Számomra minden hónap tartogat egy olyan eseményt, amelyet örömmel várok a megelőző időszakban. Az október elsősorban a Nobel-díjak miatt „várós”, azon belül is érdeklődésem miatt elsősorban az irodalmi, valamint a béke kategóriában. Természetesen a fizikai, kémiai, orvosi és közgazdasági Nobel-díj is kifejezetten izgalmas szokott lenni, akkor pedig, ha történetesen magyar vagy magyar származású/vonatkozású díjazott kapja, még inkább.
Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon kevés olyan rangos elismerés van a világon, amelyben a politika valamilyen értelemben ne játszana szerepet. A Nobel-díj sötét oldala éppen ez, habár Alfred Nobel díját kifejezetten azoknak szánta, akik a legtöbbet teszik az emberiségért. A díj alapítását kísérő legendaadalék szerint a svéd Nobel a dinamit feltalálása miatt meglehetősen negatív megítélésnek örvendett, akkor eszmélhetett rá erre, amikor bátyja halálát úgy hozták le véletlenül a lapok, mintha ő hunyt volna el – a nekrológok zöme kifejezetten sértő és elítélő volt. S habár a világ legrangosabb díjának alapítása mögött meghúzódó komolyabb életrajzi eseményekről nincs tudomásunk, Alfred Nobel a halála előtt írt végrendeletben fogalmazta meg, hogy komoly pénzjutalommal járó elismerést kíván alapítani, amellyel kémiai, fizikai, fiziológiai kutatásokat, illetve irodalmárokat és a békéért harcoló személyeket kíván támogatni. Elképzelésinek fényében ítélték idén napjaink egyik legfiatalabb világsztárjának, a nők egyenjogúságáért már fiatal gyermekkora óta harcoló Malala Juszafzainak és Kailás Szatjárthi indiai gyermekjogvédőnek megosztva a Nobel-békedíjat.
A Nobel-bizottság közleménye szerint Szatjárthi, a nagy honfitárs elődje, Mahátma Gandhi hagyományának szellemében békés tiltakozó akciókat és tüntetéseket szervezett a gyermekek kizsákmányolása ellen, valamint része volt jelentős nemzetközi gyermekjogi egyezmények alapjainak lefektetésében. A tizenhét éves Malala Juszafzai pedig már lassan elhajíthatja vezetéknevét is, hiszen a pakisztáni lány története évek óta közszájon forog. A világsajtó beszámolói mellett könyvek, filmek tucatjai szólnak róla, jogosan! Elvégre Malala a lányok tanulásához való jogokért küzd: egykori lakóhelyén, a Szvát-völgyben a területet felügyeletük alá vonó tálibok megtiltották a lányoknak, hogy iskolába járjanak, ezért Malala rendszeresen megjelenő naplóbejegyzéseket írt, és tucatnyi rendezvényen szólalt fel az elnyomás ellen. Mindez odavezetett, hogy 2012 októberében fegyveres tálibok fejen és nyakon lőtték az akkor tizenöt éves lányt, aki csak a szerencsének köszönhetően nem áldozta életét a nemes ügyért. Azóta pedig, többek között II. Erzsébet brit királynő és Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő támogatásával, tovább folytatja küldetését, amely különösen az arab világot érinti, ahol a gyermeket alanyi jogon szinte semmi, nemhogy az oktatás (minőségi oktatásról szó sincs) nem illeti meg. Figyelembe véve Barack Obama amerikai elnök 2009-es kitüntetését, idén mérhetetlenül megérdemelt helyre került a Nobel-békedíj. Nyilván senki nem csodálkozik azon, hogy az amerikai elnök Nobel-díja után hivatalos vizsgálat indult, mivel az Alfred Nobel által rögzített kritériumoknak az elnökön kívül más indkoltabban megfelelt volna. Ne feledjük, az Alfred Nobel által immáron több mint száz évvel jelenünk előtt rögzített elvek igencsak sérültek, amikor a béke előmozdításáért egy csupán kilenc hónapja hivatalban lévő elnököt ismertek el, aki Afganisztánban és Irakban is háborúzott ekkor. Természetesen a díjat odaítélőknek figyelembe kell vennie a kor társadalmi változásait, de „a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért” elismerni Obamát, megalapozatlan badarság.
Az irodalmi Nobel-díjaknál is megfigyelhető némi részrehajlás. Ha valaki csokorba szedné a díjat ért kritikákat, végeláthatatlan hosszúságú lista lenne a kezében. Azt azonban le kell szögeznünk, rossz író még nem kapott Nobel-díjat. Nyilván nem is kaphat, hiszen az irodalmárok, fordítók és a könyvszakma jó ismerői által közel háromszáz jelölt közül kiválasztott nyertesnek meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Amikor múlt héten a Svéd Királyi Akadémia állandó titkára kilépett a titkokat őrző fenséges stockholmi épület egyik termének ajtója elé, szemét elvakította a hollywoodi filmet bevilágítani képes reflektorok sokasága, a rá várakozó médiamunkások tömegétől pedig még saját hangját is alig hallhatta, amikor elkezdte bejelentését: Patrick Modiano francia író nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. A Magyarországon kevésbé ismert, hatvankilenc éves alkotó díjazásával a Nobel-díj ezúttal tizenötödszörre tette le voksát egy francia nemzetiségű szerző mellett. Minden belemagyarázás nélkül érdemes megjegyezni két dolgot: a szerzőnek vannak magyar gyökerei, illetve a szépíró elsősorban a holokauszt-irodalom alkotásait gyarapította műveivel, amelyekben az emlékezés, az egyén és a társadalom, az én-keresés, az önismeret is komoly szerepet játszik. A díjat kiosztó testület indoklása szerint a „korunk Proust-jának” is titulált Modianót az „emlékezés művészetéért tüntették ki, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait.” A regényeiből filmfeldolgozást is engedélyező Patrick Modiano munkái közül a Dora Bruder, A Kis Bizsu, a Sötét Boltok utcája, és az Augusztusi Vasárnapok jelent meg magyar nyelven, azonban e könyvekkel még a legelvetemültebb irodalombarát is ritkán találkozott eddig könyvesboltjainkban. Pedig a francia kortársirodalom „nagy öregje” évtizedek óta jelen van a magyar könyvpiacon, azonban művei még csak a feledés homályába sem veszhettek, hiszen eleve csupán egy szűk réteg ismerte meg őket. Éppúgy, mint minden évben, panaszkodhatunk az adott év díjazottja miatt, tarthatjuk meg nem érdemeltnek a díjat, rá nem szolgáltnak a díjazottat, elvakultnak vagy alkalmatlannak a zsűrit, de az tény: a 2014. évi díjazott is nagy író. Az viszont már más lapra tartozik, hogy tipikusan olyan író, aki egész életében újra és újra ugyanazt írja könyveken át. Tömör, kopár művei közül többet olvasva és elismerve, bevallom, titkon reménykedtem az örök kedvenc, Murakami Haruki díjazásában, azonban lehet, hogy még húsz évet kell várni, hogy a japán szerző „alicemunrói” kórba érjen ahhoz, hogy a Nobel-bizottság végre rábólintson a nevére, és elfeledtesse azt a buta közhelyt, hogy világszerte imádott, igazán populáris író soha nem lesz irodalmi Nobel-díjas.
Mészáros Márton
Patrick Modiano Nobel-díjas francia író
Mészáros Márton blogja 