Archive for the ‘Média’ Category

Mi lesz Biszku sorsa?

2013. október 22.

Ötvenhét évvel az 1956-os szabadságharc vérbefojtása, és huszonnégy évvel a baloldali rendszer leváltása után a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt vádat emelt Biszku Béla volt magyar belügyminiszter ellen 2013. október 13-án. A „puha diktatúra legkeményebb öklét” legutóbb tavaly ilyenkor is meggyanúsították, akkor több ember ellen elkövetett emberölésre való felbujtás háborús bűntettével a Fővárosi Főügyészség jelentette fel.

A mostani vádemelést illetően az ügyészség szerint Biszku az 1956. decemberi sortüzeket végrehajtó karhatalmat (a forradalom leverése után rendfenntartó, megtorló, polgári lakosság ellen fellépő szervezet) irányító Ideiglenes Intéző Bizottság szavazati és döntési joggal felruházott tagja volt, így felbujtóként szándékos emberölés elkövetésében vétkes. A karhatalmisták 1956. december 6-án a fővárosi Nyugati pályaudvari „vörös zászlós” tüntetésén három embert öltek meg, két nappal később pedig Salgótarjánban összesen negyvenhat ember – köztük nők és gyerekek – vesztették életüket. A vád szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásárra érkeztek, hogy egyes ellenforradalmár-gyanús személyeknél házkutatást tartsanak. Ezen személyek között volt a Magyar Tudományos Akadémiának a forradalom eseményeiben részt vett három kutatója, akiket a házkutatások után letartóztattak, súlyosan bántalmaztak (három órán keresztül ütöttek), amelynek következtében az egyik sértett több hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bűncselekményről szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én bemutatták a belügyminiszteri pozícióban lévő Biszkunak, azonban az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel ellentétben hivatalból sem kezdeményezett büntetőeljárást. Néhány napja Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész azt nyilatkozta a Duna TV műsorában, hogy az ügyészség tovább nyomoz Biszku ügyében, és nem csak a két említett sortűz és a razzia esetét vizsgálják, hanem számos más információt is átnéznek, amely terhelően hathat Biszkura.

A vádemelés igazán éles vélemények kinyilvánítására sarkallta a magyar embereket, százak fejtették ki gondolataikat a különböző internetes fórumokon, illetve a közösségi oldalakon. A legtöbb hozzászólás kegyetlen büntetést kíván a most kilencvenkét éves Biszkunak, aki akár életfogytig tartó börtönt is kaphat, ha rábizonyítják a vádakat. Az ellene szóló vélemények közül az alábbi a legvisszafogottabb: „Biszku Béla egy szemét aljas gyilkos, jobb később, mint soha megfizetnie a tetteiért.” Válaszul azok reakciójára, akik embertelennek tartják, hogy mind a náci háborús bűnösöket, mind a különböző politikus vádlottakat elsősorban nyolcvan, kilencven éves koruk körül állítják bíróság elé, azt válaszolták a Biszkut rácsok mögött látni akarók, hogy ha a törvény időben eljárt volna, akkor Biszku sem élvezhetné az életet ennyi idősen. Mindazonáltal, amennyiben elítélik a kegyetlen volt belügyminisztert, előrehaladott életkora miatt várhatóan csak házi őrizetbe kerül. A kérdés azonban az, jelenthet ez bármiféle elégtételt azok számára, akiknek nagyszüleit, szüleit, testvéreit, barátjait kivégezték?

Mészáros Márton

Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter

Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter

Nem sikerült eltántorítani a nézőket a Gravitációtól

2013. október 22.

Mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon továbbra is nagy népszerűségnek örvend Alfonso Cuarón Gravitáció (Gravity) című űrdrámája, amelyben Sandra Bullock és George Clooney a főszereplő, derül ki a 2013. október 21-én közzétett összesítésekből.

Az alkotás harmadik helye töretlenül első helyen áll az amerikai mozijegy-eladási toplistán (box office), eddig 284 millió dolláros összbevételnél tart világviszonylatban. Az amerikai nézettségi lista második helyére a most debütált Phillips kapitány (Captain Phillips) című dráma került, amely 17,3 millió dollárt gyűjtött össze ezen a hétvégén. A Tom Hanks címszereplésével készült alkotás egy olyan hajókapitányról szól, akinek hajóját és teljes legénységét fogságba ejtik szomáliai kalózok. A harmadik helyen nyitott Kimberly Peirce rendezte Carrie, amely az 1976-ban bemutatott első feldolgozás remake-je. Stephen King horrorja 16 millió dollárt keresett az amerikai mozikban, a gyártó szerint a film mindenképpen jövedelmező lesz, mivel az egész alkotást 30 millióból forgatták.

Szintén most mutatták be a tengerentúlon a Szupercella (Escape Plan), amelyben Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger játssza a főszerepet. Az akciófilm a negyedik helyen debütált, mégis bukásnak könyvelhető el, ugyanis mindössze 9,8 millió dolláros bevétellel nyitott a mozikban, amellyel bebizonyosodott, hogy a két kiöregedő akciósztár munkái nem jövedelmezőek, leszámítva az Expendables-filmeket. 

Magyarországon a legnézettebb film a Turbó (Turbo) című amerikai animációs film lett, a most bemutatott mesét 36 ezer ember tekintette meg. A magyar mozijegy-eladási toplista második helyére csúszott a Gravitáció, amelyre ezúttal 29 643-an ültek be, így már összesen 120 ezren láttak az országban. A toplista harmadik helyén az Időről időre (About Time) című romantikus film áll, amelyet második hete játszanak a magyar mozik, megelőzve az amerikai bemutatót. A toplista negyedik helyén a Családi üzelmek (We’re the Millers) című Jennifer Aniston-vígjáték áll, amelyet összesen már 258 ezer magyar tekintett meg.

Mészáros Márton

George Clooney és Sandra Bullock amerikai színészek a Gravitáció című filmjük forgatásán

George Clooney és Sandra Bullock amerikai színészek a Gravitáció című filmjük forgatásán

Farkast lőttek a Bükkben

2013. október 22.

A közelmúltban száz év után visszatértek a szürke farkasok Magyarországra, azonban egy merész vadász kilőtt egy példányt a fokozottan védett állatok közül a Bükkben, írja a Blikk 2013. október 21-én. A tettes akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható. 

A szürke farkas tetemét október 17-én találták meg a Bükki Nemzeti Park dolgozói, halálát egyértelműen golyó okozta. A kilőtt példány egy jó fizikai állapotban lévő 2-3 év körüli hím volt. A puskagolyó teljesen szétroncsolta a bal hátsó lábát, feltehetően a vérveszteségbe halt bele. 

Az állat rajta van a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség vörös listáján, Magyarországon pedig fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint, az elpusztításuk miatti kiszabható börtön maximum öt év. A Bükki Nemzeti Park köteles feljelentést tenni az ügyben, a hatóságoknak a Fővárosi Állat- és Növénykert és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is segít. Az ügy már csak azért is nagy felháborodást váltott ki, mert idén nyáron most először telepedtek le olyan szürke farkasok a Bükkbe, amelyek nem csak rövid időre tévednek át a szomszédos Szlovákiából azóta, hogy 1918-ban kipusztultak hazánkban a szürke farkasok. 

Mészáros Márton

A kilőtt szürkefarkas

A kilőtt szürkefarkas a Bükki Nemzeti Park területén

Sandra Bullock díjazásával elrajtolt az Oscar-szezon

2013. október 22.

2013. október 21-én tartották a Hollywood-díjak 17. átadóünnepségét Beverly Hillsben. Az elismerések kiosztásával hivatalosan is kezdetét vette az idei Oscar-szezon, néhány hónapon belül a legtöbb kritikus egyesület kiosztja díjait, decemberben pedig a az Oscar előszobájának tartott Golden Globe-díj jelöltjeit jelentik be.

A Hollywood-díjat idén is több kategóriában osztották ki. A legjobb színésznek járó kitüntetést Jennifer Garner amerikai színésznő a Dallas Buyers Club című filmbéli kollégájának, Matthew McConaughey ausztrál színésznek nyújtott át az említett drámában nyújtott alakításáért, amelyben egy AIDS-ben szenvedő férfit kelt életre. A legjobb színésznő elismerését Sandra Bullock Oscar-díjas színésznő vehette át Alfonso Cuarón mexikói rendező Gravitáció (Gravity) című űrfilmjében nyújtott alakításáért. A 49 éves színésznő megköszönte a hollywoodi közönségnek az évek során nyújtott töretlen támogatását, de beszédje során azzal is viccelődött, hogy miután 1996-ban a Ha ölni kell (A Time to Kill) című filmben együtt játszott McConaughey-jel, rövid ideig párt alkottak.

A legjobb férfi főszereplő elismerését Jake Gyllenhaal amerikai színész kapta a Fogságban (Prisoners) című amerikai krimiben nyújtott alakításáért, a legjobb női mellékszereplő pedig Julia Roberts Oscar-díjas amerikai színésznő lett az August: Osage County című drámában nyújtott teljesítményéért. A fekete-komédia stílusú dráma az Oscar-hajrá nagy esélyese, szereplőgárdáját – amelyet olyan nagyszerű színészek alkotnak, mint Meryl Streep, Julia Roberts, Ewan McGregor, Chris Cooper, Abigail Breslin, Juliette Lewis, Sam Shepard – az év szereplőgárdjának járó díjjal tüntették ki. 

Az idei évben a legígéretesebb fiatal elismerésével Jared Leto amerikai zenészt, a Thirty Seconds to the Mars énekesét ismerték el, aki korábbi filmes munkáinál is jobb alakítást tett le az asztalra a Dallas Buyers Club című drámában, a szerep kedvéért 18,5 kg-t (40 font) adott le. Forest Whitaker és Jane Fonda Oscar-díjas színészek prezentálták a legjobb rendezőnek járó díjat Lee Daniels számára, aki a The Butler című filmjével szintúgy az idei év egyik legerősebb filmjét hozta létre. Az alkotásban mindkét színész szerepel.

A korábban már Kirk Douglas, Diane Keaton, Dustin Hoffman, Sylvester Stallone és Glenn Close által kiérdemelt életműdíjat ezúttal Harrison Ford amerikai színész kapta, aki az elmúlt negyven évben számos kiemelkedő filmben játszott.

Mészáros Márton

Sandra Bullock amerikai színésznő átveszi elismerését a Hollywoodi-díjak 17. átadóünnepségén Beverly Hillsben 2013.október 21-én

Sandra Bullock amerikai színésznő átveszi elismerését a Hollywoodi-díjak 17. átadóünnepségén Beverly Hillsben 2013.október 21-én

Könyvismertető – Strici voltam

2013. október 21.

Strici volt. Méghozzá a keményvonalas, eltökélt, isten szerepet magára öltő fajtából fölöttébb sajátos értékrenddel. De valahonnan ő is indult, egykoron Robert Beck volt, egy átlagos fekete kisfiú az 1900-as évek legelső felében, akiből felnőttévállása küszöbén strici lett, aki végkimerülésig dolgoztatta a kurváit, és aki már nagyon fiatalon “stricikirály” lett. Iceberg Slim önéletírása, a Strici voltam először jelent meg magyarul az ősszel, méghozzá az Európa Kiadó új sorozatának, a Transznak a részeként, amely határdöntögető könyveket kíván bemutatni.

Érdekes kérdés már maga ez is, hogy miért kell negyvennégy évet várni arra, hogy Magyarországon is kézbe vehessünk egy olyan könyvet, amely alapvetően emléket állít egy olyan kornak egy olyan szegletéről, amelyről nem sokat tudhatunk, s amely egy egész generációt határozott meg. A Strici voltam először 1969-ben került kiadásra, egy olyan vészterhes időben, amikor még volt jogi egyenlőség a fehérek és feketék között, és faji megkülönböztetés a feketékkel szemben. Ezért az életrajzi kötet megjelenése után egyből ráhúzták a “fekete forradalmi könyv” skatulyát, pedig ha valamiről, akkor erről nem szól a regény. Természetesen nem kerülheti el ezt a témakört, de nem egy harcos polgárjogi regény, és nem az elnyomott fekete közösségek sanyarú sorsát mutatja be, hanem saját életét. Az pedig elég okot ad a történetmesélésre, hiszen főszereplőnk, aki saját valóságát írta meg, tizennyolc évesen kezdett el lányokat futtatni, tíz évvel később pedig már tucatnyi lány megfordult az istállójában, dollármilliók ütötték a markát, exkluzív ruhákat és menő járgányokkal villoghatott, és betartva a “stricikódexet” a leghűvösebb és kegyetlenebb ribancfuttatóvá vált. Először a Blood nevet viselte, majd Iceberg Slimre keresztelték, hiszen magas volt, mint egy felhőkarcoló (190 centiméter), és rideg, mint egy jéghegy.

Iceberg mintegy négyszáz oldalon át idézi fel gyermekkorát, szüleivel való meglehetősen terhelt viszonyát, zűrös kamaszéveit, majd a striciéveket túlnyomórészt az 1930-as és 40′-es években. Egy olyan társadalomról ír, amelynek aktív alakítója volt, eltökéltsége és kegyetlensége nem ismert határt, pedig ahogyan Sweet Jonesnak, a könyv másik kiemelkedő figurájának, a rangidős stricinek megvallja, bizony érző szív dobog testében, akármennyire is leplezi ezt a női előtt. A szerző nagy érdeme, hogy nagyszerűen visszaadja a tipikus fekete szlenget, és nyelvi fordulatokat, gyakran őszintén nevetünk fel a leírtak, és stricink szavai miatt, azonban az érzés mégis bennünk van, hogy eredeti nyelven talán sokkal keményebben, ennél is ütősebben hangozhattak e szavak.

A mű másik erénye, hogy habár alapvetőleg a szex a fő téma, amely értelemszerűen mozgatórugója a dolgoknak, mégis a szerző nem esett abba a hibába (amely nyilván a kor miatt nem is lett volna elfogadható), hogy konkrétan részletezi és nevén nevezi a dolgokat. Viszont emellett meglehetősen érzékenyen mutatja be a stricik világát, a strici és a prostituáltak közötti bonyolult kapcsolatot, és egy olyan férfi belső vívódásait, aki képtelen feladni egy életformát, és a hivatásul választott bűnözést.

A Strici voltam igazán élvezetes olvasmány, persze csak egy bizonyos korosztályoknak (mondjuk nem kifejezetten a hetes buszon utazó nénikék a célközönség), viszont nem eget rengető mű. Sikerének valódi titka egyrészről Iceberg Slim későbbiekben végképp ikonikussá vált személyiségében rejlhet, másrészről megjelenésének idejében döbbenetes műnek számított, és nem utolsó sorban az is sokat nyom a latban, hogy a hiphop/rap szubkultúra alapkönyve, amelyet olyan jelentős zenei alkotók vallották kedvencüknek, mint a rapper Ice-T és Snoop Dogg. Minden bizonnyal a kötet igazán “cool”, menő sikerkönyv lehetne a magyar fiatal korosztályok körében – csak ahhoz többet kellene olvasnia az átlag magyar ifjúságnak.

Mészáros Márton

Iceberg Slim: Strici voltam

Iceberg Slim: Strici voltam

Meghalt Jovankra Broz

2013. október 20.

2013. október 20-án, 88 éves korában egy belgrádi kórházban meghalt Jovanka Broz, a néhai Josip Broz Tito jugoszláv kommunista vezető özvegye. Az asszony súlyos szívelégtelenségben szenvedett, idén augusztusban szívinfarktust kapott, azóta ápolták klinikán.

Jovanka Broz 1924. december 7-én született a horvátországi Likában, nemzetiségét tekintve szerb. 1952-ben ment férjez Tito marsallhoz, és a politikus haláláig, 1980-ig volt a társa. A harmadik felesége volt az 1945-től haláláig regnáló államfőnek. Jovankát fiatalon a németek elleni partizánharcban ki is tüntették, a jugoszláv hadsereg alezredese volt. Tito halála után a pár vagyontárgyait államosították, Jovanka személyes ajándékai, ruhái, levelei nagy részét elvették, 2006-ig nem volt sem saját jogú nyugdíja, szociális segélyen volt kénytelen élni a korábban az ország legnagyobb gazdagságban élő asszonya. Személyazonosságát igazoló iratokat csak nyolcvanhat évesen kapott újra.

ovanka Broz (1924-2013), Josip Broz Tito egykori jugoszláv kommunista vezető özvegye

Jovanka Broz (1924-2013), Josip Broz Tito egykori jugoszláv kommunista vezető özvegye

Tito feleségeként Jovanka Broz a Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt a szemtanúja, ezért a szerbiai tömegtájékoztatás, de más volt jugoszláv tagállamok médiája is nyomon követte életét. A vele történtek nagy médiaérdeklődést váltottak ki, jóllehet ő maga ritkán jelent meg a kamerák előtt. Tito 1980-as halála óta, szinte házi őrizetben élt egy villában Belgrád előkelő negyedében. A legutóbbi róla szóló hírek akkor jelentek meg, amikor idén szeptemberben megírták a lapok, hogy elutasította a kormány által felajánlott lakást, és vissza kíván költözni düledező villájába, miután kiengedik a kórházból.

Ivica Dačić szerb kormányfő részvétét nyilvánította Jovanka Broz családjának, részvéttáviratában azt írja, az asszony “halálával eltávozott egykori országunk történelmének legmegbízhatóbb tanúja, akinek mindezért drágán meg kellett fizetnie”. A kormány holnap dönt arról, hogy engedélyezik-e, hogy Jovankát végakaratának megfelelően a Virágházban temessék el, férje mellett.

Mészáros Márton

ovanka Broz és férje, Josip Broz Tito egykori jugoszláv kommunista vezető

Jovanka Broz és férje, Josip Broz Tito egykori jugoszláv kommunista vezető

Boldoggá avatták Sándor István vértanút

2013. október 19.

2013. október 19-én boldoggá avatták Sándor István (1914-1953) szalézi testvért, vértanút a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. A boldoggá avatási szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta. Az ünnepségen a közméltóságokon kívül több ezer hívő és kirendelt iskolás vett részt a borús szombat reggeli idő ellenére.

Résztvevők Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén a budapesti Szent István-bazilika előtt 2013. október 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

Résztvevők Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén a budapesti Szent István-bazilika előtt 2013. október 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

Sándor István 1914-ben született Szolnokon munkás család gyermekeként. Igazságérzete, jámbor viselkedése és jósága már gyermekkorában megmutatkozott. Életét a fiatalok nevelésének kívánta szentelni, de 1950-ben a kommunista állam feloszlatta a szerzetesrendeket, ezért kénytelen volt illegálisan tovább folytatni a fiatalok keresztény szellemiségű nevelését. A szerzetes tevékenysége bosszantotta az államhatalmat, ezért 1951-től megfigyelték. Sándor Istvánnak lehetősége lett volna megmenekülnie, de az utolsó pillanatban lemondta tervezett külföldi emigrációját, hogy népével maradhasson és tovább foglalkozhasson a rászorulók gyermekeivel.1952. július 28-án koholt vádak alapján letartóztatták, életének hátra levő részét börtönben töltötte válogatott kínzások közepette. A szigorúan titkos tárgyaláson kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az ítéletet 1953. június 8-án hajtották végre, Sándor mindössze harminckilenc éves volt.

Erdő Péter kiemelte Sándor István vértanúságát. A főpap emlékeztetett rá, hogy a hamis vád szerint a férfi államellenes tevékenységet folytatott és hazaárulást követett el, pedig csak nevelői tevékenységet végzett a katolikus tanítás szerint. Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa hirdette ki Sándor István boldoggá avatását.

Leleplezik Sándor István képmását a boldoggá avatása után

A szertartás idejére kordonnal körbezárt területre csak fémdetektoros vizsgálat után lehetett belépni, a bejutás mintegy fél órát vett igénybe. A Szent István-tér hamar megtelt az ünneplő tömeggel, részben azért mert számtalan szalézi rendhez tartozó iskola kötelezte diákjait a részvételre, de az ország legtávolabbi pontjairól is érkeztek zarándokok, sok helyen az egyház szervezte a felutaztatást is. A szalézi rend a világ összes országából képviseltette magát.  A ceremónián elkülönített szektorban részt vett többek között Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.

A boldoggá avatás után több rendezvénnyel emlékeznek Sándor Istvánra: Újpesten játszóteret, Szolnokon sugárutat neveznek el róla, Isten szolgája Sándor István címmel pedig kisjátékfilmet vetíti a fővárosi Uránia és néhány vidéki filmszínház.

Mészáros Márton

Résztvevők Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén a budapesti Szent István-bazilika előtt 2013. október 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

Résztvevők Sándor István boldoggá avatási szentmiséjén a budapesti Szent István-bazilika előtt 2013. október 19-én (Fotó: Mészáros Márton)

Anthony Hopkins rajongói levelet írt a Breaking Bad főszereplőjének

2013. október 18.

Sir Anthony Hopkins Oscar-díjas brit színész levelet írt a Totál szívás (Breaking Bad) című, szeptember végén befejezett amerikai sorozat főszereplőjének, Brian Cranston amerikai színésznek. Valószínűleg Cranston számára kevesebb nagyobb elismerés létezik, mint a legendás színész dicsérő szavai, amelyeket alább közlünk:

“Kedves Mister Cranston!

Megszerettem volna írni ezt az e-mailt minden körülmény között, ezért vettem fel Jeremy Barberen keresztül a kapcsolatot Önnel, úgy tudom, mindkettőnket az UTA képvisel. Jó ügynökség.

Most fejeztem be a Breaking Bad maratonom. Az első évad első részétől kezdve mostanra végeztem az utolsó nyolc epizóddal (az utolsó évadot az Amazonról töltöttem le), mondhatni elég addiktív volt az elmúlt két hetem. Soha azelőtt nem láttam még ehhez foghatót! Briliáns az a teljesítmény, amit Walter White-ként nyújtott, Ön a legjobb színész, akit valaha láttam. A mostani produkcióknak általában nagyobb a füstje, mint a lángja, de amit Önöktől láttam, az visszaadta az elveszett hitemet. Ez egy rendkívüli alkotás volt. A dicséret kijár minden alkotónak (vagyis Önnek is), írónak, producernek, mindenkinek, hiszen ez az elejétől a végéig kimagasló produkció volt – már-már félelmetes.

Úgy kezdődött mint egy fekete komédia, majd elveszett a vér labirintusában, jött a pusztítás, s végül maga a pokol. Olyan volt mint egy nagyszerű jakobinus-, Shakespeare-i vagy görög tragédia. Ha úgy adódik, adja át csodálatomat Anna Gunn, Dean Norris, Aaron Paul, Betsy Brandt, RJ Mitte, Bob Odenkirk, Jonathan Banks és Steven Michael Quezada részére is, egyszóval mindenkinek, aki kivette a részét ebből. Köszönöm. Ez a fajta munka, vagyis művészet nagyon ritka és amikor egyszer-egyszer megtörténik visszaállítja a bizalmam. Ön és színésztársai a legjobb színészek, akiket valaha láttam.

Majdnem éjfél van itt Malibun, de nem bírtam megállni, hogy ne írjam meg ezt a levelet. Gratulációm és legmélyebb tiszteletem. Ön valóban egy nagyon nagy színész!

üdvözlettel: Tony Hopkins”

A hír valódiságát és a levél eredetiségét Sir Hopkins publicistája erősítette meg. Habár az elmúlt évadok során számtalan híresség fejezte ki rajongását a sorozatért, az utolsó, 10,3 millió ember által figyelemmel követett epizód cselekményének lezárása miatt például Britney Spears amerikai énekesnő és Oliver Stone többszörös Oscar-díjas amerikai filmrendező nemtetszését nyilvánította ki.

Mészáros Márton

Sir Anthony Hopkins Oscar-díjas brit színész

Sir Anthony Hopkins Oscar-díjas brit színész

Pribke utolsó lélegzetvételéig tagadta a holokausztot

2013. október 18.

Paolo Giachini, az elhunyt ügyvédje nyilvánosságra hozta a néhai Erich Priebke (1913-2013) egykori SS-százados utolsó üzenetének szánt videofelvételt, amely a tiszt 100. születésnapja alkalmából idén júliusban készült, írja a BBC 2013. október 17-én.

A 335 ember kivégzéséért 1998-ban életfogytiglanra ítélt Priebke a felvételen kijelentette, hogy nem tagadja meg múltját, a holokausztot pedig kitalációnak nevezte, amely véleménye szerint “a háború győzteseinek propagandája volt saját bűneik leplezésére.” Az október 11-én elhunyt Priebke szerint a gázkamrák sem léteztek, ezt többek között azzal is megerősítette, hogy járt a mauthauseni haláltáborban, és egyetlen gázkamrát sem látott. A lágerekben készült fotókat szintúgy hamisnak nevezte, a nürnbergi pert pedig kirakatpernek titulálta.

Erich Pribke ügyvédje a videó közzétételével együtt azt is közölte, hogy védence mindvégig szerette volna, ha felesége mellett az argentínai Bariloche városában temetik el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt. A férfi temetését Rómában szélsőjobboldali és egy neonáci csoport tüntetése megakadályozta, ezután a Rómától 40 km-re lévő Pratica di Mare katonai támaszpontjára vitték a holttestét. Argentína nem engedi be a náci háborús bűnös holttestét országába, Róma főpolgármestere szerint pedig az lenne a megoldás, ha a holttestet elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. 

A Brandenburg tartományban született Priebke 1938-1944 között szolgált a római Gestapónál, a Fosse Ardeatine római kőbányában 1944-ben végrehajtott tömeggyilkosságért ítélték életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre, amelyet végül idős kora miatt házi őrizetben töltött.

Mészáros Márton

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

Erich Priebke egykori SS-százados (1913-2013)

 

Irodalmi Nobel-vasút?

2013. október 18.

Alice Munro kanadai írónőnek ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat 2013-ban. A Svéd Királyi Akadémia titkára a kortárs novella mesterének nevezte a 82 éves írónőt, aki idén jelentette be visszavonulását. Hiába ismerik és szeretik sokan Munro műveit, mégis sokakban felmerül a kérdés, vajon miért Munrót tüntették ki a legrangosabb irodalmi díjjal, és miért éppen most kapja meg a legnagyobb presztízzsel járó elismerést, amikor öregségére letette a lantot?

A népszerű írónő díjazása természetesen nagy örömet váltott ki Kanada lakosságából, elismert írók, költők és az államelnök is azonnal gratulált neki. Viszont akadt valaki, akinek nem nyerte el tetszését az idei díjazott személye: Bret Easton Ellis amerikai író. Az Amerikai Pszicho szerzője Twitter-mikroblogján fejtette ki sarkalatos véleményét, miszerint ő nem tartja elfogadhatónak Munro díjazását, mondván az túlértékelt. Bret Easton Ellis szerint Munrót íróként mindig is túlértékelték, és a Nobel-díj odaítélése után még inkább így is lesz. A szerző azt is hozzátette, számára a Nobel-díj különben is semmi több, mint egy vicc. Erre reagálva Bev Vincent regényíró szintén az interneten reagált: „Bret Easton Ellis túlértékeltnek nevezte Alice Munrót. Amikor azt kérték tőle, hogy kommentálja, Miss Munro visszakérdezett: Kicsoda?”

Elfogadom, hogy mindenkinek van véleménye. Lehet is, csak ha már valaki a másikat akarja kritizálni, különösen egy olyan köztiszteletnek örvendő művészt, mint amilyen Alice Munro, akkor tegye azt több tisztelettel, vagy némi humorral. Mert különben az egész gorombaságnak fog hatni. Erre rájöhetett Ellis is, ugyanis, miután néhányszáz kommentelő forrázta le nagy hirtelenjében, egyfajta sajátos bocsánatkérésféle hagyta el „tollát”, amikor azt írja, újraolvassa Munro műveit, mert most úgy érzi magát, minta összeverte volna a Mikulást. De akárhonnan is nézzük Ellis szavait, a puszta provokáción és a tényszerűtlen állításon kívül, a kérdés továbbra is fenn áll: kit és miért tüntetnek ki Nobellel? Átfutva a Nobel-díjas szerzők névsorát csupán az elmúlt két évtizedekre reflektálva, számos olyan írót találunk, akinek korábban még a nevét sem ismerte senki, könyveik pedig alig fogytak. Természetesen nem Mario Vargas Llosa, Kertész Imre, vagy Günter Grass személyére gondolunk, hanem például Mo Jenére, a tavalyi évben kitüntetett kínai íróra, akiről senki sem tudja a mai napig, hogy mit írt, és Európa legtöbb országában ki sem voltak adva a művei. Nem véletlenül fakadt ki Herta Müller, a három évvel korábbi Nobel-kitüntetett, mondván Mo Jen díjazásának soha nem szabadott volna megtörténnie. De gondoljunk csak vissza, amikor 2011-ben Tomas Tranströmer svéd költőnek adták a díjat. Nem a művészi érdemeit kívánom elvitatni, de Tranströmer annyira ismeretlen volt világviszonylatban, hogy amikor a Nobel-díj odaítélése után megrohamozták az Amazon internetes könyváruházat, azt a választ kapták a rendelők, hogy nincs raktáron egyetlen Tranströmer-művük sem.

Ha sokan fintorognak is, amiért nem értenek egyet a Nobel-díjasok kilétével, azzal mindenesetre nem vádolhatják a díjat odaítélő akadémiát, hogy egyes népeket felülreprezentálna. Egyedül csak Nádas Péter miatt szomorkodhatunk, de a Kossuth-díjas magyar írónak még hátra van tizenegy éve, hogy annyi idős legyen, mint amikor Munro megkapta a díjat. Már ha addig nem megy fel benne annyira a pumpa amiatt, hogy a fogadóirodák minden évben belőle gazdagszanak meg, és ezért el sem fogadja az átkozott díjat.

Mészáros Márton

Alice Munro Nobel-díjas kanadai írónő

Alice Munro Nobel-díjas kanadai írónő