Archive for 2013. szeptember

Penélope Cruz szülés után pucérkodik

2013. szeptember 17.

Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő alig három hónappal második gyermeke születése után, meztelenre vetkőzött. Igaz, a 39 éves filmsztár ezúttal privát életében, egy korzikai tengerparti szakaszon szabadult meg ruháitól.

Cruz éppen férjével, a szintén Oscar-díjas Javier Bardem spanyol színésszel és két gyermekével mártózott meg a tengerben 2013. szeptember 11-én, amikor egy fotós teleobjektívvel megörökítette a pillanatot, amikor a színésznő fürdőruhafelsőjét ledobva úszik a vízben. A latin szépség második gyermeke, Luna július 22-én született, fia, Leo pedig két éves.

A színésznő, aki nem szégyellős (mintegy tucatnyi filmben vállalt szexjelenetet), legközelebb Ridley Scott The Counselor című filmjében látható, amelyet október végén mutatnak be.

Mészáros Márton

Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő a tengerben Korzikán 2013. szeptember 11-én

Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő a tengerben Korzikán 2013. szeptember 11-én

Leköpték Gyurcsány Ferencet

2013. szeptember 17.

Egy tüntető leköpte Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, amikor a volt kormányfő a rendőri vezetők és társaik 2006 őszi zavargásokkal összefüggő büntetőperének tárgyalására érkezett a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületébe 2013. szeptember 17-én délelőtt. 

Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány, a másodrendű vádlott elkerülte a tüntetők haragját, mert már azelőtt megérkezett a bíróság épületébe, hogy kint megjelentek a demonstrálók. Viszont Bene László volt országos rendőrkapitány, a per elsőrendű vádlottja nem úszta meg az éles véleménynyilvánítást: őt füttyszóval és pfújolással fogadták. Amikor Gyurcsány és párttársa, Vadai Ágnes érkezett meg, a demonstrálók üvöltözni kezdtek és szitokszavakkal illették a volt miniszterelnököt, akit egyikük le is köpött.

A meghallgatás után Gyurcsány Ferenc az  újságíróknak azt mondta, azért nem váltotta le annak idején Bene László volt országos rendőrfőkapitányt, mert nem tartotta őt felelősnek a történtekért. Az őszödi beszéd, amely éppen ma hét éve szivárgott ki, 2006 őszén nagy felháborodást és országszerte számos tüntetést váltott ki. A Központi Nyomozó Főügyészség tizenöt pontban emelet vádat a rendőri megtorlással szemben a 2006. szeptember 18-án a tévészékháznál, illetve a 2006. szeptember 19-21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel összefüggésben.

Mészáros Márton

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a 2006 őszi zavargásokkal összefüggő rendőrvezetőket érintő büntetőperre érkezik a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2013. szeptember 17-én (Forrás: Blikk)

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a 2006 őszi zavargásokkal összefüggő rendőrvezetőket érintő büntetőperre érkezik a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2013. szeptember 17-én (Forrás: Blikk)

Kreatív Emmy-díjat nyert Homonnay Gábor

2013. szeptember 17.

Homonnay Gábor magyar jelmeztervező kapta a legjobb jelmezért járó kreatív Emmy-díjat a Borgiák című televíziós sorozatban való közreműködéséért a 2013. szeptember 15-én Los Angelesben megtartott ceremónián. A 35 éves jelmezkivitelező először kapta meg a televíziós Oscar-díjának számító kitüntetést.

Technikai kategóriákban egy héttel a “nagy” Emmmy-díjkiosztó előtt adják át az elismeréseket vágás, hang, speciális effektusok és jelmez kategóriában. Homonnay korábban a Gálvölgyi Shownak dolgozott, de például az Oscar-díjre jelölt Suszter, szabó, baka, kém című brit film budapesti jelmezeinek megtervezésében is közreműködött.

Mészáros Márton

Hommonay Gábor jelmeztervező

Hommonay Gábor jelmeztervező-kivitelező

Festőzseni ötszáz szeretővel

2013. szeptember 16.

Lucian Freud brit festőművész (1922-2011) kétségkívül zseniális tehetség volt, de egy most megjelent életrajz szerint kíméletlen nőcsábász és erőszakoskodó apa volt – írja Geordie Greig könyve, amely 2013. október 3-án jelenik meg Nagy-Britanniában. A 2011-ben, nyolcvannyolc évesen meghalt művész eddig féltve őrzött családi életéről most lehull a lepel.

Freud lányai közül hatról perverz pórokban készített képeket: meztelenül, széttett lábbal, fedetlen mellekkel ábrázolva festette meg őket, emiatt gyermekei közül több a mai napig feldolgozhatatlan pszichés zavarban szenved.  Azonban arról, hogy apjuk fajtalankodott-e velük, egyikőjük sem beszélt, igaz, nem is mindnyájuk adott interjút az említett életrajzírónak.

A pszichoanalízis atyjának tartott Sigmund Freud unokája harminc gyermeket nemzett, de közülük csak a Kitty Garmantól (a híres Kitty portréja című képet mintázta róla) született lányát, Annabelt tekintette sajátjának. Vassilakis Takis görög szobrász, aki jó barátja volt Luciannak, találgatásokba is bocsátkozott a bohém Freud szeretőit illetően, és arra a következtetésre jutott, hogy a világhíres festő mintegy ötszáz nővel bújt ágyba élete során. Egy azonban biztos, sohasem kötelezte el magát egyetlen nő oldalán sem hosszú ideig.

Mészáros Márton

Lucian Freud brit festőművész (1922-2011) fiatal szeretőjével, Alexi Williams-Wynnnel

Lucian Freud brit festőművész (1922-2011) fiatal szeretőjével, Alexi Williams-Wynnnel

Elvetélt a tizenhetedik gyermekét váró brit nő

2013. szeptember 16.

Úgy tűnik, egy brit pár mindenáron túl szeretne tenni Mária Terézia császárnő rekordján, akinek férjétől, Lotharingiai Ferenctől tizenhat gyermeke született. A Radford családnak jelenleg éppen tizenhat gyermeke van, de a tizenhetedikkel várandós édesanya most elvetélt – írja a The Daily Mail brit lap 2013. szeptember 16-án este.

A tizenhetedik gyermekével várandós anya azután vetélt el, miután előző napon legnagyobb örömmel nyilatkoztak születendő utódjukról a médiának. Radfordék a lancashire-i Morecambe-ben élnek, és egy pékséget üzemeltetnek. A 38 éves Sue legkisebb gyermeke 11 hónapos, első gyermeke pedig már 24 éves, tehát tizennégy évesen esett teherbe későbbi férjétől, Noeltől, akivel abban az árvaházban ismerkedtek meg, ahol mindketten éltek. A pár relatív fiatalkora ellenére már nagyszülők is, ugyanis lányuk, a 24 éves Sophie tavaly kislánynak adott életet.

Mészáros Márton

Sue és Noel Redford tizenhat gyermekükkel

Sue és Noel Redford tizenhat gyermekükkel

A Könyvesblogon olvasható a Lator-interjú

2013. szeptember 16.

Az egyik legnépszerűbb hazai irodalmi portálon, a Könyvesblogon olvasható 2013. szeptember 15-től a Lator László Kossuth-díjas költővel, irodalomtörténésszel készített mélyinterjúm. A mostani interjú az első írásom, amely publikálásra került a Könyvesblogon.

Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik elolvasták, és annak a közel háromszáz embernek, akik a Facebook közösségi oldal segítségével másoknak is ajánlották a cikket. A beszélgetés ide kattintva olvasható el: Interjú Lator Lászlóval

Mészáros Márton

A Könyvesblogon jelent meg a Lator Lászlóval készített interjúm

A Könyvesblogon jelent meg a Lator Lászlóval készített interjúm

Mozi ajánló – Minden odavan

2013. szeptember 15.

A 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik legnagyobb dobása, hogy “elhozták” Robert Redfordot, az Oscar-díjas amerikai színész-rendezőt, akit a közönség a Minden odavan (All is Lost) című filmben láthatott. A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában is vetített egyedi produkciót mindkét nap teltháznál is több ember előtt adták.

Az első filmjéért, a két éve bemutatott Krízispont (Margin Call) című drámáért már a legjobb forgatókönyv kategóriában Oscar-jelölést szerző J.C. Chandor mert nagyot álmodni: amikor első filmjét a Sundance filmfesztiválon vetítették, találkozott a filmes mustra alapítójával, Robert Redforddal. És a fiatalembernek nem kellett sok hozzá, hogy rávegye az egykori legmenőbb és legkörülrajongottabb színészt, hogy játssza el következő filmjének főszerepét, az abszolút főszerepet, pontosabban a filmben (egyetlen kezet leszámítva) az egyedüli szereplőt. És az, hogy Redford, az egykori Sundance-kölyök, igent mondott a szerepre, már csak azért is nagy dolog, mert tízévente öt filmben vállal szerepet. 

Megtévesztő az egyszerű alaptörténet: az, hogy egy idősebb férfi hajótörést szenved az Indiai-óceánon, és küzd a túlélésért, nem jelenti azt, hogy egy színész számára egyszerű feladat hitelesen megformálni ezt a karaktert. Nos, a film főszereplőjének, Redford karakterének még a nevét sem tudjuk meg a másfél óra alatt, de a hangját sem nagyon halljuk, mert egy káromkodáson kívül és egy narráción kívül egyetlen szó sem hagyja el száját. De a Minden odavan annak ellenére is jól működik, hogy bosszantóan kevés szó esik benne a karakter életéről, annak előzményeiről, és személyiségéről, gondolatairól sem tudunk meg jószerivel semmit a mérgelődésen kívül. Egyetlen zavaró tényező van csak: Robert Redford. Egy ilyen névtől ennél jóval többet várnánk még egy monodrámában is, de szegény öreg még csak árnyéka sem önmagának, pedig én bizony kedvelem, és elismerem, amit letett az asztalra az elmúlt évtizedekben. És látva jellegtelen játékát, kifejezéstelen arcát, amelyre csak néha-néha ül ki valami komoly drámai arckifejezés, azt gondolom, komolyan meg tudnám fojtani azt a kedves embert, aki úgy harangozta be az alkotást, mint a film, amiben Robert Redford élete legjobb alakítását nyújtja. 

De, hogy valami pozitívumot is mondjak a filmről, a forgatások alatt 76 éves Red fizikuma valóban elképedésre ad okot, és az is, hogyha már színészi játékát nem kamatoztatja, legalább annyit megtett, hogy kaszkadőr nélkül csinálta végig a filmet, gondolom, leszámítva az árbocra felmászást. A Minden odavan azért is érdekes egyébként, mert jól példázza az ember és a hatalmas, kiszámíthatatlan természet kapcsolatát. Hiába értünk el robbanásszerű sikereket számtalan téren, a természetet soha sem fogjuk tudni lepipálni.

Maga a film pedig előhozta belőlem egy másik film emlékeit (Nem, nem a Cápára gondolok), amely tulajdonképpen nem szólt másról, mint ahogyan egy pár együtt kapaszkodott a tengeren valamiben, miközben lábuk alatt már megjelentek a cápák. Nem vitás, hogy a Minden odavan-ból sem maradhattak ki a cápák, és a hajótöröttekre jellemző leleményesség, mindemellett örömömre szolgál, hogy nem árasztották el a filmet CGI-technikával, mint a hasonszőrű Pi életét. De akárhonnan is nézzük, a Minden odavan nem több, mint egy elszalasztott lehetőség egy túlságosan hosszú elmeséléssel. Az öreg halász és a tenger, csak egy kiöregedett halásszal és nem egy Hemingway tollából.

Mészáros Márton

Robert Redford amerikai színész a Minden odavan (All is Lost) című film egyik jelenetében

Robert Redford amerikai színész a Minden odavan (All is Lost) című film egyik jelenetében

 

Mozi ajánló – Adéle élete

2013. szeptember 15.

Talán nem fogja senki sem megkérdőjelezni, hogyha kijelentem, egy háromórásra nyújtott francia leszbidráma nem a legideálisabb mozifilm a magyar filmpiacon. A filmet stáblista nélkül, az első magyar vetítésen, a 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttam. Egy hónappal a hivatalos francia és magyar bemutató előtt. De a téma és a játékidő ellenére, azért senki se gondolja, hogy egy bizonyos, értékesebb filmeket kedvelő réteg nem fogja megnézni, mert aki egy kicsit is jártas a mai európai filmben, az tudja, hogy az Adéle élete (La Vie d’Adèle) egy olyan film, ami nem véletlenül érdemelte ki a Steven Spielberg vezette nemzetközi zsűritől a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

Méghozzá a zsűri megosztva ítélte oda az elismerést Abdellatif Kechiche tunéziai származású francia filmrendezőnek és a főszerepet játszó két színésznőjének, az eddig ismeretlen Adele Exarchopoulosznak és Léa Seydouxnak. Fura egybeesés, hogy Adéle-t, a tizenhat éves gimnazista lányt egy olyan fiatal színésznő alakítja, akit az életben is Adéle-nak hívnak. Exarchopoulost eddig még nem igazán láthattuk semmiben, azonban az Adéle életében kétségkívül bebizonyítja, hogy igenis ott a helye a mai francia színésztársadalomban. A dráma három órája során színészi játéka olyan széles skálát ölel fel, amire pályatársai egy egész karrieren keresztül dolgoznak. És ami legalább ennyire fontos, hiába húzogatja feljebb a nadrágját állandóan, hiába folyik néha taknya-nyála össze, és hiába falánk, mégis szimpatikus marad.

A filmbéli szerelmét alakító, Léa Seydoux már jóval ismertebb, idősebb és befutottabb színésznő nála. Mégis, valamiért azt éreztem az egész film alatt, hogy ő, a maga rövidre vágatott, kékre festett hajával a leszbikus művész szerepében csak asszisztál a címszereplő életét bemutató filmhez. De a filmet nem csak az alakítások teszik naggyá, hiszen annyira hiteles minden képkocka, hogy az ember szempillantás alatt elfeledkezik róla, hogy Adéle és Emma nem hétköznapi emberek, hanem két francia színésznő, aki csak belebújt a bőrükbe. Az Adéle élete kétségkívül sokkoló a legtöbb ember számára, hiszen hosszú, negyedórás szexjelenetekben először láthatjuk a férfival szeretkező Adéle-t, majd számtalanszor lehetünk tanúi annak a naturalista, megosztó módszernek, amikor a rendező megoldja, hogy a szeretkezés eredetiként hasson a filmvásznon. A két fiatal nő pucér testének összefonódása, egymás nyalása, falása és megujjazása premier plánban éppen ezért olyan hiteles lett, hogy még azt is nehezen képzeljük el ezek után, hogy a kivillanó nemi szerv nem a színésznőé vaginája (pedig a hivatalos tájékoztatás szerint nem). Én egyébként nem teljesen értek egyet a hosszú és részletes szexjelenetek létjogosultságával, ha engem kérdeznek.

És maga az egész történet megállja a helyét úgy, ahogy van. Még akkor is szép szerelmi történet, ha két nőről szól, és ezzel sokan nem tudnak kiegyezni. Vannak szép számmal, akik azt vallják, hogy a legszebb, legérzékibb szerelem csak két nő között tud kiteljesedni, talán öntudatlanul is ezért választott két lányt a főszerepre Abdellatif Kechiche. Viszont az már biztos, hogy Adèle Exarchopoulos és Léa Seydoux egy ideig nem fog a rendezővel közös filmet készíteni, mert ahogyan néhány más stábtag is panaszkodott a rendezőre, akit jogsértéssel, zaklatással és ki nem fizetett túlórákkal vádolnak, ők is kikeltek sajátos munkamódszere ellenére.

Egészébe tekintve vissza a filmre, az Adéle élete egy olyasvalaki filmje, aki a filmkészítés, az egyenjogúság és a szerelem elkötelezett híve. A filmjének mozgatórugójává választott témát pedig olyan céltudatosan járja körbe, hogy ha néhol kicsit hosszú is, mindvégig leköti a nézőt, de a felesleges részletek és mellékszálak nélkül mutatja be egy saját szexualitására és nemi orientációjára ráébredő lány életét tizenöt éves korától körülbelül huszonnégy éves koráig.

Mészáros Márton

Az "Adéle élete" (La Vie d'Adèle) című film francia plakátja

Az “Adéle élete” (La Vie d’Adèle) című film francia plakátja

112 évesen meghalt a világ legidősebb férfija

2013. szeptember 15.

2013. szeptember 13-án, 112 éves korában meghalt Salustiano Sanchez, a világ legidősebb élő férfija. Spanyolországban született, majd Kubába emigrált, és kilencven éven keresztül, haláláig az Egyesült Államokban élt.

Sanchez-Blazquez 1901. június 8-án született a spanyolországi Salamancha provincia El Tejado de Bejar falvában. Fiatalkorában alkalmi zenészként keresett pénzt, falusi lakodalmakon zenélt. Tizenhét évesen bátyjával és barátaival települt át Kubába, ahol cukornád ültetvényeken dolgozott. 1920-ban költözött az Egyesült Államokba, ahol Kentucky állam egyik bányájában dolgozott. Felesége Pearl 1988-ban, ötvennégy évnyi házasság után halt meg. Ezután Sanchezt lánya, Irene vette magához, akivel 106 éves koráig élt, aztán beköltözött egy New York-i idősek otthonába.

2013 júniusában vált a világ legidősebb élő férfijává a 116 évesen elhunyt Kimura Dzsiroemon (Jiroemon Kimura) japán korrekorder halála után. A barátainak csak Shortyként becézett öregúr azt vallotta, a hosszú élet titka, a banánfogyasztás és a megfelelő gyógyszerek használata.

Sanchez halála után a legöregebb élő férfi címet az olasz Arturo Licata örökölte meg, aki idén töltötte be a 111. születésnapját.

Mészáros Márton

Salustiano Sanchez, a világ legidősebb élő férfija (1901-2013)

Salustiano Sanchez, a világ legidősebb élő férfija (1901-2013)

Mozi ajánló – Don Jon

2013. szeptember 14.

Joseph Gordon-Levitt az elmúlt néhány évben elég menő színésszé vált ahhoz, hogy harminckét évesen elkészíthesse az első filmjét, amelynek forgatókönyvét is maga írta, és a főszerepet is alakítja. Viszont a Don Jon-ra nem úgy fogunk emlékezni, mint a film, amiért egy színésznek a rendezésre kell adnia a fejét.

Eleve, egy olyan történetből, amely egy pornófüggő férfiről szól, kevés igazán ütős filmet lehet készíteni, különösen nem akkor, ha azt várjuk, hogy ezt a filmet a nézők is szeressék. Joseph Gordon-Levitt mégis egy olyan fiatalemberről ír, aki végtelenül tárgyilagosan, letisztultan szemléli az őt körülvevő életet: csak a lakása és annak tisztán tartása, a családja, a vasárnapi misék, az autója, a teste, és a nők érdeklik. Na meg persze, van egy függősége, a pornó. Mivel mindig tízpontos, vagy legalábbis akörüli pipiket szerez magának, barátai csak Don Jonnak becézik Don Juan után.

Aztán egyszer csak bejön a képbe a “Nagy Ő”, a tízből tizenkét pontos Scarlett Johansson képében. Mindaddig nagy is a szerelem, míg Jon egy ütős szeretkezés után ki nem kecmereg az ágyból, hogy kedvenc pornóiba merülve könnyítsen magán. A krach akkor üt be, amikor a lány, Barbara felébred, és nem találja maga mellett a pasit, és rajta kapja a maszturbáláson. Jonnak sikerül elhitetnie vele, hogy csak egy barátja küldte a videót, és a lány megbocsát neki. Viszont hamar kiderül, hogy őket mégsem egymásnak teremtették, mindketten más társadalmi réteget képviselnek, és a szőke bombázónak kínos, hogy barátja maga mossa fel a padlót a lakásában, és ragaszkodik bizonyos hagyományos formákhoz, sőt még az is szúrja a szemét, hogy a mi szívtiprónknak nincsen felsőfokú végzettsége.

A film ilyen szempontból jó kis társadalomkritika. Az idegbeteg vezetési kultúráról, a bulizásokról és csajozásokról, a pasijukat csicskáztató csinibabákról, a totálisan giccses és unalmas hollywoodi produkciókról, és az egyre nagyobb számban jelentkező különböző függőségekről. A főszereplősrác minden mise után meggyónja vétkeit az egyház emberének, de azt sem tudja, hogy ki gyóntatja, és hiába próbálja csökkenteni a rárótt Miatyánkok számát, ez nincs összefüggésben a bűnei számával, a pap pedig, akárcsak egy gép, automatikusan, futószalagszerűen sorolja a büntetést. Jon családja is hagy maga után némi kivetnivalót, húga az egész film során egyetlen egyszer szólal meg felpillantva a mobiljából, viszont akkor a legütősebb mondat buggyan ki a száján, az anyja csak arra vágyik, hogy a fia megtalálja élete szerelmét, az apa pedig semmibe veszi kölyökként kezelt fiát, és csak akkor kezdi elismerni, amikor bemutatja neki az álomnőt.

Scarlett Johansson alakja valóban vadító, de ribancos tipegése a magassarkúban, a flegma stílusa és a karaktere miatt érzett ellenszenv maximálisan unszimpatikussá teszi. És hogy milyen színésznő? Egy lapon nem lehet emlegetni a film másik női sztárjával, Julianne Moore-ral, aki szerepéből fakadóan, nem igazán tudja kamatoztatni csodás képességeit, de azért erőteljesen érezzük, hogy milyen jó színésznő valójában. Lelkem legmélyében jéghegyek omlottak össze, amikor először megláttam a vásznon smink nélkül, sírás közben, és sajnos – később érthetővé vált okok miatt – mindvégig make-up nélkül, természetesen játszik.

Gordon-Levit minden kétséget kizárólag egy igazán eredeti és őszinte filmet rakott össze, de a magabiztosság ellenére is hiányzik a Don Jonból az a fajta több, ami például megvan az ezzel a filmmel valamennyire szinkronba hozható korai Woody Allen-filmekkel. Azonban hiába minden jó ötlet és poén, valamiért mégis vérszegény számomra az egész, és nehezen áll össze egy komplett, egész filmmé. De legalább szerethető és elgondolkodtatja az embert, ahogyan maga a rendező-főszereplő remélte videoüzenetében, amelyet a 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendégeinek küldött, akik akárcsak én, nyitófilmként tekintették meg az alkotást.

A földön ülő vendégekkel zsúfolásig megtelt teremből távozva valaki megfogta a barátnője kezét, és így szólt: “Nekem te vagy a vöröske (célzás Julianne Moore-ra), akibe belefeledkezhetek.” És valóban lehet, hogy nem feltétlen a legdögösebb nő a legideálisabb, hanem valaki olyan, akivel nem csak egyoldalúan működik a dolog. Mert a filmben szinte észrevehetetlenül a címszereplő elengedte pornófüggőségét, mert a nála húsz évvel idősebb osztálytársában megtalált mindent, amire vágyott.

Mészáros Márton

Joseph Gordon-Levitt és Scarlett Johansson amerikai színészek a Don Jon című filmjük egyik jelenetében

Joseph Gordon-Levitt és Scarlett Johansson amerikai színészek a Don Jon című filmjük egyik jelenetében