesen élt és rendszeresen jelent meg a nyilvánosság előtt.

Mészáros Márton

Alfredo di Stéfano argentin-spanyol labdarúgó (1926-2014)

Alfredo di Stéfano argentin-spanyol labdarúgó (1926-2014)

Musical lesz az Elvált nők klubja

2014. július 5.

Újra színpadra alkalmazzák az Elvált nők klubja (The First Wives Club) című amerikai vígjátékot, jelentette be a chicagói Oriental Színház.

A filmből, amelynek főszerepeit Diane Keaton, Goldie Hawn és Bette Midler játszotta 1996-ben, Linda Bloodworth-Thomason Emmy-díjas televíziós producer, író varázsol színpadi művet, pontosabban musicalt. A nagysikerű mozifilm Olivia Goldsmith 1992-ben megjelent azonos című sikerkönyvéből készült, tizenhat évvel a könyv megszületése után először egy San Diego-i színház mutatta a könyvből készült darabot, de a mostani változat különlegessége, hogy teljes egészében musical lesz.

A darab Chicagóban debütál, de az alkotók tervei szerint a 2015/16-os évadban már a Broadwayon játszhatják. A szereposztást még nem ismertették.

Mészáros Márton

Diane Keaton, Bette Midler és Goldie Hawn amerikai színésznők az Elvált nők klubja című film egyik jelenetében

Diane Keaton, Bette Midler és Goldie Hawn amerikai színésznők az Elvált nők klubja című film egyik jelenetében

A legszegényebbekkel találkozott Ferenc pápa

2014. július 5.

Ferenc pápa egynapos látogatást tett a dél-olaszországi Molise régióban, ahol a legmagasabb a munkanélküliség egész Olaszországban. Az egyházfő nélkülözőkkel ebédelt.

A munkahelyteremtést problémájáról beszélt a Vatikánból háromórás út során az olaszországi Molise régióba látogató Ferenc pápa. A 77 éves egyházfőt pápamobillal vitték körbe Campobassóban, ahol ezrek várták. Ferenc pápa itt nélkülözőkkel találkozott, akik meghívták a közösségi ház menzáján lévő egyenebédre is. A szentatya az általa celebrált misén a munkahelyteremtés fontosságáról beszélt és azt kérte, hogy a vállalkozók és a munkavállalók kössenek egyezséget. Mindezek mellett Ferenc felszólalt a vasárnap szabadnapnak hagyása mellett, kiemelve, hogy a hét utolsó napján egy igaz kereszténynek, egy családos személynek nem szabadna dolgoznia, ugyanis az a nap a családé, a barátoké, a pihenésé, a hívők számára pedig a “vallás napja.”

Az egyházfő a nap során Iserniában rabokkal és beteg emberekkel találkozott, és aláírt a tömegben egy életéről szóló könyvet is, amire ritkán van példa.

Mészáros Márton

Ferenc pápa könyvet ír alá az olaszországi Campobassóban 2014. július 5-én

Ferenc pápa könyvet ír alá az olaszországi Isernában 2014. július 5-én

Shirley MacLaine nyolcvanévesen is dolgozik

2014. július 5.

Annak ellenére, hogy tavasszal 80. születésnapját ünnepelte, szüntelenül dolgozik tovább Shirley MacLaine amerikai színésznő. Az Oscar-díjas csillag legújabb filmjében egy olyan asszonyt alakit, aki hirtelen tehetősebb összeghez jut.

Shirley MacLaine főszereplésével forgatják a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken lévő Las Palmas de Gran Canarián a Wild Oats című vígjátékot június eleje óta. Az amerikai Andy Tennant rendezésében készülő filmben MacLaine egy idős özvegyasszonyt alakít, aki a véletlen folytán hozzájut egy olyan milliókat érő csekkhez, és miután egyik barátnője bíztatására megtartja a pénzt, kalandok tucatjaiba kerül környezetével együtt. Nem MacLaine az egyetlen húzónév a filmben: a szintén Oscar-díjas Alan Arkin és Jessica Lange kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő is szerepel a produkcióban, akárcsak Demi Moore és a Torrente-filmek író-rendező-főszereplője, a spanyol Santiago Sequra.

A 80 évesen is vehemensen dolgozó a The Locals című komédiában szintén Alan Arkinnal fog együtt játszani, és szerepet vállalt a Jim Button című családi fantasy filmben is. MacLaine a népszerű Downton Abbey sorozatban is játszik, vendégszerepelt a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatban, és októberben mutatják be legújabb filmjét, a Christopher Plummer társfőszereplésével készült Elsa & Fred című vígjátékot.

Mészáros Márton

Shirley MacLaine amerikai színésznő a Wild Oats című filmje forgatásán a Kanári-szigeteken

Shirley MacLaine amerikai színésznő a Wild Oats című filmje forgatásán a Kanári-szigeteken

Mozi ajánló – Kavarás

2014. július 5.

Adam Sandler az utóbbi években eléggé eltávolodott attól a szerethető és valóban vicces filmes vonaltól, amelyet talán soha, vagy valamikor régebben képviselt – új filmje, a Kavarás (Blended) viszont mégis visszakanyarodás a régebbi vígjátékaihoz. Nézhetőségben minden bizonnyal.

Az 1998-ban bemutatott Nászok ásza (The Wedding Singer) és a 2004-es Az 50 első randi (50 First Dates) című filmek után Adam Sandler végre újra Drew Barrymore amerikai színésznővel alkot párt a filmvásznon: a bájos Barrymore és a humorkirály Sandler ezúttal egy amerikai kisvárosban, majd egy afrikai luxusnyaraláson marhul egymással. A forgatókönyv nyilván nem fog Oscar-díjat kapni, ugyanis a cselekmény meglehetősen korlátozott tényleges valójában és érzelmileg is. Pedig a Kavarás című film műfaji besorolást tekintve családi vígjáték, de nyilván csak az olyan családok számára, akik nem kívánnak kisgyereket moziba vinni. Adam Sandlerre leginkább a közönséges humora, az előszeretettel használt altesti poénjai (a teljesség igénye nélkül: hányás, szellentés, hasmenés, ondó) miatt haragszom. Lássuk be, sznobizmus lenne azt mondani, hogy ezek egyike sem lehet nevettető a megfelelő módon kezelve, de kéttucatnyi filmet felvonultató életművet csak ezekre építeni, szégyen. Persze a filmjei között vannak humorosabbak és élvezhetőbbek, ilyen a Frank Coraci rendezte Kavarás is.

Drew Barrymore és Alyvia Alyn Lind a Kavarás című film egyik jelenetében

Drew Barrymore és Alyvia Alyn Lind a Kavarás című film egyik jelenetében

Jim özvegy apuka, aki három kislányt nevel, Lauren pedig elvált anyuka két fiúgyermekkel. Egy szörnyű vakrandi után Afrikában találják magukat, mindketten azon a luxusnyaraláson vesznek részt a családjukkal (vagyis összesen öt gyerekkel), ahova eredetileg nem is ők mentek volna. A film bővelkedik kalandokban: főhőseink struccokon lovagolnak, szafarira és quadozni mennek, de a gyermekeit féltő anya tesztképpen még a magasba is repül. Talán ez a jelenet a film egyik legnagyobb nevetést generáló része, ugyanis a talajhoz vészesen közeledő, levegőbe kalimpáló Drew Barrymore látványa, illetve az ejtőernyőt húzó jármű benzinjének kifogyását közlő Sandler arca és a gyerekek pillantásai is széles mosolyt érnek, akárcsak a földet érés előtti váratlan izgalom. Egyébként minden adott a filmhez, hogy mindenki szeresse: nagy család, aranyos gyerekek (a szőke öt-hatéves Alyvia Alyn Lind), a csúnya kislányból szép nővé változtatott legidősebb lány (Bella Thorne), állatok és egzotikus környezet, poénok családosoknak, poénok férfiaknak, poénok nőknek. Természetesen ne maradjon ki a felsorolásból az a lúzer, tapló férfi sem, akit Adam Sandler szinte a legtöbb filmjében eljátszik, és a Drew Barrymore személyében érkező álomnő sem, akit végül meghódít. Ha nem is elsőre, és nem is második alkalomra, de végül csak nem marad el a várva-várt happy end.

Sajnos az elején kapunk egy nem várt leveskihányást, de ezt leszámítva, a többi poén ül kezdve a dadusát az őrületbe kergető fiútól, a maszturbálás, a kínos vásárlás, az öt másodperces Tom felbukkanásán át a bankkártyacseréig és az afrikai útig. Azonban az elutazástól kezdve egyre nyersebb, kiszámíthatóbb és klisékkel telerakott lesz a film, de itt nem ez számít, csupán az, hogy képesek vagyunk harmadszor is nevetni azon, ahogyan Lauren véletlenül beveri a falba a fia fejét. Talán Drew Barrymore az egyetlen ember a világon, aki képes kihozni a legjobbat Adam Sandlerből. Még ha ez a “legjobb” sem elég jó, azt például sikerült elérnie, hogy a fingás-kaki problémakört csupán vizelésből származó poénra szűkítse, és több élettel és elfogadhatóbb tartalommal töltse meg a Kavarás jeleneteit.

Mészáros Márton

A Kavarás (Blended) című film magyarnyelvű posztere

A Kavarás (Blended) című film magyarnyelvű posztere