Archive for the ‘Média’ Category

Elhunyt Lou Reed

2013. október 27.

Életének 71. évében elhunyt Lou Reed amerikai rockzenész, írja a The Rolling Stones amerikai zenei magazin internetes kiadása 2013. október 27-én. Reed az elmúlt ötven évben maradandó értéket alkotott a rock zene műfajában, ikonikus alakja volt az elmúlt évtizedek popkultúrájának. 

Lou Reed október 27-én hunyt el a magazin értesülése szerint, halálának oka egyelőre még nem ismert. Lou Reed idén májusban májtranszplantáción esett át, lehet, hogy halálának köze van ehhez és önpusztító életmódjához is. 

Az 1942-ben Brooklyn született zenész elsősorban az 1964 és 73 között aktív The Velvet Uderground együttes énekes-gitárosaként ismert széles körben.  A Velvet Underground az 1960-as évek végének egyik legnépszerűbb együttese volt. A banda fő dalszerzője, Reed volt, aki dalszövegeit többek között személyes tapasztalataiból merítette, de nyíltan írt a szexualitásról és a drog-kultúráról is. Miután 1972-ben távozott az együttesből, szólókarrierbe fogott. Lou Reed költői dalszövegei és sajátos fakó hangja, gitártudása révén hamarosan nagyon népszerű lett.

1972-ben kijött Perfect Day című dala örök klasszikus, akkor élte másodvirágzását, amikor Danny Boyle Trainspotting című 1996-ban bemutatott Irvine Wels című regényéből készült filmjében betétdalként szerepet kapott. Ekkor újra toplistavezető lett az Egyesült Királyságban, és később számos alkotó dolgozta fel, köztük a Duran Duran brit együttes. Lou Reed 17 éves korában eletroksokk-kezeléssel próbálták kigyógyítani biszexualitásából, ezt az ifjúkori megrázó élményét dolgozta fel a Kill Your Sons című számában 1974-ben.

Mészáros Márton

Lou Reed amerikai rockzenész (1942-2013)

Lou Reed amerikai rockzenész (1942-2013)

Férjhez ment Christina Ricci amerikai színésznő

2013. október 27.

Férjhez ment Christina Ricci amerikai színésznő párjához, James Heerdegen operatőrhöz – tudatta a People magazin 2013. október 27-én, egy nappal a menyegző után. A 33 éves színésznő esküvőjén csak a család és a legközelebbi barátok vettek részt.

Az esküvőt manhattani Harold Pratt House & Peterson Hallban tartották október 26-án, szombaton. A szűkkörű ceremónián Christina Ricci egy selyemből készült hófehér Givenchy haute couture esküvői ruhában állt az oltár elé, amelyet fehér tüll fátyol koronázott.

Ricci hosszú hónapok találgatása után idén februárban jelentette be, hogy párja eljegyezte. Az egykori gyereksztár és Heerdegen a Pan Am című televíziós sorozatuk forgatásán találkoztak először 2011-ben. Christina Ricci korábban Adam Goldberg és Orlando Bloom színészek barátnője volt, Owen Benjamin komikus színész pedig el is jegyezte, de az eljegyzést 2009-ben felbontották.

Mészáros Márton

Chirstina Ricci amerikai színésznő

Chirstina Ricci amerikai színésznő

Vásáry Tamás ezerkétszáz oldala

2013. október 27.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas magyar zongoravirtuóz életregénye, az Üzenet című kötet már kapható a könyvesboltokban. A művész életének első felét örökítette meg a vaskos, nehéz könyvben. 

2013. október 22-én került a könyvesboltok polcaira Vásáry Tamás műve, a Libri Könyvkiadónál megjelent Üzenet című kötet. A világhírű zongoraművész és karmester önéletrajzának első kötete születésétől fogva, szülővárosában, Debrecenben megélt gyermekkorától egészen az 1960-as évekig vezeti az olvasót. A szerző állítása szerint harminchat évesen, 1969-ben kezdett bele az írásba, és 1991-ig vetette papírra történeteit. 

Vásáry a Magyar Távirati Iroda (MTI) korábbi érdeklődésére elmesélte, hogy Londonban élt 1969, amikor úgy érezte, elérkezett az idő, hogy elkezdje megírni élettörténetét. Irodalmi érdeklődésű első feleségének azt mondta, úgy érzi magát, mint egy várandós anya a kilencedik hónapban, aki rengeteg élményt szeretne a “világra hozni”. A felesége biztatására fogott tollalt, és az első pozitív visszajelzéseket is feleségétől, illetve annak irodalmár családjától kapta. Az idén nyolcvan éves Vásáry úgy emlékezik vissza a írás kezdetére, mintha egy csapot nyitott volna meg, ömlött belőle a szó.

A kötet első részén az utolsó simításokat Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő leánya, Juhász Anna segítette. Az elkészült mű 1257 oldalas lett, a második és harmadik kötet megjelenése 2014 március-áprilisára várható.

Mészáros Márton

Vásáry Tamás Üzenet című életregényének első kötete

Vásáry Tamás Üzenet című életregényének első kötete

Elhunyt a döner kebab atyja

2013. október 27.

Életének 80. évében elhunyt Kadir Nurman török-német étteremtulajdonos, a döner kebab feltalálója – tudatta családja 2013. október 27-én.

Az 1933-ban Isztambulban született Nurman huszonhat éves korában emigrált Németországba. Stuttgartból Berlinbe költözött, 1972-ben ott kezdett grillezett bárány, illetve borjúhúst és salátát árulni, amit lapos kenyérbe töltött hagymával. Nurman soha nem szabadalmaztatta találmányát, és nem is profitált a sikerből, viszont egy interjújában úgy nyilatkozott, hogy boldoggá tette, hogy nagyon sok török ember megélhetett a dönerből. Az étel megalkotása óta mintegy tizenhatezer kebabos üzlet működik Németországban, 2011-ben pedig megalakult a török döner gyártók egyesülete is. 

A döner kebab atyja egyik utolsó interjújában úgy nyilatkozott, túl soknak találja a modern dönerek összetevőit. Temetését szűk családi körben tartják.

Mészáros Márton

Kadir Nurman (1933-2013), a döner kebab feltalálója

Kadir Nurman (1933-2013), a döner kebab feltalálója

Békés demonstrációk Székelyföld önállóságáért

2013. október 27.

A Székelyek Nagy Menetelése nevű békés demonstrációval szimpátiát kifejezők vonultak Budapesten a magyarországi Székelyföld Társaság kezdeményezésére 2013. október 27-én délelőtt. A szimpátiatüntetés résztvevői a román nagykövetséghez vonultak.

A magyar szimpátiamenet a fővárosi Hősök teréről indult valamivel délelőtt tizenegy óra előtt 2013. október 27-én, vasárnap. Az egységes, önálló, autonóm Székelyföld létrejöttéért szervezett menetet Bayer Zsolt újságíró és Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója vezette, ők egy “Területi autonómiát Székelyföldnek” feliratú molinót hordoztak. A menet élén még egy teherautó ment, amelynek platóján a “Magyarok! Veszélyben a székelyek!” felirat volt látható. Amikor a tömeg eleje elérte a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződését, a menet vége akkor hagyta el a Hősök terét.

Csizmadia László az MTI érdeklődésére tízezres nagyságrendűre becsülte a résztvevők számát. Amikor a tömeg eleje a Damjanich utca magasságába ért, a menet vége akkor hagyta el a 700 méterre lévő Hősök terét. A központi rendezvény délben kezdődött a Thököly úton lévő román nagykövetség előtt, ahol jelentős tömeg gyűlt össze a környező utcákban is. A résztvevők életkorát nem lehet egy kategóriába sem besorolni: az idősek mellett számos fiatal és családdal érkező vett részt az eseményen, többen hagyományos népviseletben érkeztek. A békés tüntetésen Jobbik-szimpatizánsok, és Magyar Gárda-tagok is jelen voltak, de nem zavarták meg a demonstrációt.

Kutya a Székelyek nagy menetelése elnevezésű erdélyi rendezvénnyel egy időben megrendezésre kerülő budapesti demonstráció a román nagykövetség előtt 2013. október 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

Kutya a Székelyek nagy menetelése elnevezésű erdélyi rendezvénnyel egy időben megrendezésre kerülő budapesti demonstráció a román nagykövetség előtt 2013. október 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

A nagykövetség előtt felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság (SZFT) elnöke, Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet egyik szervezője és Bence Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapító-szóvivője tartott beszédet, majd a tömeg meghallgatta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön, s amelyet élőben közvetítettek a hangfalak. A tömeg elénekelte a székely himnuszt is.

A budapesti felvonulást egy időben tartották a székelyföldivel, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyúttal Székelyföld területi autonómiáját követelve. Az ottani megmozduláson 120 ezer ember vett részt.

A délután folyamán „Egy vér, egy érdek, székely, magyar örökre testvérek!” elnevezéssel demonstráció veszi kezdetét a székelyek önrendelkezéséért Londonban is, és további európai fővárosokban. Jelenleg egymillióra becsülik a székely népcsoport létszámát, közülük 730 ezren Románia területén élnek, 185 ezren Magyarországon, többi részük pedig a világ különböző pontjain.

Mészáros Márton

A Székelyek nagy menetelése elnevezésű erdélyi rendezvénnyel egy időben megrendezésre kerülő budapesti demonstráció a román nagykövetség előtt 2013. október 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

A Székelyek nagy menetelése elnevezésű erdélyi rendezvénnyel egy időben megrendezésre kerülő budapesti demonstráció a román nagykövetség előtt 2013. október 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

Pokolgépes merénylet Bagdadban

2013. október 27.

Hat autóba rejtett bomba robbant fel Bagdad különböző pontjain, a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 42 ember vesztette életét az iraki fővárosban történt merényletben.

2013. október 27-én, szombat reggel robbantották fel azokat a parkoló autókat, amelyekbe bombákat rejtettek a forgalmas utcákon Bagdad különböző pontjain. Az első hivatalos jelentések szerint 38 személy vesztette életét, de alig egy órával később, már bejelentették, hogy 42-en vesztették életüket a tragédiában. A legsúlyosabb támadás a Bagdad délkeleti részén fekvő Narvan negyedben volt, ahol két pokolgép robbant fel egy időben, és legalább hét ember halálát okozta.

Az elmúlt néhány évben elszaporodtak az ártatlanokat érintő merényletek Iránban. A gyakori támadásokban csak szeptemberben közel ezer ember hunyt el.

Mészáros Márton

Pokolgépes merényletet hajtottak végre Bagdadban 2013. október 27-én

Pokolgépes merényletet hajtottak végre Bagdadban 2013. október 27-én

Százezres tömeg a Békemeneten

2013. október 26.

2013. október 23-án, az 1956-os szabadságharc kitörésének 57. évfordulóján tartották a Békemenetet a magyar fővárosban. A tömegmegmozduláson a legvisszafogottabb becslések szerint is százezrek vettek részt.

Az idei Békemenet résztvevői délután két órakor indultak el a Bem térről, és körülbelül két órával később érkeztek meg a Hősök terére a Margit-hídon, a Szent István-körúton és az Andrássy úton végiggyalogolva. Útközben a Terror Háza előtt néhány százan elénekelték spontán módon a székely himnuszt, mások mécsest gyújtottak a hősök és áldozatok emlékére. A békés megmozdulás résztvevői Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét hallgatták meg a téren.

A menet elején gyalogoló szervezők (köztük Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője, Fritz Tamás politológus, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapítója, illetve Bayer Zsolt újságíró) által vitt piros-fehér-zöld színű molinón az alábbi felirat volt olvasható: “Aki agresszív, fél. Mi nem félünk!” A Békemenet volt a legnagyobb létszámú ünnepi megmozdulás, a szervezők szerint a tömeg közel egymilliós volt, a rendőrség a helikopteres megfigyelése alapján 400-500 ezerre becsülte a menetelők számát.

Mészáros Márton

A Békemenet résztvevői az Andrássy úton 2013. október 23-án

A Békemenet résztvevői az Andrássy úton 2013. október 23-án

Mozi ajánló – Éjféli gyors Lisszabonba

2013. október 26.

A jóhiszemű mozinéző azt gondolná, ha adott egy sikerregény, amely Európa legtöbb országában nagy kedvence volt az olvasóknak, és közel egy tucatnyi jó színész próbálja életre kelteni az ígéretes cselekményt, akkor ebből csak valami igazán emlékezetes produkció sülhet ki. Ez mégsem sikerül. Szerettük Pascal Mercier azonos című könyvét, de a filmet nem így képzeltük. Kritika az Éjféli gyors Lisszabonba című filmről.

A történet – és itt most a film cselekményéről, nem a regényről írok – tartogat néhány igazán szépen kivitelezhető, izgalmas jelenetet. Habár elsősorban visszaemlékezésekből épül fel a történet, de a lélektani vonulat is éppolyan fontos, mint a szemünk előtt megelevenedő események. Raimund Gregorius idősödő történelemtanár Svájcban. A felesége elhagyta, mert túl unalmasnak tartotta, és saját monoton kis életéből csak akkor szakad ki, ha bejár a berni gimnáziumi osztályába tanítani. Egy esős délután azonban fenekestül felfordul az élete, amikor visszaránt egy piros kabátos nőt a hídról, aki éppen az életének próbál véget vetni. A nő eltűnik, de a kabátzsebében megtalálja Amadeu de Prado portugál orvos-filozófus könyvét, amely annyival magával ragadja, hogy gondolkodás nélkül elkezdi felkutatni a férfi életét, kíváncsisága egyenesen a portugál fővárosig hajtja.

A történet két részre osztható, jelenre és múltra. A két idősík között Raimund a kapocs, végül ő hozza újra össze a két szálat. A szóban forgó magányos tanárt Jeremy Irons Oscar-díjas brit színész játssza. Ha valaki valóban nagy rajongója, annak érdemes megnéznie egyenes tartását, egykori vonzerejének haló fényét, és gyönyörű szép angol akcentusát, de felejthetetlen alakításra ne is számítson. Mellette olyan színészek asszisztálnak a film múltban játszódó jeleneteiben, mint Mélanie Laurent francia színésznő, a német August Diehl, illetve Jack Houston angol színész, aki a Boardwalk Empire című amerikai sikersorozatban játszott szerepéről híres. A színészi teljesítményeket illetően a jelen szereplői túltesznek a fiatalokon: Martina Gedeck német színésznő – aki A mások élete, A Baader Meinhof csoport révén, valamint Szabó Magdaként az írónő Az ajtó című művének Szabó István által rendezett adaptációjából ismert – bájos és szeretni való a látszerésznő szerepében, Bruno Ganz újra bizonyítja, hogy milyen nagy színész, a látványosan megöregedett Tom Courtenay szinte felismerhetetlen a szerepe által megkövetelt fülsértő akcentussal. A bátyja halálát feldolgozni képtelen Charlotte Rampling visszafogott tehetségéhez képest, Lena Olin igaz könnyeket potyogtat megható visszaemlékezése során, a forgatás során kilencven éves Sir Christopher Lee pedig nyilván életkora miatt vállalt ilyen kis szerepet, amelyben egy idős papot kelt életre.

Talán a színészeken és a sekélyes mondanivalón kívül nincs több igazi pozitívum a filmben. De ne képzelje senki azt, hogy Oscar-díjas alakításokat fog látni megelevenedni a vásznon, vagy világrengető új gondolatokat ébreszt benne a film, inkább amolyan ma divatos elcsépelt, látszat filozófiát kapunk. Úgy gondolom, a Salazar diktatúra idején játszódó jeleneteket a végeredménynél sokkal feszültséggel telibben is meg lehetett volna valósítani, kreativitás hiányában viszont csak egy olyan izgalmat nyújt, mint egy brazil szappanopera üldözési jelenete. Sajnos, a két órás játékidő is hosszabb, mint amit el tudnánk viselni, azon pedig szintén szomorkodunk, hogy egyik szereplő karakterét sem bontották ki igazán.

A főszereplő képtelen töketlenségét és a film ügyetlen befejezését elnézve, csak szomorkodunk azon, hogy a dán Billie August, a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját elnyert Hódító Pelle rendezője, már megint elkujtoroghatott a forgatásról, ha ilyen infantilis és szentimentális filmet készítettek a neve alatt. Az éjféli gyors Lisszabonba nem kifejezetten nézőbarát alkotás, de legalább néhány elkötelezett színész és a gyönyörű tájak (Bern múltat idéző városa az elengedhetetlen macskakövekkel, Lisszabon örök szépsége és egy kis ízelítő a spanyol tengerpartról) jelent valami elégtételt.

Mészáros Márton

Az éjféli gyors Lisszabonba című film plakátja

Az éjféli gyors Lisszabonba című film plakátja

Aktfotók a 19 éves Madonnáról

2013. október 26.

Korábban soha nem látott fotók jelentek meg Madonna amerikai énekesnőről. A popdíva  tizenkilenc éves korában, 1977-ben állt modellt aktfotókhoz.

A felvételek közül néhányat a Daily Mail vezető brit újság közölt le a 2013. október 24-én megjelent lapszámában. A teljes kollekció árverésre kerül november 9-én, addig a Guccione collection nevű internetes portálon lehet megtekintetni őket.

Madonna fiatalkori meztelen képsorozatának története kevésbé ismert, mint az ezután készült aktfotói. A későbbi énekesnő ekkor a michigani egyetem diákja volt, és a Daily Mail cikke szerint mindössze 10 dollárért, vagyis valamivel több, mint kétezer forintért állt modellt Herman Kulkens fotográfusnak. A fotóművész az elkészült felvételeket Bob Guccione-nak, a Penthouse férfimagazin 2010-ben elhunyt tulajdonosának adta el, tőle pedig  Jeremy Frommerhez, egy Wall Street-i üzletemberhez jutottak a képek olyan felvételek társaságában, mint Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó, akciósztár aktfotója, vagy a felvétel, amely Bill Clinton amerikai elnök szeretőjéről, Gennifer Flowersről készült.

A képeken Madonna haja sötét, és nyitott férfi inget és nyakkendőt visel, miközben egy napszemüveg van a szájában. A fotósorozatban ez a legvisszafogottabb kép, a többi felvételen a lány teljesen meztelen, az egyik fekete-fehér felvételen pedig egy másik lány haját fésüli. Madonna 1978 és 1980 között négy fotósnak pózolt meztelenül, a képek a 2000-es évek elején nagy megrökönyödést váltottak ki a popsztár dús hónalj és szeméremszőrzete miatt.

Mészáros Márton

Madonna amerikai popénekesnő aktofója 1977-ből (Herman Kulkens felvétele)

Madonna amerikai popénekesnő aktofója 1977-ből (Herman Kulkens felvétele)

Mozi ajánló – Hannah Arendt

2013. október 25.

Margarethe von Trotta német filmrendező elegendőnek vélte Hannah Arendt német filozófus Eichmann-perről írt nagy botrányt kiváltó cikksorozatát ahhoz, hogy élvezhető filmet fabrikáljon belőle. De ha valaki engem kérdez, alaposan melléfogott. Talán nem is csak a témaválasztást lehet okolni a Hannah Arendt elcsépeltségéért.

Mert maga a téma érdekesen hangzik mindaddig, míg a film felénél rá nem jövünk, hogy szinte semmi újdonságot nem fogunk kapni, mert minden lényeges motívumot belezsúfoltak az előzetesbe. Csak mellékesen, általában azoknak a filmeknek készítenek olyan trailert, amiben szinte az egész cselekményt, minden jó poént, vagy fontosabb jelenetet belesűrítenek, amelyeknek vérszegény a története. Mindenesetre nem vitatom, a Hannah Arendt tisztességesen akart elmesélni egy fontos huszonegyedik századi történetet, de a szellemi izgalom, az érdekfeszítő kivitelezés, a címszereplő karakterének részletesebb kibontása, a probléma hitelesebb ábrázolása és végül a feloldás elmaradt.

A film így nem több, mint egy történet az értelmiségi zsidó családba született Hannah Arendtről, a Totalitarizmus gyökerei című mű szerzőjéről, aki a The New Yorker számára készít tudósítást Adolf Eichmann SS-tiszt tárgyalásáról, miután a náci főbűnöst az izraeli titkosszolgálat, a Moszad katonái egy titkos akció keretében elfogták, és magukkal hurcolták Jeruzsálembe, hogy ott a per után kivégezhessék. Számomra meglepő volt elsőre, amikor a per során eredeti fekete-fehér felvételeket játszottak be Eichmannról, bár még így is azt mondom, hitelesebb volt, mintha egy színészt kerestek volna a kis szerepre. A filmbéli Hannah Arendet Barbara Sukowa kelti életre. A német színházi- és filmszínésznő korábban már a cannes-i filmfesztiválon is megkapta méltó elismerését színészi kvalitásaiért, de most annak ellenére, hogy megpróbálja hitelesen visszadni az eszméiért szenvedélyesen kiálló, tépelődő asszonyt Hannah Arendtként mégis rezignáltan, úgy hat mintha nem azonosult volna maximálisan a szereppel. A dráma többi szereplője – eltekintve egy-két kivételtől – sajnos nem éri el Sukowa szintjét, és úgy játszanak, mintha egy kisebb német színház színpadán állnának.

Összességében a legnagyobb hiba az, hogy nem kellő mélységgel nyúltak a történethez. Arendt a kor szellemiségét meghatározó gondolatai a gonosz banalitásáról, jóról és rosszról, nézőponti különbségekről, és a saját véleménytől való eltántoríthatatlanságról elgondolkodtató, de a kivitelezés annyira döcögős lett, hogy a második órához közeledve már képtelenek vagyunk azon filozofálni, hogy Eichmann egy félelmetes zsidófaló szörnyeteg volt, vagy egy egyszerű kis bürokrata, aki Führere parancsára a saját apját is megölte volna. A Hannah Arendt-filmet nem hiábavaló megnézni, de ha hasonló téma érdekel valakit, A bukás vagy A felolvasó fényévekkel értékesebb.

Mészáros Márton

A Hannah Arendt című film plakátja

A Hannah Arendt című film plakátja