Archive for 2014. április

100 évesen még csapolja a sört

2014. április 11.

Hamarosan századik születésnapját ünnepli a világ legidősebb pincérnője, a brit Dolly Saville még a második világháború alatt kezdett el pincérkedni.

Dolly Saville, az idős brit pincérnő 100. születésnapját ünnepli, azonban meg sem fordul fejében, hogy főállású nyugdíjas legyen, heti három műszakot dolgozik a Wendover városában található Red Lion Hotelben.

Az 1914-es születésű Dolly Saville 26 évesen kezdett el pincérnőként dolgozni 1940-ben, és becslései szerint azóta legalább 2 millió pint, vagyis 946 ezer liter sört szolgált fel. Ez idő alatt kiszolgálta már az egykori James Bondot, Pierce Brosnan ír színészt, Vera Lynn brit énekesnőt, Elizabeth Taylor Oscar-díjas brit-amerikai színésznőt, valamint Ted Heath brit miniszterelnököt is. A már ükunokával is büszkélkedhető idős asszony 94 éves koráig napi 6 órát dolgozott, és csak két hét betegszabadságot vett ki.

100 születésnapja sem ösztökéli komolyabb változásra, továbbra is dolgozik, csak már kevesebb óraszámban. A vendégek kiszolgálása mellett letörli az asztalokat, kitisztítja a poharakat, és talpon van egész műszakban. A kisvárosban sokan ismerik, egyfajta fogalommá vált az idős pincérnő, akinek tiszteletére a Dolly’s nevet vette fel a munkahelyeként szolgáló szállodai bár.

Arima Hideko, a legidősebb „pincérlány” 52 éven keresztül dolgozott 101 éves koráig egy tokiói kis bárban.

Mészáros Márton

Dolly Saville 100 éves brit pincérnő

Dolly Saville 100 éves brit pincérnő

Nemzetközi sajtó híre Zimány és Law afférja

2014. április 11.

Azóta, hogy tegnap felkerült a világhálóra az a rejtett kamerás felvétel, amelyen a Magyarországon forgató Jude Law brit színész próbál ráhajtani Zimány Linda magyar modellre, a fél világ megismerte a magyar modell nevét. A kérdés csak az, hogy mennyire volt tudatos ez a reklámfogás, és ki az értelmi szerzője.

Az ötödik kerületi Kolor bárba whiskyzett magányosan Jude Law, amikor megérkezett a helyszínre egy laza sörözésre egy baráti társaság, köztük Zimány Linda, az egykori szépségkirálynő, modell is. A társaság egyik neve elhallgatását kérő tagjának elmondása szerint Law egyből észrevette a szőke szépséget, és amikor Zimány kiment cigizni, utánament és onnantól kezdve próbálta megfűzni. A szóban forgó videófelvétel hajnali két óra tájékában készült. Az OXOX internetes hírportál egyik civilként jelenlévő munkatársa rögzítette a képsorokat, amelyeken a részeg Law magyaráz a lánynak, és amelyen lesmárolja. Az internetet bejárt felvételt a feltöltés napjának délelőttjétől délutánig számítva 350-400 ezer ember nézte meg.

A sajtóban megjelent cikkek közül több is felveti, hogy vajon Zimány tudhatott-e arról, hogy Law is a szórakozóhelyen lesz, de a Kolor túlságosan népszerű szórakozóhely a Gozsduban ahhoz, és nem valószínű, hogy baráti társaságot trombitál össze hozzá. A felvétel egy pontján Linda a kamerába néz, de arról nincs semmiféle információ, hogy tudott-e róla, hogy veszik. Az amerikai Metro újságírója szerint az vesse az első követ Jude Lawra, aki még nem maradt túl sokáig egy bárban, az ausztrál 9News hírportál szerint a filmsztár csak egy volt a sakálrészeg férfiak közül a bárban, aki rányomult egy nőre. A történtekről az amerikai The Hollywood Gossip, a Daily Star és a Daily Mail is írt.

Zimány Linda hivatalosan még mindig Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó barátnője, a négy gyermekes Jude Law párja, Ruth Wilson színésznő pedig három nappal a Zimány-incidens előtt érkezett Magyarországra.

Mészáros Márton

Jude Law brit színész és Zimány Linda

Jude Law brit színész és Zimány Linda

A NASA cáfolja az idegen eredetű marsi fényt

2014. április 9.

Ufó-elméletben hívők csoportja idegen eredetű fénynek vélt jelenséget fedezett a NASA Curiosity (Kíváncsiság) nevet viselő önjáró Mars-szondája által a marsi tájról készített felvételről 2014. április 7-én. A NASA mindent cáfol.

Előző napon bombaként robbant a hír a világhálón, miszerint bizonyítékot találtak arra, hogy van élet a Marson, mégpedig a Mars-szonda által küldött, a bolygó tájáról készített képen egy földből felfelé törő fénycsóva, amely sokak szerint mesterséges fényforrás lehet.

„Nem a napfény tükröződik és nem a képfeldolgozás hibája” – jelentette ki Scott Waring, az UFO Sightings Daily című szakfolyóirat munkatársa, aki egyben a kép felfedezője is. A férfi szerint jól kivehető a felvételen, hogy a fény eleve a földről indul és a levegő felé tart. Doug Ellison, a NASA Jet Propulsion Laborjának munkatársa cáfolta a hír valóságalapját, azt azonban elismerte, hogy valóban van valami a képen, de szerinte vagy a kozmikus sugárzás ütötte ki a fényképezőgép érzékelőjének egy részét, vagy a kép készítésekor már nagyon alacsonyan járó Nap fénye látszódik.

Mészáros Márton

Az említett felvétel

Az említett felvétel

Nagyik a levegőben

2014. április 9.

A Vodafone, a világ legnagyobb távközlési szolgáltatója Firsts címmel indított kampányt, amelynek keretében segítenek embereknek megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tettek. A világcég első kisfilmjében két idős német hölgyet karolnak fel.

A 2014. április 7-én a világhálóra feltöltött videóban a 72 éves Ria és a 78 éves An, két idős holland asszonyt találtak meg az alkotók. Egyikük sem élt még repülőgépen, így egy barcelonai repülőjeggyel ajándékozták meg őket, de a repülésre való felkészítés jegyében az egyiket egy hullámvasútra, a másikat pedig repülőgép szimulátorba ültették be. A két aranyos nyugdíjasról szóló kisfilm a világhálón elérhető már.

Mészáros Márton

An és Ria első repülőútjukra érkezik

An és Ria első repülőútjukra érkezik

Már válik is Kapócs Zsóka és Habony Árpád

2014. április 9.

Tudta, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor főtanácsadója feleségül vette párját, Kapócs Zsóka színész-énekesnőt? És azt, hogy a pár már most válik?

Habony Árpád, Orbán Viktor újraválasztott kormányfő főtanácsadója feleségül vette Kapócs Zsóka színésznőt, írta a Blikk 2014. április 8-án megjelent száma. A lap értesülései szerint az esküvőt szűk családi körben tartották meg, majd a Városligeti Műjégpályán csaknem száz vendég jelenlétében mondták ki egymásnak a boldogító igent januárban, mivel a férj szerette volna, ha a színésznő februári születésnapja előtt összeköthetik az életüket. A Blikk írja azt is, hogy a vendégeknek azt mondták, Kapócs Zsóka születésnapjára érkeznek, és csak a helyszínen döbbentek rá, hogy titkos házasságkötést ünneplik.

A hír közzététele után a délutáni órákban Kapócs Zsóka saját Facebook-oldalán egy bejegyzést tett közzé, amelyben azt írja, ne gratuláljanak neki a házasságkötéshez, mert rossz döntést hoztak, és válnak. “Válok! Kérem a barátaimat, hogy ne gratuláljanak a házasságkötesemhez, mert ugyan tényleg hozzámentem Habony Árpádhoz, de már válunk. Sajnos rossz döntést hoztam (hoztunk), amikor igent mondtam, de ez kellett ahhoz, hogy végleg el tudjam engedni Őt” – írta a Budapesti Operettszínház 35 éves színésznője.

Mészáros Márton

Kapócs Zsóka színésznő (Forrás: Facebook/Kapócs Zsóka)

Kapócs Zsóka színésznő (Forrás: Facebook/Kapócs Zsóka)

Jean Paul Gaultier-kiállítás nyílt Londonban

2014. április 9.

Jean Paul Gaultier francia divattervező jelenlétében nyílt meg a Jean Paul Gaultier divatvilága – A járdától a kifutóig című tárlat a londoni Barbican Művészeti Galériában 2014. április 8-án.

A 61 éves művész legújabb kiállításának egyik központi eleme a múlt, több ikonikussá vált ruháját és kosztümjét is bemutatják, ilyen a popdíva Madonna híres kúpos fűzője, amely a nemzetközi műkereskedelem keresett darabjának számít. Az énekesnő 1990-ben viselte a ruhát Blonde Ambition című világturnéján, és 2012-ben 52 ezer dollárért vette meg egy műgyűjtő.

Gaultier egyedi munkáiban tudatosan keveri a különböző kultúrák közötti határokat, de a nemek közötti különbségeket sem veszi figyelembe, így alkotva meg sokak által bírált, szabad és sajátos világát. A divatot közel negyven éve meghatározó munkásságában a tehetség és az intelligencia vegyül, a provokáció pedig csupán művészi eszköz, és nem öncélú figyelemfelhívás nála.

A francia divattervező látványos kiállításán többek között 165 élvonalbeli couture modell és konfekció ruha tekinthető meg, köztük filmekhez, színpadi darabokhoz és világsztárok turnésorozatához használt öltözékek is. A tárlat augusztus 9-ig látogatható.

Mészáros Márton

Jean Paul Gaultier francia divattervező igazít a Jean Paul Gaultier divatvilága – A járdától a kifutóig című tárlatának megnyitója előtt a londoni Barbican Művészeti Galériában 2014. április 3-án

Jean Paul Gaultier francia divattervező igazít a Jean Paul Gaultier divatvilága – A járdától a kifutóig című tárlatának megnyitója előtt a londoni Barbican Művészeti Galériában 2014. április 3-án

Elhunyt az Elfújta a szél sztárja

2014. április 8.

96 évesen elhunyt Mary Anderson amerikai színésznő, aki az Elfújta a szél című filmklasszikusban Maybelle Merriwethert játszotta.

Mary Anderson halálhírét a Los Angeles Times című amerikai lap írta meg 2014. április 7-én. A nekrológban az áll, a színésznő vasárnap halt meg a kaliforniai Burbankben.

Mary Anderson 1918. április 3-án született az alabamai Birmingham-ben. Fiatalabb testvére, James szintén színész lett. Két kisebb filmszerepe után első ismert szerepét az Elfújta a szél (Gone With the Wind) című filmmel aratta 1939-ben. Eredetileg a főszereplő Scarlett O’Hara szerepére jelentkezett, de a meghallgatáson végül Vivien Leigh kapta a szerepet. Később Anderson az 1940-es években több jelentős filmben is játszott, a több Oscar-díjas Bernadette (The Song of Bernadette) című filmben is szerepelt, Alfred Hitchcock Mentőcsónak (Lifeboat) című 1944-ben bemutatott pszichothrillerében Alice nővért alakította.

A színésznő kétszer házasodott, 1956-ban gyermeke született, de kéthónaposan elhunyt. Halála előtt hospice gondozók ápolták, utolsó óráiban is vele volt élettársa, Gordon Carnon, akivel évtizedek óta élt együtt. Halálával már csak két élő szereplője maradt az Elfújta a szélnek: a 82 éves Mickey Kuhn és a 97 éves Olivia de Havilland.

Mészáros Márton

Mary Anderson amerikai színésznő (1918-2014)

Mary Anderson amerikai színésznő (1918-2014)

Történelmi látogatáson az ír elnök

2014. április 8.

Michael D. Higgins ír államfő történelmi látogatásra érkezett Londonba 2014. április 8-án. A 72 éves politikust a brit királynő látja vendégül.

II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg fogadta Michael D. Higgins ír államfőt a windsori kastélyban 2014. április 8-án. Higgins állami látogatásra, II. Erzsébet vendégeként érkezett Nagy-Britanniába, ezzel történelmet írva, hiszen ő az önálló ír állam első elnöke, akit a brit uralkodó vendégül lát hazájában.

Az ír államfő látogatása példaértékű, ugyanis az Egyesült Királyág és Írország hosszú megbékélési folyamatának kiteljesedését jelképezi. Az előző jelképes lépés Erzsébet királynő három évvel ezelőtti hivatalos írországi látogatása volt, ugyanis a királynő előtt még nem járt brit uralkodó az önálló Írországban azóta, hogy 1921-ben elszakadt a szigetországtól. Higgins a királyi család többi tagjával, köztük Károly trónörökössel is találkozott.

Higgins elnök a királynő meghívására az uralkodópár első számú rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban lakik négynapos látogatása alatt. Az elnöki látogatás tiszteletére adott bankettre meghívást kapott Martin McGuinness észak-ír tartományi miniszterelnök-helyettes is, aki az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Sinn Féin szervezet alelnöke. McGuinness korábban a számos terrorakciót végreható Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) katonai tanácsának parancsnoka volt. Az IRA a felelős brit királyi család egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb tagjának, Lord Mountbattennek a haláláért is. Mountbatten grófot, Fülöp edinburghi herceg közeli rokonát 79 éves korában, 1979-ben gyilkoltak meg tizennégy éves unokájával együtt.

Mészáros Márton

II. Erzsébet brit királynő és Michael D. Higgins ír államfő Londonban 2014. április 8-án

II. Erzsébet brit királynő és Michael D. Higgins ír államfő Londonban 2014. április 8-án

Martonyi távozik külügyminiszteri pozíciójából

2014. április 8.

Martonyi János külügyminiszter nem kíván a harmadik Orbán-kormány tagja lenni – erről maga az érintett beszélt a NATO csatlakozás 15. évfordulója alkalmából tartott konferencián az Origónak és az InfoRádiónak 2014. április 8-án.

A 70 esztendős jogtudós, diplomata, ügyvéd, az állam- és jogtudományok kandidátusa önként távozik a politikai elitből, Martonyi saját maga határozta el, hogy nem szeretne a harmadik Orbán-kormány tagja lenni. A politikus a mostani kormányzati ciklus végén távozik a tárca éléről.

Martonyi János 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány külügyminisztere volt, 2010-ben pedig a második Orbán-kormány tagjaként lépett hivatalba. Újságírói kérdésre távozásának okaként azt jelölte meg, hogy nyolc éven keresztül töltötte be a külügyminiszteri posztot. Martonyi egyúttal elismerte, hogy nyílt titoknak számított távozása, utalva ezzel arra, hogy már korábban cikkeztek visszavonulásáról. A jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányító Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes követheti a külügyi tárca élén.

Mészáros Márton

Martonyi János külügyminiszter

Martonyi János külügyminiszter

Meghalt Mickey Rooney amerikai színészikon

2014. április 7.

93 éves korában elhunyt Mickey Rooney, Hollywood egyik legendás színésze – közölte a művész családja 2014. április 7-én. A színész hatodikán éjjel hunyt el otthonában.

A népszerű Mickey Rooney felvett név, Joseph Yule Jr. néven született 1920. szeptember 23-án New Yorkban. Másfél évesen lépett fel először, szülei zenés kabaréjában kapott szerepet. Már tízéves kora előtt, az 1920-as években forgatott – ünnepelt gyerekszínész volt, a harmincas években a szintén gyermekszínész Elizabeth Taylorral és Judy Garlanddal is játszott közösen. Felnőttként mindhárman aktív és elismert színészek maradtak.

1927-től összeforrt neve Mickey McGuire-val, akit nyolcvan rövid némafilmben keltett életre. A népszerűség anyagi sikerrel és népszerűséggel is járt a fiatal számára, aki tinédzserként tizenöt Andy Hardy-mozifilm főszerepét játszotta el. A második világháborúban két évig harcolt, visszatérése után is a filmgyártás élvonalába maradt. Számtalan emlékezetes karakterszerepe közül kitűnik az Audrey Hepburn nevével fémjelzett Álom luxuskivitelben című filmben nyújtott alakítása, de a Máltát látni és meghalni (1972) és a Fekete Villám (1979) című produkciókban játszott szerepe is ismert.

Ifjúsági alkotásban, családi filmben, krimiben és drámában is egyaránt játszott, gyakran vállalt animációs filmekben szinkronhangi feladatokat. 2006-ban játszott a Ben Stiller nevével fémjelzett Éjszaka a múzeumban című vígjátékban, és haláláig filmezett. 1939-ben, tizenkilenc évesen kapott Oscar-díjat egy akkor még létező fiatal színművészek számára létrehozott kategóriában. Ezt követően pályafutása során még négyszer jelölték Oscarra, 1983-ban tiszteletbeli Oscar-díjat vehetett át.

Egyike volt a némafilmkorszak azon élő színészeinek, akik még játszottak. Nyolcszor házasodott, első felesége Ava Gardner, minden idők egyik legnagyobb színésznője volt, akit 1942-ben vett feleségül. Az esküvőkor Rooney 22, Ava Gardner pedig 20 éves sem volt.

Mészáros Márton

Mickey Rooney amerikai színész (1920-2014)

Mickey Rooney amerikai színész (1920-2014)