Lana Del Rey Grammy-díjas amerikai énekesnő karrierje kezdetét mindenre képes volt, hogy betörjön a zeneiparba, árulta el a Complex New York-i központú amerikai magazinnak 2014. július 23-án. Az énekesnő több férfival is lefeküdt lemezszerződés ígérete miatt.
A most 29 éves világsztár, Lana Del Rey 2007-ben kötötte élete első lemezszerződését a 5 Points Records kiadóval, azonban a Complex magazinnak adott interjújában elmondta, karrierje kezdetén arra is hajlandó volt hogy lefeküdjön férfiakkal annak reményében, hogy lemezszerződést kap. “Sok pasival lefeküdtem a zeneiparból, de végül egyikük sem segített lemezszerződéshez jutni. Elég bosszantó volt” – jelentette ki az énekesnő, aki korábban a a Rolling Stone magazinnak mesélt a depresszióval folytatott többéves harcáról.
Lana Del Rey egyébként dalt is írt arról, hogy kezdeti sikereit szexuális szolgáltatásaival próbálta megalapozni. A Fucked My Way Up to the Top (Szexszel törtem a csúcsra) című dal az Ultra Violence című nyáron kiadott albumán jelent meg.
Alig egy héttel a malajziai utasszállító 298 életet követelt tragédiáját követően, viharos időben kényszerleszállás közben lezuhant a TransAsia tajvani légitársaság egyik utasszállító repülőgépe a tajvani Penghu szigetén 2014. július 23-án. A légiszerencsétlenségnek negyvennél is több halottja van.
Egy utasszállító repülőgép sikertelen kényszerleszállást hajtott végre a Tajvanhoz tartozó, nyugati fekvésű Penghu-szigetek egyik szigetén, amikor a viharos időben elvesztette egyensúlyát és harmincöt perces utazási időt követően lezuhant. A mérvadónak számító tajvani közlekedési miniszter közleménye szerint 48 ember vesztette életét a katasztrófában és 11 személy megsérült. Az AP hírügynökség fél órával korábban kiadott híre még arról számolt be, hogy 51 ember vesztette életét a tragédiában, a Taiwan News tajvani internetes hírportál pedig 45 halálos áldozatról számolt be. A gépen 54 utas és négyfős személyzet tartózkodott, a halottak számából kiderül, szinte mindnyájuk életét vesztette a baleset következtében. A helyszínelés még mindig tart.
A TransAsia Airways légitársaság gépe helyi idő szerint este öt óra után szállt fel Tajvan délnyugati részén lévő Kaohsziungból, landolását pedig harmincöt perccel később várták a Makungban, a Penghu-szigetek fővárosában. Sajtóértesülések szerint a pilóta a vihar miatt elhalasztotta a leszállást, a következő próbálkozáskor pedig már nem érte el a kifutópályát.
Mészáros Márton
A Tajvanhoz tartozó, nyugati fekvésű Penghu-szigetek egyik szigetén történt repülőgép szerencsétlenség helyszíne 2014. július 23-án
Harper Lee Pulitzer-díjas amerikai írónő ügynöke beperelését követően újabb botrányba került. A 88 éves szerzőről most könyvet írtak, amelyhez állítólag nem járult hozzá, írja a Today amerikai újság 2014. július 20-án.
Az 1926-ban született Harper Lee az egyik legkedveltebb és legnagyobb amerikai írók egyike, azonban a szerzőnő csupán egy könyvet írt, az 1960-ben megjelent Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) című nagysikerű regény, amelyet negyven nyelvre fordítottak le és világszerte több mint 30 millió példányt értékesítettek belőle. A könyvből készült film is sikeres volt, Oscar-díjat is kapott. Lee ezt követően nem írt több könyvet, és élete hátralévő részét a nyilvánosságtól távol élte. Legutóbb 2013-ban szerepelt az újságokban azzal, hogy a manhattani szövetségi bíróságon beperelte régi ügynökét, Samuel Pinkust azzal a váddal, hogy kihasználva megromlott látását és hallását, csellel megszerezte tőle könyve minden jogát. Az agyvérzésből lábadozott írónő nem emlékezett arra, hogy aláírt volna bármiféle jogátruházást, illetve egyéb megállapodást.
Harper Lee életéről szóló könyv borítója
A tavalyi botrányt most egy újabb követett: a The Penguin Press kiadó The Mockingbird Next Door: Life With Harper Lee címmel július 15-én jelentette meg Marja Mills könyvét az írónő életéről. A könyv szerzője tizenhárom évvel ezelőtt, a The Chicago Tribune újságírójaként találkozhatott először Harper Lee-vel és nővérével, Alice-szal. 2004-ben, Mills és kiadója állítása szerint a nővérek jóváhagyásával beköltözött a szerző és családja szülővárosában, az alabamai Monroeville-ben lévő otthonuk szomszédos házába, és közeli barátságot alakított ki mindkettejükkel, azonban a kötetmegjelenés napja előtt Harper Lee nyílt levelet tett közzé, amelyben cáfol minden információt arra vonatkozóan, hogy segítette volna Mills munkáját.
“Nem reagálok az életemről írt könyv kapcsán feltett kérdésekre. Miss Mills összebarátkozott az idős nővéremmel, Alice-szel. Nem tartott sok időbe, hogy felfedezzem Marja valódi szándékát: egy újabb könyv írását Harper Lee-ről. Sértett, mérges és nagyon szomorú voltam, de nem lepődtem meg. Azonnal megszakítottam minden kapcsolatot Miss Millsszel, elhagyva a várost minden alkalommal, amikor csak erre járt.” – írta július 14-én keltezett levelében Lee. Említést tesz arról is, hogy már 2011 áprilisában kiadott egy közleményt, amelyben cáfolta a sajtóhíreket a Marja Mills újságíróval való könyvön való együttműködésről. “Biztos lehet benne, amíg élek, minden könyv, amiről azt mondják, hogy a jóváhagyásommal született, hazugság” – zárja levelét Harper Lee.
A legendás amerikai írónő nővére, a 2012-ig, 100 éves koráig jogászként praktizáló Alice Lee korábban levelet írt Mills részére, amelyben azt írta, támogatják az újságíró munkáját. A jelenleg 102 éves testvér arra is kitér, hogy megromlott egészségű húga szinte mindent aláír, ha olyasvalaki teszi elé, akiben megbízik.
Herointúladagolásban hunyt el Bob Geldof Grammy-díjas ír zenész leánya, derült ki a teljes körű toxikológiai vizsgálatból 2014. július 23-án. Peaches Geldof tavasszal hunyt el.
Peaches Geldof brit modell, újságíró és televíziós műsorvezető életének 25. évében járva, idén április 7-én hunyt el a délkelet-angliai Kentben található otthonának vendégszobájában. A sztár halálát az első halottkémi vizsgálat nem tudta egyöntetűen megállapítani, ezért a hatóságok elrendelték a teljes körű toxikológiai vizsgálatot. Roger Hatch igazságügyi orvosszakértő a július 23-án tartott bírósági meghallgatáson ismertette, hogy 25 éves sztár halálát “aranylövés” idézte elő, vagyis az elhunyt haláláért a szervezetébe bejutó„végzetes adag” heroin a felelős. A kétgyermekes, kétszer házasodott Peaches Geldof heroinfüggő volt, de a halálát megelőző két és fél évben nem élt a kemény droggal, a pótszernek számító metadon segítségével próbált végleg megszabadulni a szenvedélybetegségtől, de halála előtt két hónappal visszaszokott a szerre, amelyet lakása padlásterében rejtegette férje, Thomas Cohen zenész elmondása szerint. Peaches édesanyja, Paula Yates tévés személyiség másfél évtizede, 41 éves korában szintén herointúladagolásban halt meg Londonban.
Mészáros Márton
Peaches Geldof brit televíziós személyiség (1989-2014)
Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztjáról Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, tudatta a teátrum közleményében 2014. július 22-én.
Eperjes Károly Vidnyánszky Attila igazgatóval közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi pozíciójából augusztus 31-i hatállyal, áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Eperjes Károly, aki korábban Beregszászon már dolgozott együtt Vidnyánszkyval, egy évig volt a teátrum vezérigazgató-helyettese, amelyre Vidnyánszky Attila kérte fel. A 60 éves Eperjes a hír publikálását követően saját maga is kommentálta távozásának körülményeit. Mint írta, saját maga kérte Vidnyánszky Attilát, hogy fogadja el felmondását, amelyet azzal indokolt, nem ért egyet bizonyos produkciókkal lelkiismereti szempontok alapján, valamint számára nem mindig és nem mindig jól jelentek meg a színpadon azok az értékek, amelyeket a pályázatban közösen megfogalmaztak az Alföldi Róbertet váltó igazgatóval. ” Nem szeretnék visszakerülni a kórházba, erős gyógyszereket kellett szednem” – tette még hozzá Eperjes.
Az idei évad végén Martinovics Dorina színművésznő távozott a Nemzeti Színház társulatából, ősztől a Radnóti Színház társulatát fogja erősíteni.
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigeténél, írja a La Repubblica olasz lap 2014. július 22-én. A hajószerencsétlenségnek közel 200 halálos áldozata van.
A menekülteket szállító halászhajó 759 emberrel a fedélzetén hagyta el a líbiai partokat, és hétfőn süllyedt el a földközi-tengeri Lampedusa szigetnél, alig pár méterre az olasz partoktól. A szerencsétlenségben az eddigi adatok szerint 181 ember vesztette életét, a legelső híradások viszont még arról adtak hírt, hogy a rakodótérben fellelt harminc holttesten kívül nincsenek halálos áldozatok, azonban keddre kiderült, hogy a túlzsúfolt hajó balesete során összesen 181 ember halt meg.
A szerencsétlenség érte vízi járművet Máltára vontatták, a túlélőket pedig a szicíliai Messina városába vitték. Lampedusa szigete az a hely, ahova az Észak-Afrikából érkező bevándorlók csónakkal és hajókkal megpróbálnak átszökni az Európai Unió területére, azonban mostanában minden korábbinál többen próbáltak ilyen módon bevándorolni. A zsúfolásig telt hajók közül számos elsüllyedt, több száz bevándorló életét vesztette.
Mészáros Márton
Észak-afrikai bevándorlók Lampedusa szigete közelében 2014. július 21-én
86 éves korában elhunyt James Garner amerikai színész, írja a People magazin 2014. július 20-án. Az Oscar-díjra jelölt televíziós- és filmszínész előző nap hunyt el Los Angeles-i otthonában.
James Garner amerikai színész halálhírét először a TMZ bulvárhírekre szakosodott amerikai hírportál tudatta a világgal július 20-án délelőtt. Ők tudósítottak arról, hogy a 86 éves Garner a kaliforniai Los Angelesben lévő otthonában hunyt el július 19-én szombaton. A hatóságok közleménye szerint, Garner Brentwoodban álló házához szombat este nyolc órakor hívott mentőt felesége, Lois Fleishman Clarke, azonban a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A halottkémi jelentés szerint James Garner természetes halállal hunyt el.
A mintegy öt évtizedet átívelő karrierrel büszkélkedhető James Garner 1928. április 7-én született az Oklahoma állambeli Normanben. Eredeti neve James Scott Bumgarner volt, amelyet a művészi pályára lépéskor változtatott meg. Vallásos, metodista nevelést kapott, majd édesanyja korai halála után testvéreivel együtt rokonokhoz került. Számtalan gyűlölt alkalmi munka után a második világháború végén csatlakozott a haditengerészethez, színészi ambícióit pedig csak 1955-ben kezdte megvalósítani.
James Garner amerikai színész (1928-2014)
Az ABC öt évadot megélt nagysikerű Maverick című western vígjátékában 1957 és 1962 között ő alakította a főhős Bret Mavericket, a sármos vadnyugati hamiskártyást. Garner számára a Maverick hozta el a megbecsülést és a hírnevet, alakítása nyomán hamarosan tagjává fogadta a hollywoodi elit, és sorra kapott újabb és újabb ajánlatokat. Szintén emlékezetes alakítást nyújtott az 1974 és 1980 között futó The Rockford Files című televíziós sorozatban, amelyet minden idők ötven legjobb televíziós produkciójának tartanak. James Garner volt az első televíziós színész, aki a filmvásznon is jelentős sikereket tudott elérni.
1963-ban együtt játszott Steve McQuennel A nagy szökés (The Great Escape) című második világháborús filmben, a Murphy románca (Murphy’s Romance) című Sally Fielddel közösen forgatott filmért pedig Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriájában 1986-ban. Egészen nyolcvanéves koráig játszott, szerepelt Clint Eastwood Űrcowboyok (Space Cowboys) című filmjében, Sandra Bullock apját alakította a Vagány nők klubja (Divine Secrets of the Ya-Ya Sisterhood) című vígjátékban, Ryan Gosling karakterének pedig idős énjét játszotta el Gena Rowlands oldalán a Szerelmünk lapjai (The Notebook) című romantikus filmben. 2005-ben az amerikai színészek céhe, a SAG életműdíjjal ismerte el a művészt, 2008-ban pedig Maverickként ábrázolva Garnert, háromméteres bronzszobrot állítottak neki szülővárosában.
Utolsó éveiben visszavonultan élt, 2008-ban kisebb agyvérzést kapott és megműtötték. Ezt követően már nem vállalt filmszerepeket. Feleségével 1956-tól élt házasságban, két gyermekük született.
Az Ivan & The Parazol rockegyüttes 2010-ben alakult, mostanra pedig már nem csak a fesztiválközönségek kedvencei. Idén második helyezettek lettek a VOLT Produkció és az MTVA Nagy-Szín-Pad című tehetségkutató versenyén, tavasszal pedig a világhírű Deep Purple előzenekara voltak a Papp László Budapest Sportarénában. Néhány sikeres külföldi koncert után ezúttal a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon adott fellépésük után beszélgettem Vitáris Iván frontemberrel és Balla Mátéval, az Ivan & The Parazol gitárosával.
Balla Máté gitáros és Vitáris Iván frontember fellép az Ivan & The Parazol együttesükkel a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon 2014. július 16-án (Fotó: Mészáros Márton)
Hogyan oldjátok meg az interjúadást öten?
Vitáris Iván: Szerintem nagyjából mindenki szokott nyilatkozni. Sokat kérdeznek engem, de ez azért van, mert nem tudok hangszereken játszani. Rögtön az elején kirajzolódott ez az irány, hiszen nincs olyan karakterünk, akinek mindig ott kell lennie az interjúkon.
Balla Máté: Nagyjából egyensúlyban van az, hogy ki mennyit nyilatkozik. Próbálunk ahhoz ragaszkodni, hogy rock zenekar maradjunk, és ne menjünk át valami solo dologba, senkinek az irányába nem akarjuk eltolni. Belső ügyeikben és a nyilvánosság felé is azt kommunikáljuk, hogy mindenki egyenlő.
Az Egyesült Királyságban és az USA-ban is turnéztatok. Mennyire más az angol nyelvű közönség, mint a magyar?
Vitáris: Nagyon érdekes a kérdés, mert pont most a koncert után beszéltünk erről a többiekkel. Máté szerint egyszerűbb helyzetben vannak az amerikaiak, mert olyan zenekarok közegébe nőttek fel, akik alapján a magyar zenekarok sok stílusbeli dolgot megtanultak, és honosítottak. Mégis azt gondolom, a magyar zenekaroknak a saját közönsége a legfontosabb, itt érezhetjük otthon magunkat, itt van az, hogy minden egyes szavunkat isszák, hűségesek hozzánk, foglalkoznak velünk és annyi energiát adnak, amit száz koncerten át tudunk csak visszaadni nekik. Az amerikai-magyar összehasonlítás nehéz, már kilométerben is hatalmasok a különbségek, hát még felfogásban és életvitelben. Teljesen más társadalom, a társadalmi összetettség – nagy a kulturális különbség. Például a magyarban van valami plusz, ami az amerikaiban nincs meg, belőlünk pedig hiányzik az a pozitív alaphozzáállás, ami őket jellemzi. Mi fiatalok vagyunk még, tehát nincs olyan sok tapasztalatunk. Pár londoni és amerikai koncerttel tudjuk csak összehasonlítani a különbséget. De az biztos, ha a magyar közönség megszeret téged, soha nem enged el, Amerikában viszont nagyon gyorsan rotálódik a piacon.
Balla: Amit tapasztaltunk az, hogy ott befogadóak és van lelkesedés a koncerten, itthon viszont kialakult már egy hűség felénk. Egyelőre ennyit látunk, de reméljük, a későbbiekben részletesebben be tudunk számolni más országok közönségéről.
Nem voltak előítéletei a kinti közönségnek veletek szemben?
Vitáris: Egyáltalán nem, bizonyos országokban kuriózumnak tekintik, ha egy zenekar messziről jön. Megkérdezik, hogy jöttetek, hajóval?! Teljesen félreértésben vannak. Az angol piac kevésbé befogadóbb, ott már az sem mindegy, hogy amerikai vagy angol az előadó…
Balla:…de beszélgettünk egy sráccal, aki menedzser szerepben volt jelen egy londoni bulinkon, és a koncert előtt megkaptuk tőle, hogy magyar zenekarként sok mindent fel kell mutatnotok zeneileg és akár vizuálisan is. Százötven százalékot kell nyújtanunk, mondta. Azt feleltük neki, rendben, gyere el este a koncertünkre és hallgass meg minket. Végül lejött és nagyon jó élményben volt része, utána odajött hozzánk: „Srácok, hol a menedzseretek? Ezzel valamit kezdeni kell!” – mondta. Szóval, nem érzem azokat a hatalmas nagy korlátokat. Amúgy is gondoljunk csak a múltra, akkor voltak nagy korlátok!
Vitáris: Igen, ez egy szép sztori! Ott helyben megjelentek a dollárjelek a szemünk előtt. Ebbe a külföldi turnézásba csak belekóstoltunk, de sikerült olyan kapaszkodókat találnunk, amivel szinte el tudunk már indulni valamerre.
Mit jelent számotokra az optimizmus?
Balla: Azért is tudok optimista lenni, mert szerintem már az csoda önmagában, hogy ez az öt közös érdeklődésű ember egymásra tudott találni és egybefonódott az útja. Innentől kezdve nem hiszem, hogy a jövőben bármiféle akadály gátat vethetne…
Vitáris: Nagyon sokat jelenet az optimizmus számunkra: az emberekhez való hozzáállást, a zenélést, a közösségi létet, a társadalmi életet. Ha hozzá tudsz úgy állni a másikhoz úgy, hogy megbecsülöd olyannak ami, és tudsz viselkedni vele ember módjára, az már fontos. Kicsit eltolom a választ a tolerancia felé, ami szerintem része az optimizmusnak. Mi megpróbálunk mindenhez úgy állni, hogy tényleg csak a jót lássuk benne és megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot. Lételem az optimizmus!
Iván, sokan Jim Morrisonhoz hasonlítanak, én mégis leginkább Mick Jagger hatását vélem felfedezni. Mennyire tudatos mindez?
A zenében semmi sem tudatos, éppen ettől szép. Már nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a karrierünket mennyire építjük tudatosan, és arról, hogy amikor leülünk zenélni, vagy fent vagyok a színpadon, nem arra gondolok, hogy Jagger az 1972-es austini koncerten hogyan énekelte el a Bitch című számot – amúgy mindig erre gondolok –, hanem csak átadom magamat a zene élvezetének. Komolyra fordítva a válaszadást, nem szoktam ilyeneken filózni, mert egyértelmű, hogy ahogy a gyerek a szülei hatására nő fel, úgy egy zenészre is hatással van a saját ízlése, a korábbi háttere és mindaz, amit kiskorától kezdve hallgatott és szeretett. Annak viszont örülök, hogy az idoljaimat csupán egy-két olyan médiában dolgozó ember tudta megnevezni, akit régebb óta ismerek. Általában mindig olyanokhoz hasonlítanak, akiknek a zenéjével később ismerkedtem meg, vagy azokhoz, akik már annyira nem voltak hatással rám. Félreértés ne essen, semmiféle degradálást nem akarok belevinni, csak nem a Jagger, nem az Iggy Pop volt a legnagyobb hatással rám. Jack White is hatással volt rám, ő speciel egy profi zenész, nagyszerű felfogással, viszonylag korunkbeli is, de vele is később ismerkedtem meg.
Az év lemezének nevezted Jack White Lazaretto című új albumát. Miért?
Mert White nagyhatású, vérprofi zenész. Megkértek, hogy írjak recenziót az albumáról, és valóban úgy zártam soraimat, hogy a Lazaretto „2014 egyik legjobb anyaga.”
A Sellin’ My Soul című dalotok felcsendül a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben is. Láttátok a filmet?
Vitáris: Több dalunk is, talán három. Igen, láttuk a filmet, és nagyon tetszett. Tök jó film, pedig nagyon kritikusok vagyunk a magyar filmekkel szemben, az elmúlt években volt néhány félrement projekt, de a Megdönteni Hajnal Tímeát egy korrekt, teljesen nézhető és élvezhető “goodfeling” alkotás.
Balla: Bemutató előtt megtekintettük és mi, akik elég kritikusok tudunk lenni a humorral kapcsolatban is, nagyon jól elszórakoztunk rajta. Aztán azt mondtuk az alkotóknak, részünkről maximálisan rendben van, mert végre egy jó magyar vígjátéknak a létrejöttét támogathattuk a dalainkkal. A szereplőgárdától kezdve a sztorin át minden abszolút a helyén van benne.
Eljöttek már meghallgatni titeket a nagyszüleitek?
Vitáris: Tudod mi a baj a nagyszüleinkkel? Ők nem azt a rockzenét hallgatták, amiből mi táplálkozunk. A dobosunknak, a Siminek [Simon Bálint – MM.] a szülei az a korosztály, akik azt hallgatták, ami hatással volt ránk, és akkor nőttek fel, amikor ezek a zenék voltak nagy slágerek. A mi nagyszüleink idősebb korosztály ahhoz, hogy élvezze, amit csinálunk. Az én orosz nagymamám például 1927-ben született, még Elvis Presleyt is éppen csak súrolta. A szüleink gyakorlatilag az 1970-es évek végén, a 80’-as elején voltak igazán fiatalok, de ezekből is olyan sztorik jönnek le, mint például az, hogy megkérdeztem anyukámékat, hogy milyen volt a Queen 86’-os koncertjén bulizni, és ő csak annyit felelt: „már nem emlékszem.” Nem emlékezni a legnagyobb koncertre! Nagymamám viszont volt a Szabadság-téren is!
Mit gondoltok az 1965 előtti zenékről?
Balla: Nagyon nagyra becsüljük! Ugyanúgy tiszteljük a blues gitáros Robert Johnsont, vagy például Muddy Waterst, Howlin’ Wolfot, Aretha Franklint, az 1957-ben alapított Stax Records kiadót, a soul zene mekkáját, de Chuck Berry is nagyon fontos számunkra. Amúgy szoktunk arról beszélgetni, hogy miért van az, hogy egy Stones vagy Iggy Pop még mindig olyan tud lenni, amilyen, és még mindig teljes szívvel-lélekkel a dolog mögé tud állni. Ez lényegében azért van, mert ezek az emberek megtapasztalták, milyen volt az élet rock zene nélkül. Ez különbözteti meg őket a náluk fiatalabb zenészektől, akik számára már evidens volt ez a műfaj. Ők teremtették meg a világnak ezt a részét. Amúgy a rock egy misszió és mindig is az lesz. Az elmúlt ötven-hatvan év során láttuk, hogy nem halt meg, nem vált kihaló stílussá – lehet, félévszázad múlva ez fog az új komolyzenének számítani. Ha nem tiszteled a múltat és nem teszed bele azokat az értékeket, amelyek híressé tették a műfajt, akkor az egész nem fog működni.
Mi volt eddig a legviccesebb koncertélményetek?
Vitáris: Az A38-on Máténak az erősítője nem működött bizonyos, nem részletezni kívánt okok miatt. A billentyűsünk odament hozzá és körülbelül fél órán át ketten szerelték a gitárt, miközben Janival, a basszusgitárosunkkal, és Simivel, a dobosunkkal hárman egy nagyon gáz improvizációba kezdtünk.
Mit tennétek, ha egy napra nők lehetnétek?
Balla: Lehet, igyekeznék közelebbről megismerni Ivánt.
Vitáris: Juj, ilyenekbe még csak bele se menjünk, ez Magyarország!
Ha választhatnátok, milyen természetfeletti tulajdonsággal ruháznátok fel magatokat, és miért pont azzal?
Vitáris: Tudok varázsolni!
Balla: Tessék?
Vitáris: Lenne? Nekem van! Láttátok az elmúlt órát? De ez nagyon szar poén…
Ki az a hatvanöt év feletti zenész, akinek elmennétek a koncertjére?
Vitáris: Paul McCartney.
Balla: Ez nagyon jó kérdés. Eszméletlenül sokan vannak! Viszont beszélhetnék másról? A Stonesról. Szeretném elmondani és azt is, hogy mindenképpen hozzátok le, hogy számomra nagyon fura érzés volt azt látni, hogy hetvenéves emberek teljes erőbedobással zenélnek, méghozzá talán a világ egyik legnagyobb tehetségeiként. Jagger például egy pillanatra sem állt le. Vagy negyven éve meg kellett volna halnia ezzel a teljesítménnyel és életmóddal a háta mögött, de ennek ellenére, ez a fickó kisétál a kifutóra a mai napig, és erővel telve, vígan visszafut és teszi a dolgát a színpadon. Ez egyrészt csodálatos, másrészről végtelenül bosszantó.
Miskolctapolca, 2014. július
Mészáros Márton
Vitáris Iván, a Ivan & The Parazol énekese a miskolctapolcai EFOTT-fesztiválon 2014. július 16-án (Fotó: Mészáros Márton)
Felülírták a korábbi KRESZ-törvényt, mostantól a kerékpárosok esetében ha az önveszélyességen túl nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége, nyugodtan biciklizhetnek alkohol fogyasztását követően, derül ki a Magyar Közlöny 2014. július 18-án megjelent számából.
A módosító rendelet értelme alapján július 19-án, szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista a biztonságos vezetésre képes állapotban van. A Kormányzati Információs Központ közleményében utalt rá, hogy a korábbi rendelet szerint járművet csak az vezethet, aki a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Most azonban a járművezetés személyi feltételei közül egy elem megváltozott, mégpedig az, hogy a kerékpárral közlekedő szervezetében ne lehessen alkohol.
Ezzel egyidőben Kínában egy bevásárlóközpont előtt a megszokottnál szélesebb – 30 centiméterrel szélesebb – parkolóhelyeket adtak át, amelyekkel a női autóvezetőknek kívánnak segíteni a parkolásban. Az említett kínai pláza az első a világon, ahol külön női parkolóhelyeket hoztak létre a nők beparkolását könnyítő szándékkal.
Mészáros Márton
Az italkedvelő bringásoknak kedvez a módosított KRESZ
Egységes volt-e Németország a második világháború alatt, vagy teljesen elenyésző volt azok száma, akik nem itták a Führer minden szavát, és teljesítették dalolva a parancsát? – ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább a történészeket az Adolf Hitler náci diktátor elleni összeesküvés hetvenedik évfordulója kapcsán.
1944. július 20-án a kelet-poroszországi Wolfschanzéban próbálták megölni Hitlert, az akció leghíresebb tagja pedig a merényletet magára vállaló Stauffenberg ezredes volt. Claus Schenk von Stauffenberg grófot még a sikertelen akcióját követő napon kivégezték három társával együtt Berlinben. Stauffenberg a porosz tisztikar tagja volt, 1939–43 között Lengyelországban, Franciaországban, majd Észak-Afrikában szolgált, utóbbi hadszíntéren súlyos sebesülést szenvedett, amikor egy ellenséges ausztrál bombázó eltalálta az autóját. A karját, több ujját és egyik szeme világát is elvesztő 36 éves katona felmérve a náci rendszer kilátástalanságát és a Führer személyiségének árnyoldalait, csatlakozott ahhoz az összeesküvéshez, amelynek célja az volt, hogy megölje Adolf Hitlert. Erre 1942 telén már végrehajtottak egy kísérletet, bombát helyztek a Szmolenszkbe látogató Hitler gépére, azonban a szerkezet nem robbant fel. A Walküre hadművelet (vagy Valkűr) nevet viselő új, Stauffenberg ezredes és Henning von Tresckow tábornok által megálmodott terv már sokkal kidolgozottabbnak látszott, azonban megvalósulni mégsem valósult meg.
Amikor Stauffenberg megtudta, hogy a legmagasabb szintű katonai tanácskozásra vezető katonaként őt is meghívták a Wolfsschanzéra, Hitler egyik főhadiszállására, már biztos volt benne, hogy végrehajtja akcióját, amelynek sikerében még maga sem bízott kezdetben. Két robbanószerkezet lapult táskájában, azonban az idő – pontosabban munkatársai – sürgetésére csak az egyik bombát tudta élesíteni. A huszonnégy fő részvételével megtartott hadi ülésre ezúttal Hitler bunkere helyett Albert Speernek, a haditermelés irányítójának házában került sor. A tanácsteremmé kinevezett szoba közepén egy nagy, két masszív tölgyfatalapzatra épített faasztal állt, amelyre térképeket helyezte ki. A Führer az asztal felett állt, és a térképeket szemlélte, amikor rövid késéssel befutott Stauffenberg is. A jóképű ezredes lazán az asztal alá tolta a bombát rejtő táskát, azonban nem vette észre a merénylet kimenetelét tekintve hátrányos szempontnak számító tényt, miszerint az egyik talapzat éppen a bomba és Hitler között volt. A feladat sikeres elvégzését követően előzetesen megbeszélt sürgős telefonhívás ürügyén elhagyta a termet, amelyet rövidesen, 12 óra 42 perckor robbanás rengetett meg. Öt német katona meghalt, ketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, az elsődleges célpont, Hitler viszont apró sérülésekkel megúszta, csupán nadrágja szakadt le róla bizonyos fokig. Mivel Stauffenberg nem tudott a merénylet sikertelenségéről, délután elrendelte a Walküre akció megvalósítását: lefogták az SS és az SD vezetőit, és az előzetes terveknek megfelelően az összeesküvők megpróbálták tárgyalni a szövetségesekkel a békéről.
Kezdetben sokakat megtévesztettek, ugyanis az SS-t állították be a merénylet főkitervelőjének és elkövetőjének, azonban rövidesen kiderült, hogy nem az említett német katonai szervezet állt a háttérben. Minden szervezkedés, megtévesztés elbukott július 20-án estére. Stauffenberget és három társát elfogták és már másnap kivégezték, a többi résztvevőre is hasonló sor várt, azonban az ő halálukat vallatás, ítélet és megtorlás követte. Hitler túlélte ezt a merényletet is, és tovább kormányozta a náci Németország hajóját, mígnem 1945-ben – ha hihetünk a forrásoknak – önkezével ontotta ki az életét. Azt, amely korábban oly sokaknak nem sikerült.
Mészáros Márton
Claus von Stauffenberg német ezredes, aki merényletet kísérelt meg Hitler ellen
Mészáros Márton blogja 