Alphan Eşeli török filmrendezővel, első filmje a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A hosszú út hazafelé (The Long Way Home/Eve Dönüş: Sarıkamış 1915) című háborús film kapcsán beszélgettem az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az elsőfilmes rendező alkotása a sarikamisi csata történetét járja körbe, 1915-ben Kelet-Anatóliában a török hadsereg megalázó vereséget szenvedett az oroszoktól, és túlélők tízezrei fagytak halálra a hegyek között. Filmje egy maroknyi sebesült katona meneküléséről szól.
Alphan Eşeli török filmrendező a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 9-én (Fotó: Mészáros Márton)
Miért nyúlt olyan történethez, amelynek cselekménye száz éve játszódik?
Ez volt a legnagyobb háború, amiben Törökország részt vett az utóbbi évszázadban, elsősorban azért, mert szerencsére nem vettünk részt a második világháborúban. Több oldalról megvizsgáltam a történetet, de leginkább a történelem része vonzott. Nagyapám is harcolt a háborúban, és sokan odavesztek. Ez egy igazán tragikus vállalkozás volt, de számomra a legnagyobb rejtély az Ottomán Birodalom volt, ugyanis az utolsó évtizedeiben igazán nehéz szituációban volt, ennek ellenére mégis többször hadat üzent. Egy haldokló, öreg birodalom volt, mégis belépett az első világháborúba, ahelyett hogy felzárkóztunk volna a Nyugathoz. Ez öngyilkosság volt, emiatt ért véget a birodalom.
Hallott katonatörténeteket nagyapjától?
Nagyapám visszatért a háborúból, de soha nem ismertem. Évtizedekkel a születésem előtt meghalt.
Hogyan készült a filmre? A levéltári kutatások voltak a legkézenfekvőbbek?
Hogy őszinte legyek, nincs sok a török levéltárakban. Évtizedeken keresztül tiltva is voltak az egyszerű halandó előtt, ezért inkább orosz és német levéltári anyagok között kutattunk. Volt egy tanácsadóm a filmben, egy híres szívsebész volt, akinek az élete és megszállottsága Sarikamis. Alapvetőleg fotókat, levéltári anyagokat vásárol a saját zsebéből évtizedek óta. A legtöbbet orosz archívumokba megy, és készségesen rendelkezésemre bocsátotta minden anyagát és tudását. Az ő segítsége nagyon értékes volt számomra.
Nem tartott attól, hogy a háborús téma unalmas lesz a nézőnek?
Ez nem egy szórakoztató film. Nagyon nehéz film, ami extra figyelmet igényel, végig kell ülni. Néhányak számára unalmas lehet, de sokan szeretik.
Van kultusza a háborús filmeknek Törökországban?
Igen, határozottan állíthatom. Viszont a filmek kilencven százaléka nagyon drága, tele vannak akciójelenetekkel.
Hogyan találta meg Tarr Béla állandó alkotótársát, Víg Mihályt a zeneszerzői feladatra?
A kezdetektől tudtam milyen zenészt szeretnék, de egy török zeneszerzővel kezdtem el dolgozni. Nem találtuk meg a közös hangot, előfordul az ilyen. Víg Mihály munkásságát több Tarr Béla-filmben hallottam, és egy amerikai filmrendező ismerősöm javasolta, hogy dolgozhatnék vele. A zenéje által kiváltott hangulat, érzések nagyon megfogtak, így örömmel néztem a munka elébe. Nagy kihívás volt, de jól sikerült a közös munka.
Mennyire volt felkészülve rá, hogy ilyen sikeres lesz a filmje?
Minden elsőfilmes rendező úgy kezdi, hogy meg van győződve róla, hogy ez lesz a világ legjobb filmje. Én is úgy éreztem, mintha az Aranypolgárt forgattam volna, és meg voltam róla győződve, az év filmje lesz, a legeslegnagyobb mozi élmény, és mindenki látni fogja. A harmadik forgatási héten már úgy gondoltam, ez a legidegesítőbb dolog, amit valaha csináltam, és biztos voltam benne, hogy senki nem fog újra kamerát adni nekem. A legnehezebb része kétségkívül a vágás volt, a vágóm először vágott mozifilmet, úgyhogy igazán beletette a szívét. Hiába mond az ember egy ilyennek bármit, olyan, mint amikor a fiataloknak azt mondjuk, ne igyon alkoholt. Úgyis fog.
Látta Szász János szintén nemzeti veszteséget feldolgozó A nagy füzet című világháborús filmjét?
Nem, de találkoztam vele a fesztiválon, hiszen zsűrielnök. Viszont láttam Jancsó filmjét, a Csillagosok, katonák címűt.
Ez az első rendezése. Korábban mivel foglalkozott?
Reklámokat és zenei videókat rendeztem, és fotókat készítettem.
Pacifistának tartja magát?
Ezen nem gondolkoztam még, de biztosan, mert teljesen háborúellenes vagyok. Különösen napjainkban, amikor mindenféle hülye történeteket találnak ki a háború igazolására. A háború soha nem megoldás, mindenki életét károsítja, minden érintettet tönkretesz. Ellenzem ezt a fajta erőszakot is. Csúnya, de ki kell mondanom: a háború a legnagyobb szarság a világon, a legundorítóbb dolgok egyike, amit el tudok képzelni. A legborzasztóbb pedig az benne, hogy nem tudunk mit tenni ellene. Nem vagyok valami passzív, de ez a helyzet.
A háború mellett a tömegdemonstrációkat is ellenzi?
Sok tömegtüntetés volt Törökországban, de szinte az egész világon vannak ilyen nagy megmozdulások 1968 óta. Az embereknek jogokat adtak, aztán nem ezt elfelejtik a vezetők, és megpróbálnak rátiporni az emberre. Ez nem tetszik a demokráciában élő embereknek, és kimennek az utcára sztrájkolni, tüntetni. De ha egyszer igazán megütöd a rendszert, az igazán vissza tud vágni. Azt mondják, demokráciát adnak, de csak egy szintig. A demokrácia a legszubjektívebb szó, amit a világon hallottam. Nem több, csak egy tündérmese.
Melyik korban élne, ha lenne választása?
Nem tudom akarnék-e élni benne, de több kor van, amibe visszamennék. Az 1960-as, 70-es évek vonzanak, de nem csak egy helyen, különböző helyekre mennék vissza. Az illúzió meg van arról, hogy jó is lehetett benne élni…
Miért érezte szükségesnek egy kulturális fesztivál megalapítását hazájában?
Az említett kulturális fesztivált több angol partnerrel indítottuk el. Szeretem a művészeteket, számomra mindig fontosak: nem az érdekel, hogy mit csinál a művész, csak alkosson. Akartam, hogy különböző művészeket összehozzunk, és lehetőséget adjunk nekik arra, hogy új közönségnek is bemutathassák a munkájukat. Szerettem volna azt is, hogy Törökországba eljuthassanak alkotók, és ami igazán vonzóvá teszi a fesztiválunkat, az kétségkívül az, hogy ingyenes. Jó látni, hogy sok fiatal diák érkezik.
Mi a következő lépés?
A következő filmemen dolgozom. Teljesen más lesz, nem történelmi, hanem egy jelenkori, igazi „real-life” történet lesz.
Budapest, 2014. április
Mészáros Márton
Alphan Eşeli török filmrendező a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 9-én (Fotó: Mészáros Márton)
Mészáros Márton blogja 