„Hiszen egy kán lánya sem mehet hozzá a borbély fiához, és a borbély lánya sem mehet a kán fiához” – idézet a műből
Van még olyan ország a mai világban, ahol a terrorizmus mindennapos, ahol mindenkinél vannak otthon fegyverek, ahol diktátorok uralkodnak évtizedekig, akik vagy megbuknak, vagy megbuktatják őket – néha még merényleteket is elkövetnek az állam első emberei ellen. Pakisztán olyan ország, ahol a politikai rendszer labilis, és a korrupció virágzik. Az ázsiai állam volt az első muszlim köztársaság, a vallás pedig minden ember életére kihatással van. Ebben az országban nőtt fel Malala Juszufzai, akit ma az iszlám egyik legnagyobb ellenségének, vallásuk elárulójának és meggyalázójának tartanak. Kritika Juszufzai Én vagyok Malala című könyvéről.
Tehát, nem csak a Sátáni versek című művéért fatvával, vagyis halálos ítélettel sújtott Salman Rushdie indiai író az egyetlen személy, akit egy vallási felekezet nagy hévvel üldöz. Pedig szó sincs arról, hogy Malala ne lenne vallásos, még csak nem is istenkáromló. Egyszerűen már nagyon fiatalon megmutatkozott politikusi vénája örök szervező, iskolákat alapító és demokratizmust követelő édesapja mellett: tizenegy éves korában lett ismert, amikor álnéven híreket tudósított a BBC urdu nyelvű szolgálatának arról, hogy milyen kislányként a tálibok által ellenőrzött pakisztáni Szvát-völgyben élni. A kislány hazájában szélsőséges iszlám militánsok, elsősorban a pakisztáni tálibok ragadták magukhoz a hatalmat. Könyvében a terror alatt töltött évek a leghangsúlyosabbak: Malala művében éppúgy, lépésről-lépésre elevenedik meg a katonai diktatúra kialakulása, ahogyan a történelem során mindig is történt, különösen az elmúlt évszázadban hatalomra jutott önkényuralmak alatt. Alig néhány hónap alatt a tálibok teljesen átvették az irányítást a természeti adottságokban bővelkedő Szvátban, a konfliktus pedig odáig fajult, hogy rádióadásban osztogatták az instrukciókat a lakosság számára, amelyeket a tanulatlan, félelemben élő nép inkább teljesített attól tartva, hogy leölik őket, mintsem fellázadjon. És sajnálatos módon a szváti konfliktusnak meg is lett az eredménye, a vezetés elrendelte, hogy tilos televíziót nézni, beszüntették a CD-t és DVD-t áruló boltok működését, számos szankciót hoztak, míg végül tucatnyi iskola felrobbantása után megtiltották a lányoknak, hogy iskolába járhassanak.
Különösen fájóan érintette ez a demagóg rendelet Malalát, aki sajátjai között felvilágosult gondolataival kitűnt egy olyan kultúrában, ahol a nőt semmire nem becsülik, és még a törvénykezésben is hátrányos megkülönböztetésben részesítik. A lány ekkor még mélyszegénységben élő családjából édesanyja írástudatlan, aki férjének szerelmes verseit sem tudta elolvasni. Ebből a házasságból született Malala, aki örökölte édesapja, a „Sólyomnak” becézett Ziaudin cselekvőképességét, és eltántoríthatatlan vágyát, hogy jobbá tegye Pakisztánt. A dél-ázsiai térségben egyébként is az állandó földrengések, a nukleáris fegyverkezés, és az öngyilkos pokolgépes merényletek éppolyan aktuális témának számítanak, mint ahogyan teljesen természetes, hogy a lakosság körében komoly megkülönböztetések vannak, vagy éppen az, hogy nem működik szemétszállítás, a vegyi anyaggal pedig a patakot szennyezik. Malala fájóan őszinte beszámolójában visszaemlékezik a 2008-as ramadán időszakára is, amikor apja már a terroristák célpontjának számított nyilvános tiltakozásai miatt, és a rettegésben élő népcsoportnak ivóvize sem volt. A család természetesen szegény volt, de a kislány örült, hogy tanulhat és még akkor is iskolába járt, amikor a tálibok már négyszáz iskolát robbantottak fel, miközben az erőműveket és a polgári lakosságot sem kímélték.
A Christina Lamb segítségével megfogalmazott memoár egyediségét az adja, hogy egy tizenhat éves lány írta, akit mára az egész világ megismert. A kezdetben falun élő, majd Mingórába költöző családja történetét meséli el nagyszüleitől kezdve egészen a jelenig. Színes része a cselekménynek nagyapja története, édesapja korai évei, valamint saját gyermekkora abban a világban, ahol nem gratulációt, hanem sajnálatot fejeznek ki a szülőknek, ha lánygyermeke születik. A könyv mégiscsak Malala regénye, és nem történelemkönyv, de a lány személye háttérbe szorul a véres események mögött. Viszont akkor, amikor engedi láttatni magát, egy olyan lány képe jelenik meg előttünk, aki már tizenhárom évesen Stephen Hawking fejtegetéseit olvasgatja, akinek a könyvei a legfontosabbak, aki minden versenyt megnyer az iskolában, és aki kellően csípős nyelvű és ambiciózus ahhoz, hogy átléphesse saját korlátjait. „A toll és a szavak sokkal erősebbek lehetnek még a gépfegyvereknél, a tankoknál, és a helikoptereknél is” – írja Juszufzai. Az ő feladata figyelmeztetés, hogy ne történhessen meg többé, hogy táncosnőt, tanítót és annak apját leölhessék bűn nélkül, és lefejezett holttestekkel rondítsák el az utcákat, vagy ha valaki szembe megy a tálib rendeletekkel, savval locsolják le az arcát. Malala, aki csodával határos módon felépült azután, hogy egy tálib fegyveres lelőtte, elsősorban mindvégig pastu marad szívében, másodsorban szváti, és csak harmadsorban pakisztáni. De szívében mindig is egy eltökélt harcos lesz, aki nem fegyverrel, hanem a szó erejével küzd a lányok oktatásáért.
Mészáros Márton
Malala Juszufzai Én vagyok Malala című könyvének magyar kiadása
Mészáros Márton blogja 