Takács Éva akkor döntötte el, hogy szociális gondozó lesz, amikor imádott nagymamája betegeskedni kezdett. A miskolci hölgy két éven keresztül, Szenes Iván 2010-ben bekövetkezett haláláig állt a legtermékenyebb magyar dalszerző szolgálatában.
Mészáros: Mikor döntötte el, hogy szociális ápoló lesz?
Takács: Amikor 2000-ben betegeskedni kezdett a nagymamám, akihez erősen kötődtem kislány korom óta, elhatároztam, hogy ezt a pályát választom. Egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy segítsek az időseken. Korábban Amerikában is hasonló munkakörben dolgoztam.
Mészáros: Hogyan került kapcsolatba a Szenes-családdal?
Takács: Annak idején munkát kerestem, az interneten pedig felfigyeltem Szenes Iván lánya, Andrea hirdetésére, amelyben munkaerőt keresett. Elküldtem neki a jelentkezésemet, nem sokkal később pedig felhívott telefonon, és megkért, hogy menjek fel hozzájuk Pestre elbeszélgetésre. Szimpatikus lehettem nekik, mert felvettek.
Mészáros: Mikor kezdett el Szenes Ivánnál dolgozni?
Takács: 2008. szeptember 1-től kezdtem el a nyolcadik kerületi házukban dolgozni. Hivatalosan archívum kezelői minőségben alkalmaztak, a feladatom az összes zenei anyag kezelése volt, de tulajdonképpen én voltam az egész rezidenciának az egyik vezetője, aki felelt az összes munkáért, és a szervezésért. A Szenes-estek alkalmával enyém volt a takarítók beosztásától kezdve az alkalmazottak munkájának ellenőrzése, és még tucatnyi házi feladat. A művész úrék a rákbetegségek megelőzése, gyógyítása szempontjából fontos Gerson-terápián éltek, ezt és a hozzá szükséges anyagokat mindig én készítettem el.
Mészáros: Valamelyest az ápolás is beletartozott a munkakörébe?
Takács: Az ápolás csak az utolsó időkben vált a feladatommá, amikor a művész úr már betegeskedett. Egymást váltva dolgoztunk az ápolónőkkel. Sokan nem tudják elképzelni, hogyan egyeztettem össze a magánéletemmel, de akkor Miskolcról felköltöztem hozzájuk a fővárosba, s míg nála dolgoztam, a művész úrtól kaptam egy önálló, kétszobás lakást.
Mészáros: Az ott töltött évek alatt milyen embernek ismerte meg Szenes Ivánt?
Takács: Nagyformátumú művész, aki a való életben nagyon segítőkész, toleráns, kedves ember volt, akárcsak a lánya. Mindketten végtelenül humánusak voltak velem, és megszerettek. Rosszat nem tudok róluk mondani.
Mészáros: Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, és napjaink legtöbbet játszott szerzője. Esetleg dalt írt Önnek?
Takács: Dalt nem írt nekem, nem is vártam volna el. Viszont születésnapomra írt egy szép verset nekem, és közös képeket is őrzök kettőnkről.
Mészáros: A művész úr halála után hogyan alakultak a dolgok?
Takács: Sajnos rosszul. Nem gondolta az ember, hogy meg fog halni, csak az utolsó napokban fordult nagyon rosszá az állapota. Amikor bekerült a kórházba, az ügyeletet nem tudtam folytatni az ágya mellett, mert a kórház nem engedélyezte, hogy éjjelente bent maradjak. Andrea kissé haragudott is rám, hogy nem tudtam ott lenni éjszaka vigyázni az édesapjára. Eljöttem, de nem haraggal váltunk el.
Mészáros: Bánja, hogy ott hagyta a Szenes-rezidenciát?
Takács: Természetesen, hiszen nagyon élveztem az ott töltött időt. Két nagyszerű embernek dolgoztam, gyönyörű kutyáik voltak, hatalmas házuk, ahol mindig volt tennivaló, kaptam szolgálati lakást, és nagyon jól kerestem. De ráment volna az egészségem, ha tovább maradok, mert tizenöt-húsz órákat dolgoztam naponta. Később volt időszak, amikor Andrea újra hívott. Úgy tudom, a mai napig emleget, hogy ilyen munkaerő nem lesz nála többé, mint én voltam.
Mészáros: Szenes halála után visszatért Miskolcra, ahol újra idősekkel foglalkozott. Dolgozott a nagyszüleimnél is, hogyan emlékszik azokra az időkre?
Takács: 2010 szeptemberében, a művész úr halála után jöttem haza, Mészáros Sámuelnél és feleségénél, Nagy Kláránál 2011-től dolgoztam. Emlékszem az első napra, február 17-re, amikor mentem a nagyszüleihez dolgozni. Samu bácsi akkor nyolcvanegy éves volt, Klárika néni pedig hetvenhét. Amikor Klári néni kórházba került, sokszor ott aludtam náluk, hogy Samu bácsi valamilyen szinten biztonságba érezhesse magát, ne féljen egyedül. Ilyenkor mindig megfőzött, rejtvényt fejtett, kint ült a kertben, meccset nézett, de egyedül nem érezte jól magát. Erre határozottan emlékszem, de ez természetes, mert a kettejük szerelme csodálatos volt.
Mészáros: Samu bácsit tavaly hivatalosan is elismerték Magyarország legidősebb pályakezdő költőjének, gondolta volna valaha, hogy Szenes után újra egy tollforgató öregúrnál köt majd ki?
Takács: Nem. Meg is lepett, amikor a nagyapja először olvasta fel a költeményeit, írásait. Samu bácsi és Klári néni nagyon kedves emberek voltak, az első hónaptól kezdve éreztem, hogy teljesen befogadnak a családjukba, szinte majdnem úgy tekintettek rám, mintha a lányuk lettem volna. Sokszor éreztem úgy, hogy többet kellene dolgoznom náluk, de Klári néni nem engedett, mindig próbált kímélni. Először azt is nehezen viselte, hogy elmegyek a pékségbe, vásárolni neki, vagy takarítok náluk, netán segítek Samu bácsinak a kertben. A nagyanyja mindig tudta érvényesíteni az akaratát, és nagy szíve volt, ezért nem szerette volna, ha sokat dolgozom náluk. Samu bácsi ugyanaz a jószívű kisöreg. Boldog voltam, amikor rólam is írt verset.
Mészáros: Jelenleg hol dolgozik?
Takács: Újra Miskolcon, a Martinkertvárosban végzek a református egyház alkalmazásában házi segítségnyújtást.
Miskolc, 2013. október
Mészáros Márton
Takács Éva szociális gondozó
Mészáros Márton blogja 